Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ez a kemény, stabil anyag az, ami az első pillanattól kezdve, hogy megláttuk egymást, ott volt közöttünk. Erre építettük először kilátástalannak tûnő, de később mégiscsak beteljesülő kapcsolatunkat, aztán meg a korán érkezett, de hamar csodává váló családunkat. A titokzatos kemény, stabil anyag az utolsó mentsvárunk, ha vitatkozunk, és már egyikünknek sincs kedve szólni a másikhoz. Ha végül beleütközik a körmünk, tapintása emlékeztet arra, hogy van egy igen nyomós és megkérdőjelezhetetlen ok, amiért mi ketten összekötöttük az életünket. Ezt az anyagot akár úgy is hívhatjuk, hogy szerelem.

D. Tóth Kriszta
🔮 Jövőkép 🌿 Egyszerűség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy kapcsolatnak a szeretet és a törődés az építőkövei, de az együtt töltött idő habarcsa nélkül és az állandóan fenyegető elválással mindez csak ingatag építmény. Nicholas Sparks
  2. Minden egyes szó, ami elhangzik köztünk, egy-egy damilszál. Összeköt bennünket, éppolyan erős, mint a köztünk lévő szerelem, és hajlékony is, hogy a körülöttünk lévő furcsaságokat el bírja viselni.
  3. Ha az ember idegennel találkozik, az első együtt töltött percek mindig bizakodásra adnak okot. Egy úton haladunk. Miénk ez az út. Óvjuk egymást. Aztán jön az első kereszteződés. És még egy. És egyre több. Mint a házasságban. Gerlóczy Márton
  4. A legerősebb kötőanyag két ember között (...) a szerelem.
  5. Sokat gondolkodtam rajta, vajon mi lehet a legfontosabb kapocs egy párkapcsolatban, és végül egy dolgot találtam. Ez pedig a spontán bizalom. Amikor két ember úgy találkozik, mintha "beléjük csapott volna a villám", kölcsönösen tudnak rajongani egymásért, felnéznek a másikra, és ha szükséges, akár tûzbe is mennek a társukért. Ilyenkor a spontán találkozásból kölcsönös, spontán bizalom jön létre. Csernus Imre
  6. A szerelem egy nagy utazás, amely során rengeteget tanulunk. Kezdetben teljesen más, mint ami végül kialakul. A fiatal párok olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy szinte egymásba olvadnak. Kezük és lábuk összegabalyodik, szinte egyszerre lélegeznek. Miután megmenekültek a magánytól, szorosan egymásba kapaszkodnak, megkönnyebbülten, hogy végre találtak valakit, aki szereti őket. Az a különös az egészben, hogy ilyenkor még nem is igazán ismerik egymást, ám ezt a képzeletükkel ellensúlyozzák. Mintha mindketten egy-egy fehér táblát tartanának maguk előtt, amelyre a másik rávetíti az összes reményét és vágyát. Mivel mélyen belül bizonytalanok, feszülten figyelik a megcsappant szeretetre utaló jeleket. Később, amikor már több időt töltenek együtt, elkezdődik a valódi kapcsolat, a hosszú küzdelem, amely során a képzelet mögött megjelenik a hús és vér ember. Mindketten egyre valóságosabbak lesznek - már úgy viselkednek, amilyenek ők maguk. Idővel minden jól alakul, ha nem esnek kétségbe, elfogadják, hogy a különbözőségük miatt más dolgokat szeretnek, és tiszteletben tartják a másik önállóságát. Mindketten erősebbek lesznek és kiteljesednek. Az egészséges kapcsolatban élők ezt meg is fogalmazzák: "jobb ember vagyok mellette", "úgy érzem, vele önmagam lehetek". Steve Biddulph
  7. Az, hogy mi köt össze minket, néha megmagyarázhatatlan. Akkor is összetart, ha már a köteléknek el kellett volna szakadnia. Van, ami még a távolságot is legyőzi, és az időt és a józan észt; és néha egy kötelék örökké tart.
  8. Az, hogy mi köt össze minket, néha megmagyarázhatatlan. Akkor is összetart, ha már a köteléknek el kellett volna szakadnia. Van, ami még a távolságot is legyőzi, és az időt és a józan észt; és néha egy kötelék örökké tart.
  9. Ha valakit szeretsz, tényleg szeretsz, akkor semmi más nem számít. Néha-néha lesznek ugyan próbatételek, amiket ki kell állni; ha nehézségek merülnek fel egy kapcsolatban, akkor az egyik fél, vagy mindkettő, elgondolkodik rajta, hogy túl sok ez a nehézség számára, és megfontolja, hogy kiszálljon-e a kapcsolatból. Lehet, hogy a pár egyik tagja érzelmileg bezárkózik, mert megbántották a múltban. Vagy lehet, hogy a másik annyira hozzászokott már, hogy egyedül van, hogy nem tudnak együtt párként funkcionálni. Vagy talán az egyikük cipel magával valamilyen terhet - legyen az fura család, depresszió, bármi -, és elfut a másik elől, mert fél. A helyzet feszültté válik. A kapcsolat jövője hirtelen megkérdőjeleződik. De aztán az utolsó másodpercben az egyik vagy mindkét ember rájön, hogy a szerelem bármilyen problémát legyőz, majd egymás karjaiba rohannak, és összeölelkeznek. Fura család, elköteleződési nehézségek - bármi is a probléma, félrehull. Csak ilyen egyszerûen. Egy beszélgetés, egy vita, egy veszekedés... és már meg is van oldva. Örökre.
  10. A tehetetlen összetartozásnak időtlen időkre szóló köteléke bogozott össze bennünket; valami, ami kitermelődött, tejsav vagy gyanta, a sebekből, izomlázból, fájdalomból, törekvésekből, és lehetővé tette, hogy éljünk; valami, ami talán kevesebb a barátságnál, és több a szerelemnél. Ottlik Géza
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat