Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Érzelmeket megfogalmazni, élményeket elbeszélni úgy, hogy azok a valóság lényegét tükrözzék, hogy hitelesek, hihetőek legyenek, azt hiszem, meddő vállalkozás. A tények puszta felsorolása pedig nem azonos az igazsággal.

Berkesi András
💔 Kapcsolat vége 👰 Menyasszony
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Amit az emberek az érzelmeikről elmondanak, az gyakran hiányos, olykor egyértelmûen téves, és mindig a valóság egyfajta nyilvánosságnak szánt, módosított változata. Frans de Waal
  2. Tapasztalni annyi, mint élni. Magyarázni annyi, mint hazudni.
  3. Megvallhatjuk titkunkat egy másik embernek, de lehetetlen, hogy áttöltsük lelkébe saját benső világunkat, ami az elbeszélt tényeket, szavakat, cselekedeteket alakította; így e lényeges ismeret hiányában még bizalmasaink is egészen másként fogják vallomásunkat értelmezni, mint ahogyan mi megéltük. Nyíltságunk csak annak értékes, aki beéri a puszta tények ismeretével, de aki a legmélyebb értelmünkbe akar behatolni, annak a legigazabb titok is csaknem annyira megtévesztő, mint a hazugság.
  4. Sokkal érdekesebb egy hamis képpel nekivágni az útnak, mint egy igazzal. Az igazság unalmas és közhelyes, s ha ez igaz, akkor az utazás is puszta ismétlése volna a jól ismert frázisoknak, amit egy nép lelkére akasztottak. Kiss Noémi
  5. Az igazság mindig meglepőbb a kitalálásnál, néha nehezebb elhinni, mint az üres kérkedést. Megtörténik, hogy az ember nem hisz a saját szemének.
  6. Amikor valaki hazudik, egyszerre több narratívával kell zsonglőrködnie: az igazsággal, amit tud; azzal, amit igaznak akar tudni; azzal, amit igaznak akar bemutatni; és mindazokkal az érzelmekkel, amelyek mindezekkel együtt járnak - félelem, harag, bûntudat, remény. Mindeközben pedig igyekszik hihető képet sugározni magáról, ami azonban ilyen körülmények között pokolian nehéz feladat. Amy Cuddy
  7. Az emberek "magyarázatai" arról, hogy mit csinálnak, csak szavak, történetek, amiket önmaguknak mondanak, nem pedig tudományos igazságok. Ezzel szemben amit csinálnak, az megfogható és mérhető, és ez az, amire valójában figyelnünk kell. Nassim Nicholas Taleb
  8. Tudni az igazságot nem ugyanaz, mint tapasztalni az igazságot. Aldous Huxley
  9. Az emberek azt hiszik, hogy az igazságot akarják, de ennek az ellenkezője igaz. Az őszinteség aljas, durva és ronda, a hazugság viszont gyakran kedvesebb, lágyabb, humánusabb. Nem őszinteséget akarunk, hanem előzékenységet és tiszteletet.
  10. A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. Olyan ez, mint amikor valaki elmond egy történetet, amit te a saját szemeddel láttál, és egyáltalán nem azt meséli, amire te emlékszel. Talán valamilyen hatást akarnak ezzel kiváltani, meg akarják nevettetni a többieket, vagy le akarnak nyûgözni valakit. De néha egyszerûen csak így emlékeznek a történtekre. Számukra ez az igazság. Ilyenkor nehéz megállapítani, hogy te magad emlékszel-e jól, vagy a tiéd is csak az igazság egy változata.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat