Ezer év alatt egy hatalmas cserfa nőtt a mi földünkből. Ez a cser maga a magyar nép. A gyökere a paraszt, a törzse a régi nemességből lett és véle összeforrott értelmiség, a lombja az antik értelemben vett arisztokrácia, a kiválóság. Minden ugyanaz: a gyökér, a törzs, a lomb és egyik a másik nélkül élni képtelen. A fa elszárad, ha bármelyik beteg. Nem társadalmi osztályokról van a háromban szó, de fejlődési fokokról. Más népek ezért nem értenek meg minket. A különbségekben ilyen hasonlatok nincsenek sehol.

Kapcsolódó idézetek

1. A haza gyökér, melyből életünk fája kisarjadt, az a pont a Föld kerekségén, ahol törzsünk a Föld tápláló, életadó, fenntartó erejét issza legmélyebb gyökérszálain át. Lombba borultan, terebélyes növésben széttárhatjuk messzenyúló ágainkat, - más, idegen törzsből fakadt lombok testvéri szövevényeibe kulcsolódva, a rög fölé emelkedett büszke koronával - ám csak azért, mert ott gyökerezünk abban a rögben, amelyből kinőttünk. Ha elvágják gyökereinket, korhadó hulladék, tûzrevetendő holt anyag lesz belőlünk; matériánkból szerencsés körülmények talán pompás remekmûveket faragnak, de eleven, viruló, gyümölcsöző valóságunknak vége. Baktay Ervin
2. A magyarságban nem tudom, hogy honnan van ez az erő, a magyarság eltaposhatatlan. Ez több évszázados tapasztalat. A magyar nem birkanép, hanem hihetetlenül türelmes és rugalmas. Megtanult alkalmazkodni az idegen érdekek kijátszásához. Makovecz Imre
3. A szőlő kihajt, gyökeret ereszt és tőkét növeszt, megöregszik, a legjobbat hozza ki magából, majd kiszárad. Az ember is ilyen: fogan, születik, felnő, alkot, vénül, elmúlik.
4. A fák ismerik és értik a folytonosságot. Könnyû nekik, hiszen hosszan élnek, és ha ki is dönti őket a szél, sokszor még a gyökerükről is képesek újra kihajtani. Mi emberek, itt lenn a földön, anyagba zárva, nem tudjuk, hogy nekünk is hosszú az időnk. Egy életnyi időtartamban gondolkozunk. A testünk valóban olyan sérülékeny és esendő. Meghalunk és elporladunk, ha lejár a kiszabott időnk. Szerintem a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy más perspektívában is nézhetnénk a dolgokat. Nem látunk rá az életek láncolatára. De annyi történet van, ami csak akkor nyer értelmet, ha feltesszük, hogy nem a születéssel vagy a fogantatással kezdődött. Réczey Kata
5. Nem az a fontos, hogy milyen hosszú az élet, hanem az, hogy milyen hosszúnak érezzük. Egy kérész számára egyetlen óra egy egész évszázadnak tûnhet. Lehet, hogy az öreg kérészek arról panaszkodnak, mennyire más már az élet ebben a percben, mint a régi szép percekben, amikor a világ még ifjú volt, fényesebben sütött a nap, és a lárvák tisztelték az idősebbeket. Míg a nem igazán gyors reakcióikról híres fák, talán épp csak észreveszik az égbolt "villámgyors" változásait, mire beléjük költözik a szú és a rothadás. Minden tökéletesen relatív. Minél gyorsabban él az ember, annál hosszabbnak tûnik az itt töltött idő. Terry Pratchett
6. A tudomány olyan, mint egy fa. Az alapkutatás a gyökere, ha ezt nem öntözik, akkor kiszárad a fa.
7. Minden kornak megvan a maga rügyezése, virágzása, hervadása. Az ember többször virágzik és hervad életében. Az ember, elmélkedett, közelebb áll a fákhoz, amelyek újra meg újra megismétlik a virágzás és a termés időszakát, mint bármi máshoz. Ez reménységre jogosít. Mindig. Eduard Petiska
8. Nem érted? A mag az élet. A hagyma a rothadás. Az élet a rothadásból kikél... De minden növénynek más a természete. Mint az embernek. Meg köll vele ösmerkednünk. Van olyan, aki csak kövér földben díszlik, mint a mák és a napraforgó, meg a jeges levelû lapu. Van olyan, akinek szegénység a világa. A kövirózsa példának okáért, vagy a borostyán, vagy az őszibarack. Ismét más növények a társas életet szeretik, mint a hangyák vagy a farkasok, vagy az emberek: a fenyőfa, nyírfa, bükkfa. Ismét mások a magányos életet kedvelik, mint a remeték: a diófa, hársfa, birsalmafa, berkenyefa. De berkenyefát soha ne ültess... A berkenyefa... nem terem addig... ameddig az ültetője él. Gárdonyi Géza
9. Sejtelmed sincs róla, mi az öröm, ha azt hiszed, hogy a fa azért a fáért él, amilyen éppen, a saját kérgén belül. A fa szárnyas magvak forrása, nemzedékről nemzedékre alakul és szépül. Halad, de nem ahogyan te, hanem ahogyan a tûzvész terjed a szelek szeszélye szerint. Antoine de Saint-Exupéry
10. Ahogy így látta szemei előtt a fákat, elgondolkozott. Mire megnőnek, lombot eresztenek: eltelik az idő, munkával, rendre. S az idővel együtt elmúlik a világ is, ez a zaklatott, békétlen, szomorú világ és a fákkal együtt másik világ nő fel. Aki majd abban a világban él s jár ezek alatt a fák alatt, az békés, szabad és boldog ember lesz megint, mint amilyenek a régiek voltak. Akik olyan fáról szedhették a gyümölcsöt s olyan fák árnyékában pihentek, amit apáik ültettek s nagyapáik, küzdelmes időkben mindig. S arra gondolva, hogy majd akik az elültetett fa gyümölcséből esznek s árnyékában járnak, leszüretelik a küzdelmek árát, amit őseik vívtak a világgal. Így van ez, gondolta, egy-egy nemzedék ültet, fát, eszmét, gondolatot, hogy sok nemzedéknek ne legyen gondja ezzel. Hogy aki azután jön, készen kapjon otthont, hazát, árnyékos kertet, termő gyümölcsöst. S úgy vegye ezt, mint természetes dolgot. Az élet ajándékát, mely ingyen való s a szépségéért cserébe mit se kíván. Még annyit se, hogy gondtalan percében aki a kertet nézi s a különböző fákban gyönyörködik, arra gondoljon: milyen is lehetett az élete annak, aki ezt a dombot kopáran lelte s mit érezhetett, mikor beültette fákkal. Fákkal, melyekről tudta, hogy túlélik őt s a rügyekre akasztott gondolatot fölemelik magasra s átmentik késő nemzedékeknek. Wass Albert