Van az életben egy-egy pillanat, Hogy nem várunk már semmit a világtól, Leroskadunk bánat terhe alatt, Szívünk mindenkit megátkozva vádol. Míg porba hullva megsiratjuk, Mi porba döntött - sok keserü álmunk, Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen, Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Kapcsolódó idézetek

1. S könnyek fakadnak szemeimből, Kicsordulnak, patakzanak; Ajkamra jőnek, egyre jőnek, Kitörnek a panaszszavak. S mikorra szívem összeroskad, Mikorra könnyem mind kihull: Többé nem érzek semmit - semmit Az élet fájdalmaibul.
2. Mennyi optimizmus kell ahhoz, hogy az élet ne törje meg az embert? Mennyi kitartás, hogy átlépjünk a csalódottságokon? Mikor összetörik a szívünk, mert elrabolják tőle az álmokat, vajon csillagpor marad utána, mint a világûrben szétrobbant csillagok helyén? És nem tehetünk semmit, mert a döntések, a magunké vagy másoké egymás után és egymásba kapaszkodva sodorják magukkal az életünket. Weaver Andrea
3. Mikor nehéz a súly és nem látod a végét az útnak, Képek fakulnak, A múltad felejtsd el, nem számít, honnan, Csak az számít, hova, könnyek a porban, A sorsom sodorjon el bárhova, Akkor is én leszek az életem bajnoka.
4. A dolgok megtörténnek. Soha nem egyetlen pillanat mûve, tudom jól, de mindig van egy pont, ahol átfordulnak. Nap mint nap megbántják az embert, a kis fájdalmak felhalmozódnak, összeadódnak, és ezt észre sem vesszük egészen addig, amíg egy napon aztán arra ébredünk, hogy a szívünk szétreped a nyomástól. Chris Greenhalgh
5. Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy a baj csak másokkal esik meg, nem velünk. Aztán egy nap bekövetkezik. Lerombol mindent. Az emlékeket, az érzéseket. A szív megtelik fájdalommal, betelepszik, nézi, ahogy szenvedsz. Azt mondjuk, hogy ezt nem lehet túlélni, de aztán az élet fogva tart, nem tudni, miért.
6. Amikor tetszik, hogy próbára vess, Mikor mindent kegyetlen köd fedez, Amikor lelkünk elszürkül a portul, Amikor minden visszájára fordul, És megfakul a földi szeretet, És úgy állunk a Minden közepett Egyesegyedül, s már-már görnyedünk: Kegyelmes Isten, angyalt küldj nekünk! Sík Sándor
7. Úgy gyötri a testet utánad a bánat, úgy röppen a lélek utánad, elébed, ó, semmi, de semmise már! ez a zápor sem mossa le rólam a vágyat utánad. Radnóti Miklós
8. Porból vagyunk, porrá leszünk, Egy pillanat, fényes jelenség, Öntudatos, szép életünk. Dura Máté
9. A veszteségeket, amelyek értek, érnek és érni fognak mindnyájunkat, meg kell gyászolnunk, közösségként, családként, egyénként. (...) Szükségünk van arra a vödör könnyre, amivel megsiratjuk azt a rengeteg mindent, ami elveszett. Elsősorban halottainkat. Aztán az élethez fûzött reményeinket, füstbe ment terveinket, álmainkat, azt az életet, amelyet elképzeltünk és felépítettünk, és amelynek a romjain állunk. Tompa Andrea
10. Próbálom elhessegetni a soha meg nem valósuló álmokról szőtt gondolataimat, mert az értelmetlen vágyakozás nem szül mást, csupán fájdalmat. Minden nem jöhet össze az életben. Döntéseink nem csupán azzal járnak, hogy elérünk valamit, hanem azzal is, hogy más dolgokról lemondunk. Azt mondják, nem szabad azon bánkódni, ha valamit elveszítünk, mert a veszteséggel egy időben születik valami új, valami nagyszerû. Ez fordítva is igaz. Ha valami jó dolog történik velünk és megvalósítjuk az álmunkat, a másikat közben elveszítjük. S a mi döntésünktől függ, melyiket akarjuk megtartani és melyiket hagyjuk elveszni. Különben is van, ami éppen attól szép, hogy soha nem lehet a miénk.