Felnőttként megtanultuk kiiktatni gondolatainkból az elmúlást; igyekszünk elterelni a figyelmünket; pozitív fogalmakat kapcsolunk hozzá ("eltávozás", "hazatérés", egyesülés Istennel, végső béke); mítoszokba kapaszkodva tagadjuk; maradandót alkotva halhatatlanságra törekszünk, gyermekeink képében kivetítjük magunkat a jövőbe, vagy olyan vallást követünk, amely lelki újjászületést ígér.

Kapcsolódó idézetek

1. Az elmúlás tényéhez alkalmazkodni kell, s az ember végtelen találékonysággal terveli ki a tagadás, netán a menekülés különböző útvonalait. Gyermekkorunkban a szülői vigasz, illetve a világi és vallásos hitrendszerek segítségével tagadjuk a halált; később megszemélyesítjük, valós alakká, szörnyeteggé, démonná tesszük. Elvégre ha a halál egy bennünket üldöző démon alakját ölti magára, akár ki is térhetünk előle; és bármilyen rettenetes is ez a halált hozó szörnyeteg, az igazságnál - miszerint saját halálunk csíráit önmagunkban hordozzuk - mégsem borzasztóbb. Irvin David Yalom
2. Ha pontosan megfigyeljük a dolgokat és használjuk az eszünket, s nem képzeletvilágunkban, az ősi mítoszokban és a vallásban keressük a választ mindarra, amit nem tudunk, s legfőképpen: ha megfontoltan és kritikusan gondolkodunk, akkor újra és újra igazíthatunk a világról alkotott képünkön, a mindennapi szemlélet előtt rejtve maradt látószögekből fedezhetjük fel a valóságot, s ezzel új dolgokra bukkanhatunk. Carlo Rovelli
3. A vallás a felnőtt versengése a gyermekkel. A vallás a letûnt hitek betokozódása. Van benne mitológia - ami sejtések sorozata -, rejtett feltételezések a világban élő bizalomról, személyes hatalomra törő emberek megnyilvánulásai és egy kevés igazi megvilágosodás. A végső, kimondatlan parancsolat mindig a "ne kérdezz!" Mi azonban kérdezünk. Gyakorlati okból megszegjük a parancsolatot. A feladat, aminek testestül-lelkestül szenteljük magunkat, a képzelet felszabadítása, hogy az emberi nem kreativitás-érzékének szolgálatába állíthassuk. Frank Herbert
4. Az ember kötődik. Tájakhoz, ősökhöz, anyanyelvhez, tárgyakhoz, emlékekhez, hagyományhoz. Ez a kötődés át- meg átszövi érzelmi életünket, meghatározza értelmi fejlődésünket. Csakhogy az ember szabadulni is akar. Gonosz és terhes emlékektől, elvásott és megkopott tárgyaktól, nyûgös hagyományoktól. Elszakadni az ősök követelőző árnyaitól, menekülni unt tájak szûk börtönéből. Egyszerre érezzük a szülőföld vonzását és a távolságok nosztalgiáját. Száraz Miklós György
5. Ha megváltoznak az emlékeink, mi is velük változunk. Tulajdonképpen ezért a reményért érdemes hazudni magunknak. (...) S mikor már azt hisszük, megmenekültünk, még mindig velünk fut a tudattalanunk, az a lelki részünk, ami mindent megőriz, amitől szabadulni szeretnénk. Popper Péter
6. Felnőni azt jelenti (...), hogy bizalommal tudunk végigmenni egy hosszú úton, és tisztában vagyunk az élet tragikus oldalával is, valamint elfogadjuk saját kultúránk hagyományait, szabályait és bölcsességét, végső soron pedig azzá válunk, akik valójában vagyunk. Boldizsár Ildikó
7. Mivel nem élhetünk rettegésbe dermedve, különféle módszereket eszelünk ki a halálszorongás ellen. Gyermekeinken keresztül kivetítjük magunkat a jövőbe; gazdagok leszünk, híresek, még nagyszerûbbek; kényszeres védelmi rituálékat alakítunk ki, vagy mindenekfelett hiszünk a végső megmentőben. (...) A haláltól való szorongástól azonban a legszilárdabb, legtiszteletreméltóbb védekezés ellenére sem szabadulhatunk meg teljesen: mindig velünk van, elménk egy eldugott zugában leselkedik ránk. Irvin David Yalom
8. A fiatalság megőrzése kizárólag lelki eszközökkel történik, amelyekkel meggátoljuk a lélek öregedését. Legfontosabb a megszabadulás a negatív érzésektől, indulatoktól és gondolatoktól. Hinni kell a boldogságban, a barátságban, a szerelemben, a gondviselésben, a jóban, a morális rendben és a jó birtoklásában. Popper Péter
9. Hiába akarunk szakítani a múlttal, valami mégis megmarad, belénk kapaszkodik, és csak nagyon nehezen tudjuk lerázni. El kell nyomni azt, ami úgy tör fel emlékeinkből, mint a buborék a mocsár mélyéről; távol kell tartani gondolatainktól a kezet, mely álmunkban megérint, igazabbul, mint az igazi; félni kell az idegentől, akinek mosolyára összeszorul a szívünk; és harcolni a karok emléke ellen, melyek nem nyúlnak többé utánunk. Hazudni önmagunknak, gyávának lenni, mindig a legrosszabbra felkészülni. És tudni, mindig észben tartani, hogy ha csak egy percre megtántorodunk, végünk van, kezdhetjük elölről az egész küzdelmet. Edmonde Charles-Roux
10. Amikor meghalunk, egyszerûen szétszóródunk a semmiben, függetlenül attól, hogy mennyi fájdalmat, félelmet vagy megaláztatást kellett elviselnünk életünk során, hogy mennyi szomorúságot vagy gyászt kellett átélnünk. Bátorrá tesz a tudat, hogy a végén tiszta lapot kapok. Az ember egy pillanatra tudatra ébred, hogy azt csináljon vele, amit akar, aztán az visszakerül a világegyetemhez. Nem vagyok vallásos, de még én is el tudom fogadni, hogy ez a legmagasabb szintû megváltás. Nem kell félni az elmúlástól; elképzelni sem tudom, hogy ennél közelebb lehetne kerülni a bûnök alóli feloldozásához.