Ez az epesztő egyformaság kiemészt unalmával. Egy nap olyan, mint más... Azon baj, azon kínzás, azon reménytelenség... Az idő szakasza felváltja a mást. A nyári hő meleg összeolvad már a hívességgel, mely az ősz közellétét jelenti. A szürke napok sokasodnak. A gyenge felhőkkel bevont ég gyakrabban meglátogat édes melankóliájával... Az én állapotom mindég ugyanegy. Így kell-é nékem vajjon mindég élnem?

Kapcsolódó idézetek

1. Mintha kihaltak volna az évszakok, megdermedt zöldben fürödnek a fák. Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok. Megkövült idő. Haláltalan világ. Nem merek élni. Lélegezni sem. Azt hiszem néha, nem is ver szívem, csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog. Rettenetes nehéz az idebenn. Hát élek, félek, alakoskodok. Bella István
2. Hirtelenül támadt ősz elveszi az emberek lelkének a frissességét, nyirkosan nyúlóssá teszi a gondolkozás rugalmas szalagját, és feltétlenül az elmúlásnak, a halálnak a képét idézi fel. (...) Sok őszt láttam már... Nézd, ide a halántékomra rakódott le a derük... És tudom, hogy az emberek leginkább ősszel egyformák. Az ég szürke uniformisa egyenruhát húz a gondolatokra is. Cholnoky Viktor
3. Ilyen az élet! Öröm és fájdalom... remény és félelem... és főként változás. Állandó változás! Nem tehetünk ellene semmit. El kell engednünk a régit, és magunkhoz ölelni az újat... s meg kell tudnunk válni mindentől, amit valaha úgy megszerettünk. Bármily édes is a tavasz, át kell hogy adja helyét a nyárnak, a nyár az ősznek. Születés... nász... halál. Lucy Maud Montgomery
4. Az esztendő részei észrevétlenül simulnak egymásba: a téli álomra a kikelet, a virúlat- és munkásságra a hervadás és lankadás lassú átmenettel következnek; egyenként lopóznak fejünkre az ősz hajszálak; s életkedvünk, erélyünk fogyása, érzékeink gyengülése által lépésről lépésre vitetünk a feloszlás felé. De az esztendő változásakor rögtön s fájdalmasan lep meg bennünket az idő gyorsaságának s életünk rövid voltának eszmélete, azon keserû hozzáadás kíséretében: hogy kötelességeinkből oly keveset végeztünk, a boldogságból oly keveset ízleltünk! Tompa Mihály
5. A költő hajlamos az őszi kesergésre, így van ez rendjén, évente lehet hisztizni, hogy elmúlt a nyár. Egyébként meg nem múlt el, a szeptembert simán hozzá lehet csapni a nyárhoz, évek óta egyenrangú partnere az augusztusnak. Hartay Csaba
6. A tavasz csak elmúlást hozhat, az ősz viszont biztosan szívderítő megújulást jelent. Föltétlenül és csak azt. Az ősz feléleszti a szerelmeket, rutinossá és magabiztossá tesz, az ősznek van ritmusa, míg a nyár szertelen, szédült és vágyakozó. A nyár a kötelező nagy érzések évszaka, míg az ősz a spontán és valódi örömöké. Grecsó Krisztián
7. Hát nem igazi őszi nap van? Épp az a csendes melankólia, melyet úgy szeretek - mely harmóniát teremt élet és természet között. A madarak már hazaútjukról tanácskoznak, a fák felöltik a hervadás lázas, avagy épp halovány színeit, és kezdik behinteni a földet, hogy az ember még lépteivel sem zavarná meg föld és lég pihenését, míg olyan illatot árasztanak, mely tökéletes enyhszer a nyugtalan léleknek. Pompázatos ősz! Egész lelkem rabul ejti, s ha madár lehetnék, mindenütt az ősz nyomában szállnék a világban. George Eliot
8. Így van ez, valahányszor elmúlik egy rég várt esemény; s belejátszik talán a fáradtság is, a szorongás, az izgalom. (...) Ellentmondásos érzelmek hatják át: magány, hiányérzet, hitetlenség és valamilyen homályos meggyőződés, hogy ez így van jól. Joanne Harris
9. Nem tudom elfogadni, hogy lassan véget ér ez a nyár is, és aztán már nem lehet változtatni rajta. Az képtelenség, hogy mától az elöl felejtett tej vagy a számban a fogak egy új időszámítás szerint romlanak. Legalább át kéne csempészni magamból valamennyit ebbe az új korszakba, hogy ezután is legyenek a múltammal kapcsolódási pontjaim. Závada Péter
10. Az élet egy befejezett, kész feladat, amelynek elviselésétől senki sem kíván idő előtt megszabadulni. Végigélik az emberek az életüket, mint az esztendő különböző évszakai tökéletes bizonysággal következnek. Mindenkinek van tavasza, piros nyara, hosszadalmasan ásító ősze, megnyugtató tele. Élet, amely pontosan igazodik a kalendáriumhoz. Vannak fiatal napok, vannak öreg napok, jönnek és mennek ködök, szomorgó esők, májusok, novemberek, jó és rossz kedvek, ájtatosságok és káromkodások, betegségek és ropogó egészségek. Senki sem csodálkozik az életen, amint nem lep meg különösebben a tavasz áhítatos napsugara és nem váratlan az ősznek mogorvasága. Bolond az, akinek nem tetszik, hogy elmúlik a nyár. Okos ember megnyugszik a tél hótakarója alatt, az örökös némaságban, az emberhangtalan magányban. Krúdy Gyula