Ugrás a tartalomra
Ez a lány maga sem tudta, hogy mit akar, de abból nem engedett, és semmi sem olyan végzetes erejû, elsöprő hatalom, mint a nő, ha valamiben nincs igaza. Mondd neki, hogy ne tanuljon énekelni, mert nincs hangja, kérd, hogy ne pöröljön, hiszen elveszíti, könyörögj, hogy ne viseljen kalapot, mivel ez nem illik hozzá; éppen annyi, mintha felkérnéd a ciklont, hogy foglaljon helyet egy percre. Legfeljebb ez az orkán nem mondja fél válla felett, lekicsinylő mosollyal, hogy: nem kell engem tanítani. Bízza csak rám.
Kapcsolódó idézetek
-
- Léteznie kell olyannak, hogy valaki tudja, mit kéne tennie a másiknak!
- Persze. És aki tudja, az hallgat. (...) Hiába mondtam volna meg neked (...), hogy félsz a világtól, és félelmedben inkább annak rendje és módja szerint tékozlod a tehetségedet, azt mélységes sértésnek vetted volna. Nem lehet tanítani másokat, Orin. Nem attól értesz meg dolgokat, hogy nagyon bölcs emberek elmondják neked, hanem, hogy ott benn az elmédben saját magad összeilleszted a kirakó darabjait.
Gaál Viktor
-
Szeretlek. Ha akarom, ha nem. Nem én döntök. De ha dönthetnék, akkor is akarnám. Mert nem elég a langymeleg, nem elég az éppenhogy, nem elég a félpohár, nem elég a tizenkilenc. Nem elég a másolat, sem az utánzat, vagy a majdnem olyan. Nem azért, mert én így akarom. A szél sem tehet arról, hogy fákat dönt, a tenger sem, hogy hullámokat vet, a Nap sem arról, hogy perzsel. A madár sem tehet arról, hogy dalolnia kell, a virág sem arról, hogy nyílik és illatozik. És a szív sem tehet arról, hogy egy napon szerelem nyílik benne. Az enyémben. Irántad. Nem tehetek róla. Nem tehetek rólad.
Csitáry-Hock Tamás
-
Ó, lányok! micsoda erő van a ti szemetekben.
Nélkületek éltem én sokáig, nékem a mosoly nem elég.
Tőletek retteg az éjszaka, a reménytelen ég,
ti kényszerítitek a halált is megadásra,
ne hagyjatok el soha, tanítsatok és szeressetek,
csüggedő szivemben reményt ébresszetek.
Ne botladozzam egyedül, mint árva szörny, az éjszakában.
-
Csak úgy beszélj velem,
mert szeleburdinak tûnő,
de könny-komoly lelkû folyók
tanítottak a tagadásra,
és úgy akarom,
ne legyen soha bennem
olyan hatalom,
mely megtiltaná,
hogy kicifrázzam a bánatom.
Elekes Ferenc
-
Arra gondolt, hogyha majd a kisleánya megszületik, neki meg kell tanulnia mindent, amit az anyja nem tud. És mikor fiatal lesz, azt is meg fogja tudni, hogy az emberek sohase lehetnek egészen boldogok. Egyszerûen fogja neki megmondani, úgy, hogy megértse, és ne kelljen később fájdalmasan elhervasztania önmagában azt, ami senkinek sem kell, amire észrevétlenül mindég azok tipornak rá, akiknek hasztalanul nyújtaná oda.
Tormay Cécile
-
Együgyûen, mint
egy kislány. Mint egy vihar.
Mint egy "nem-tudom".
Fodor Ákos
-
Néha olyan tökéletes az élet, nem? Muszáj, hogy az legyen, hogy feledtesse a nehézségeket, melyeket elénk gördít. Meg kell tanulni járni, megtanulni beszélni, fel kell venni azt a nevetséges kalapot, amit a nagyitól kaptál. Nincs beleszólásod a dolgokba. Aztán ahogy idősödsz, megválaszthatod, hogy milyen kalapot vegyél fel, de azt nem, hogy mit tesznek a fasírtba a menzán, vagy hogy szerelmes leszel-e. Történnek dolgok. És meg kell birkózni velük.
-
Kérdez egyszer a lány:
harcolnál-e értem?
Nem harcolnék, babám,
és ő kérdi: mért nem?
Mire én:
Ha el akarsz hagyni,
hagyj el, aztán annyi.
-
Azt hittem, ismerlek, de azt hiszem, könnyebb az igazság helyett azt látni, amit akarunk. Azt hiszed, ismersz engem, pedig nem, így azt sem tudod, mire vagyok képes. Azt hiszed, én vagyok az a népszerû lány, akinek mindenre van válasza, pedig ez nem így van. Sokszor nem tudom, mit miért teszek, de igyekszem jobbá tenni a dolgokat. És ha hibázom - mert lássuk be, mindannyian hibázunk -, megfogadom, hogy a segítségeteket kérem. Egyedül nem megy. De ha megbíztok bennem, így együtt nagyszerû dolgokra leszünk képesek. Megfogadom (...), leszek annyira bátor, hogy valóra váltsam minden álmotokat.
-
Mondd, hogy túl nagy dologra vágyok, én meg megmutatom a korlátaidat, mert azoknak köze nincs hozzám. Hitetlenkedj csak, engem ez erősít. Ez visz előre, mert ez is üzemanyag, ha jól használod. Megtanít függetlennek maradni mások félelmeitől.
Oravecz Nóra