Ugrás a tartalomra
Értéknek kell tekinteni az emberi sokféleséget. Eközben a legfontosabb mércét az emberi jogok jelentik, amelyek a kisebbségekre éppúgy érvényesek, mint a többségre. Csak az érdemel elismerés helyett kritikát, aki ezeket nem tartja tiszteletben.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek világszerte fokozatosan egyre inkább alapvető értéknek tekintik az egyenlőséget és az egyén szabadságát. Csakhogy ez a két érték ellentmond egymásnak. Az egyenlőség csak úgy biztosítható, ha megnyirbáljuk azok szabadságát, akik többel rendelkeznek belőle. Annak garantálása, hogy minden egyén azt tehet, amit akar, elkerülhetetlenül sérti az egyenlőséget.
Yuval Noah Harari
-
Nem arról ismerszik meg az ember, hogyan élt; nem arról, mennyire könnyen ijed meg egy hangtól, vagy hogy milyen könnyen mutatja ki az érzéseit. Az a legfőbb mérce, hogy mennyit hasznosít valaki abból, amit az élet tanított neki.
Brandon Sanderson
-
Ami ellen egyébként vehemensen tiltakozom: amikor az emberek azt gondolják, felsőbbrendûek vagyunk az állatokhoz képest. A bolygónkon élő minden egyes individuumnak megvan a joga a létezésre, és szerepe van. Együtt vagyunk egy nagy egész, ami csak akkor tud mûködni, ha figyelmesen bánunk egymással.
Jane Goodall
-
Az emberi fejlődést nem az iparral mérik, hanem azzal, milyen értéke van az életnek. (...) Ez az, ami megkülönböztet egy kort. Ez az, ami megkülönböztet egy fajt.
-
Értékítéletek tekintetében a legjózanabb emberek is igen eltérő véleményen lehetnek. És mert emberek a bírák is, elkerülhetetlen, hogy többféle értékmérőt alkalmazzanak.
Leonard Hoffmann
-
A demokráciát azon kell mérni, mennyi szabadságot enged a másként gondolkodóknak, nem pedig azon, mennyit enged az alkalmazkodó többségnek.
Abbie Hoffman
-
Tényleg demokráciát akarunk, vagy propagálni igyekszünk az annyira fontosnak tartott értékeinket: férfiak és nők egyenlőségét, a kisebbségek élethez és fejlődéshez való jogát, a szólás- és vallásszabadságot? A választási rendszer helyett inkább az egyetemes értékek összességéhez kellene ragaszkodnunk.
Souad Mekhennet
-
Sokféleképpen lehet az egyik oldalon állni, ahogy sokféleképpen lehet a másikon is. Nem a sokféleséggel van baj, hanem a megosztottsággal, az értetlenséggel, az előítéletességgel, a közös értékek hiányával.
Révai Gábor
-
Egy nemzet nagyságát és erkölcsi fejlettségét azon mérhetjük le, miként bánik az állataival... Fenntartom, hogy minél elesettebb egy teremtmény, annál inkább jogosult az ember védelmére az emberi kegyetlenséggel szemben.
Mahatma Gandhi
-
A legtöbben ítélkeznek afelett, aki másképp gondolja a létezést, világot, nőiséget. Egy dolgot kéne szem előtt tartani: élni és élni hagyni.