Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Felnőttként úgy járunk más emberek között, hogy nemigen vizsgáljuk meg őket közelebbről, mivel azt nevelték belénk, hogy törődjünk a magunk dolgával. Egy idő után néha még azoknak az arckifejezésében, hangulatában és külsejében folyton bekövetkező változásokat sem követjük, akiket a legjobban ismerünk. Jean Piaget svájci pszichológus szerint gyerekként kis tudósok vagyunk, elméleteket gyártunk a világról, aztán próbára tesszük őket. Ha ez így van, akkor csupán azért csiszolgatjuk tudósi képességeinket, hogy később elhanyagoljuk őket. Ahogy érünk, megtanuljuk, hogy viselkednek az emberek, és végül már sokkal kevésbé figyelünk oda arra, hogy mit is csinálnak az adott pillanatban. Kinövünk a nézelődésből. A kíváncsi gyerek lenyûgözve bámulja az utcán sántikáló idegent: később megtanítják neki, hogy ezt nem illik.

💍 Feleség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A gyerekek kíváncsinak születnek. Ahogy felnövekszünk, minden egyre ismerősebb lesz. Gyakran azonban adottnak vesszük a látszatot, s nem veszünk tudomást a mögöttes tartalmakról.
  2. A kisgyerek a világegyetem középpontjának érzi önmagát. Minden körülötte forog. Az érettség többek közt ennek a szemléletnek a meghaladásában áll, megértjük, hogy mások is léteznek a világon. Hasonló utat járt be a tudomány is. A primitív gondolkodás antropomorf. Az ember saját képére alkotja meg Istent, és saját viselkedésének tulajdonítja a természeti jelenségeket. (...) Ettől a gondolkodástól csak apránként sikerült elszakadnunk. A tudománynak nagy előnye az egyénnel szemben, hogy sok-sok generáció alatt fejlődik ki. Ron Aharoni
  3. A helytelennek tûnő viselkedés mögött valójában többnyire csak felfedezés, kísérletezés rejlik. A gyerekek ugyanis a természetüknél fogva kíváncsiak, és az a dolguk, hogy rájöjjenek, hogyan mûködik a világ, és hogyan szerezzék meg mindazt, amire vágynak vagy amire szükségük van. A tudósokhoz hasonlóan tehát "kísérleteznek".
  4. Gyerekkorban másokat jónak vagy rossznak látunk - ez az egyszerû gondolkodás épp a legsérülékenyebb életkorban megvédi a kicsi és védtelen gyermekeket. A felnőtté válás során azonban már észrevesszük, hogy az emberek jók és rosszak is egyben, illetve jók, csak megvannak a hibáik és a rossz oldalaik. Többé-kevésbé tiszteljük őket, és a mi felelősségünk, hogy mit veszünk át tőlük, és mit nem. Steve Biddulph
  5. Biztos vagyok benne, hogy az olvasó is hallotta azt a mesét, hogy mindannyian kis tudósoknak születtünk, természetes módon fedeztük fel a világot mindaddig, amíg az elhibázott oktatás el nem térített eredeti ösztöneinktől. Én is hallottam. Romantikus gondolat, de nem igaz. Igen, kíváncsinak születünk, és a csecsemő a próbálkozások révén gyorsan tanul. Az agyunk azonban nem arra fejlődött ki, hogy a tudományt, hanem hogy bennünket szolgáljon. És ami az evolúció során jó szolgálatot tett nekünk, nem biztos, hogy a tudománynak is jó szolgálatot tesz. Sabine Hossenfelder
  6. Mivel a tudomány meg akarja érteni, milyen a világ, és nem azzal foglalkozik, hogy milyennek szeretnénk látni, az eredményei sokszor nehezen érthetők és nem nyújtanak kielégülést. Időnként arra ösztökél, hogy rendezzük újra a dolgokat a fejünkben. Vannak persze nagyon egyszerû tudományos ismeretek is. A komplikáltság oka a világ bonyolultsága - vagy a miénk. Amikor elhárítjuk magunktól, mondván, hogy ez nekünk túl nehéz (mert valószínûleg rosszul tanítottak az iskolában), egy kicsivel mindig csökkentjük az esélyünket, hogy a saját kezünkbe vehessük a jövőnket. A jogainkat csorbítjuk meg, és az önbizalmunk is meggyengül. Carl Sagan
  7. Mi, hétköznapi emberek nem úgy mûködünk, mint a józan gondolkodású tudósok, akik előbb apránként összegyûjtik az igazságra vagy a hazugságra vonatkozó bizonyítékokat, és csak azután vonják le a következtetéseket. Épp ellenkezőleg! Mi eleve elhiszünk mindent. És e hitünk csak akkor inog meg, ha a kétkedésünk és a gyanakvásunk van annyira erős, hogy semmiféle magyarázattal nem tudjuk már elaltatni. Malcolm Gladwell
  8. A gyerekek (...) nem csak kis lények, akiket kézen fogva kell vezetni. Sokszor kérdezik, miért olyan körülöttünk a világ, amilyen, miért történik az, ami történik. És gyakran sokkal jobban és türelmesebben teszik fel kérdéseiket, mint a felnőttek.
  9. Amikor még kölykök vagyunk, nem gondolkodunk filozofikusan, nem mondjuk magunknak: "Igazam van? Tévedek?" Egyszerûen csak követünk egy utat, amely jobban elszórakoztat, mint valamelyik másik, anélkül hogy sokat gondolkodnánk annak érvényességén, amit csinálunk. Csak később kérdezzük meg magunktól, vajon igazunk van-e, vagy tévedünk, és nem tudnánk-e változtatni.
  10. Felnőttként tudjuk, hogy a gyerekeknek még fogalmuk sincs róla, hogy mik az igazi problémák, hiszen tapasztalatlanságuk miatt a világ dolgaira való rálátásuk korlátozott. A gyerekek még nem tudják, hogy nem körülöttük forog a világ. De vajon felnőttként be merjük magunknak vallani, hogy a gondolataink és világnézetünk abból a hitből táplálkozik, hogy a világ mégiscsak körülöttünk forog? Neil deGrasse Tyson
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat