És bûnünk mind makacs, igaz bánatra gyáva; ki gyón is néhanap, jó zsíros bérre vár, aztán vigad megint, nyakig hadd lepje sár, s lemosni mocskaink csak ronda könny a láva.

Kapcsolódó idézetek

1. Unatkozók s halálra-untak, Bolondosan furcsák vagyunk, Fájdalmasak és búcsuzók S milyen furcsán nézzük magunkat S milyen furcsán néznek most minket. Csalódás-kő ránk nem zuhant S mégis sujtódottan, szédülten, Sustorgó ázott-fák a tûzben, Panasszal égünk, lángtalan. Ady Endre
2. A szegényt, kit megtört a sors, a gond, Csittítgatjuk, intjük, ha könnyet ont. De súlyosodna csak baj annyi sok ránk, Éppoly nagyon, vagy jobban is zokognánk. William Shakespeare
3. Óh, az ember gyarló teremtés, mikor imádkozik vagy vétkezik egyaránt. Minden csak máz rajtunk, mely gyöngeségeket von be. Bûneink nagy része túlhajtott erény, erényeink nagy része magát ki nem nőtt bûn. Játékszerei vagyunk ellenszenveinknek, melyek megvakítanak, és közönyünknek, mely érzéseink lángját oltja ki, hogy a sötétségben szellemünk elaludjék, és szívetlenség által butákká váljunk. Kemény Zsigmond
4. S helyet cserél bennünk a fájdalom; És folyni látom, majd ha már késő lesz, A megbánásnak könnyét arcodon. Vajda János
5. E könnyek, melyek fel-feltörnek, Úgy kínoznak és elgyötörnek, A mosolyunkat megtapossák, De lelkünket tisztára mossák. Szenes Hanna
6. Van az életben egy-egy pillanat, Hogy nem várunk már semmit a világtól, Leroskadunk bánat terhe alatt, Szívünk mindenkit megátkozva vádol. Míg porba hullva megsiratjuk, Mi porba döntött - sok keserü álmunk, Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen, Míg testet öltött fájdalmakká válunk. Ady Endre
7. Mindannyian teszünk olyat, amit megbánunk, és előbb-utóbb az élet behajtja rajtunk. Csak remélhetjük, hogy a végén valami vagy valaki könyörületet gyakorol felettünk.
8. A panaszkodásra bő szókincsünk van. A vigasztalásra erőtlen, sápadt pár szavunk.
9. A fényes győzelemnek fáradság, kín az ára, Az áhított siker álmatlan éj leánya. Kit gyöngyért hajt a vágy, s a szíve reszket érte: Az búvár lesz: leszáll a zord tengerfenékre. Ki dicsőségre vágyik, de érte semmit nem tett, Oly álmot álmodik, amely nem teljesedhet!
10. Mindenki bûnös az életben. Bûnösök vagyunk és nincs idő, hogy még e világon megfizessünk bûneinkért. Próbálunk elvegyülni a tömegben, próbálunk ismeretlen arcok, ruhák közt elbújni, mintha mi is csak apró, tehetetlen mellékszereplői lennénk az élet gyötrelmeinek. És abban a pillanatban, hogy meglátunk egy aprócska reménysugarat, mindenkiről megfeledkezve, saját feloldozásunkért kiáltunk. De önző kiáltásaink biztosan süket fülekre találnak, megtépázva bennünk a hitet, hogy nem vagyunk egyedül.