Ugrás a tartalomra
Fûzhetjük bármilyen szorosra együvé tartozásunkat vagy hangsúlyozhatjuk bármennyire különbözőségünket, egyformán nehéz embernek lenni.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindannyian oda vagyunk kötözve más emberek életéhez, és nem dönthetünk szívünk szerint! Néha miattuk vagyunk képesek erősek lenni, s máskor miattuk vagyunk gyengék!
Sánta Ferenc
-
Lehet veszekedni, de attól még összetartunk. Szorosan, szorosan, szorosan összetartunk.
Fredrik Backman
-
Mindenkinek vannak nehézségei az életben, de vannak örömforrásai is, és néha nagy a kilengés a kettő között. Kevés az egyedi eset, sokkal szorosabb összeköttetésben állunk egymással, mint gondolnánk.
Takács Noémi
-
A kétség ugyanolyan erős és összetartó kötelék lehet, mint a bizonyosság. Amikor eltévelyedünk, nem vagyunk egyedül.
-
Emberek vagyunk. Tökéletesebb képet szeretnénk sugallni magunkról valamennyien, mint amit megérdemlünk. Megbocsátható gyengénk ez, de jó tudomásul vennünk, mert ha elhisszük, hogy olyanok is vagyunk, mint amilyennek szeretnénk feltûnni a szélesebb vagy szûkebb nyilvánosság előtt, az súlyos következményekhez vezet.
Verebes István
-
Oly egyformák vagyunk mi emberek, bár úgy véljük, mindannyian szerfelett különlegesek.
-
Hûnek lenni egyszerûen lehetetlen, ha ez alatt a folyamatos közelséget, melegséget és néma összetartozást értjük. Minden emberben sok egyéni vonás van, és ami egyéni és oszthatatlan, az bizonyos módon hûtlenséget jelent.
-
Gyengeségeinket és személyiségünk furcsaságait gyakran még önmagunk elől is megpróbáljuk elrejteni. Ám hibáink így is óhatatlanul megmutatkoznak, és szinte minden emberi erényünk hátrányunkká is válhat.
Helen Fisher
-
Emberi lényként mindannyiunkban van valami közös, mégpedig éppen az, hogy különbözőek vagyunk. Ez a sokféleség az, ami az idők során előrevitt minket utunkon, ugyanakkor annak veszélyét is magában rejti, hogy visszatartson bennünket. Pillantsunk körbe, és vegyük észre, mennyi különböző kultúra, tehetség, vélemény és tapasztalat jelenik meg a világunkban. Azután képzeljük el, milyen lenne az élet, ha minden ugyanolyan és egyszínû volna. Próbáljunk meg erőt meríteni a különbségeinkből ahelyett, hogy megítélnénk a másikat.
Mungi Ngomane
-
Valamivé lenni, vagy valamit magunkban megváltoztatni és megvalósítani nagyon nehéz.
Müller Péter