Ezüstpárákban álmodó hegyek tündéri folyók felé lejtenek, melyek fölé az ámult, ifjú hold aranyló arca szomjasan hajolt, s úgy csókolja a vizeken a fény, ahogy emlékeimben téged én.

Kapcsolódó idézetek

1. Õ is úszott az álom vizében, s az olyan lehet, mint a folyó. Keresztülömlik az ember fején, a melle alá nyomakszik, behatol a füleibe, elborítja, befedi, tompa hangokat hallani tőle, puffanásokat. Emlékek úsznak a vízben, mint a halak, ha utánuk nyúl, kicsúsznak az ujjai közül, és valami síkos ezüstöt tapint, hártyás kis pikkelyt, de a hal nincs meg, s ha felébred, a homloka mögött tovább zsibongnak a hullámok, a síkos testû halak felficánkolnak, s lebuknak újból a mélybe... Palotai Boris
2. Tündérpompájú éji tájon Felkél az ezüst holdvilág; Összhang a föld, egy édes álom... Jó éjszakát! Mihai Eminescu
3. Ámuló parázs csillan a mélyben, Szemeid tükre ma végtelent int. Pillantás illan időben, s térben... Lassuló szívemnek lobbanást hint. Remegőn simítom ajkadról szavaid, már őrjöng a vérem, s rohanna eléd... Félelem markában emlékek hamvai, de ölelő holnapom elindult Feléd... Pálnagy László
4. Már nem tudtak beszélni, nem is néztek egymásra, de a ki nem mondott szavak oly mámorító boldogsággal töltötték el őket, hogy öntudatlanul egymáshoz hajoltak, legyőzhetetlen vágytól ûzve, ahogy az illattól duzzadó virágok hajolnak össze forró éjszakákon, ahogy a fák - melyeket beragyog a hold fénye - borulnak álmukban a csobogó patak fölé csendes tavaszi éjeken, miközben a még távoli nappalról, a napfényről álmodoznak epekedve. Wladyslaw Stanislaw Reymont
5. A folyó évszázadról évszázadra folyik, s a partján zajlanak az ember történetei. Zajlanak, hogy aztán holnap feledésbe merüljenek, s a folyó tovább folyjon. Milan Kundera
6. Ábrándos lelkek szerint a tenger óriási, kékes tájakat rejt méhében, s akik a vízbe fúltak, ott görögnek hatalmas halak közt, különös erdőkben, kristálybarlangokban. A folyónak viszont csak fekete mélységei vannak, ahol iszapban rothadnak a hullák. Mégis milyen szép, amikor ragyog a kelő napban, és lágyan csobog zsongó nádasokkal szegett partjai közt! Guy de Maupassant
7. Ezüstös kék lett az egész világ, Halovány fénye, mint a köd, dereng, Alvó kísértetek a kerti fák, Haldokló hold virraszt a csönd felett. Juhász Gyula
8. Szemed tavában örökös szivárvány, az élet örök édessége gyullad és balsorsom fölött felhőzve hullat szívemre fényt a menny és föld határán. Miguel de Unamuno
9. Ezeregyéj forog át agyadon, úgy húnynak-gyúlnak a csillagai, ahogy téged álmodik valaki. Szabó Lőrinc
10. A csillagok puhák és közeliek, akár a virágok. A dombok lassan forgó hálóba font árnyékok. Fûszál, levél egy sincs magában, Eggyé olvadnak a szürkés homályban. Dorothy Parker