Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ez nem az az ég, ami mindig kék, nem az az élet, ami mindig szép, csak olyan boldogság, amit elvesz a halál újra és újra, ki tudja, mióta már?

💍 Feleség 🌿 Egyszerűség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Meghalni, megsemmisülni, elveszteni mindazt, ami nekünk kedves volt, elveszteni az életet, elveszteni a napsugárt, a kék eget, a gyönyörû természetet, milliónyi virágával, zöld erdeivel, égbetörő szikláival, havas csúcsaival, bájos tavaival, csörgedező patakjaival, hatalmas folyóival s a végtelen nagy hullámzó tengerrel, ez a halál. Jász Géza
  2. Ami régen volt nagy, többnyire kicsivé lett, s ami az én időmben nagy, korábban kicsi volt. Annak tudatában tehát, hogy az emberi boldogság soha sem állandó, mindkettőről egyaránt megemlékezem. Van az emberi dolgoknak egy bizonyos körforgása, mely nem engedi, hogy mindig ugyanazok legyenek boldogok.
  3. Idővel persze enyhült ám az ég, sohasem lett már ugyanolyan kék. Mindörökre megváltozott a világ, és még a legmámorosabb öröm perceiben is ott lappangott a sötétség, gyarlóságunk és reménytelenségünk tudata. Anne Rice
  4. Voltak boldog pillanatok az életemben, de nem hiszem, hogy a boldogság egy tartós állapot, amit bárki elérhet. Az élet nem ilyen. Grace Kelly
  5. Nem az évek, nem a körülmények változtatják meg az embert, hanem ő maga változik meg. A szív, mely egykor boldogság után vágyott, szerelemmel volt eltelve, kihûl, lecsendesül, felejt, megadja magát. És ez ránézve a halál! Már nem tenné boldoggá az, ami után egykor sóvárgott. Beniczkyné Bajza Lenke
  6. Magad is jól tudod, hogy a boldogság nem olyasmi, amit egyszerûen zsebrevághat az ember, hogy elővegye, amikor szüksége van rá. Lesznek jobb és rosszabb napjaid is! Margit Sandemo
  7. A boldogság az, amikor sokat kapunk. A fájdalom az, amikor ezt mind elveszik. Én nem akarok boldog lenni többé, mert az egyszer nagyon fájni fog.
  8. Ilyen az élet! Öröm és fájdalom... remény és félelem... és főként változás. Állandó változás! Nem tehetünk ellene semmit. El kell engednünk a régit, és magunkhoz ölelni az újat... s meg kell tudnunk válni mindentől, amit valaha úgy megszerettünk. Bármily édes is a tavasz, át kell hogy adja helyét a nyárnak, a nyár az ősznek. Születés... nász... halál. Lucy Maud Montgomery
  9. Az élet mellett ott van a halál, A boldogságnál a lehangolás, A fénynél árnyék, kétség és remény. Madách Imre
  10. Az élet nem más, mint előre nem látható események véletlenszerû szövedéke. A halál pedig viharfelhőként lóg az ember feje fölött, és időnként figyelmeztetés nélkül lecsap belőle a villám, ami csak fájdalmat és szenvedést hoz. Arnaldur Indridason
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat