Ugrás a tartalomra
Földi sorsunknak egy cukra van, a gyönyör.
Nincs, ami életünk jobban megédesítse;
folyékony aranyat csordít az kelyheinkbe
és gyöngyös örömök kincstárát tárja föl.
Tubarózsát teremt tél jegéből-havából,
és egész évre víg tavaszidőt varázsol.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem adhat nekünk drágább ajándékot a sors, mint azt a kincset, amely hus a mi husunkból, vér a mi vérünkből; aki megmutatja nekünk: mi hát a mi küzdelmünk célja és jutalma? Semmi, semmi más, mint hogy az ő édes kacagását halljuk, növekvését lássuk, fölcseperedésével szerető fészkünkből szárnyra bocsássuk...
Sas Ede
-
Ha a nagyon is földi dolgok ellenére, melyek révén a természet irányít bennünket, szépnek és jónak találjuk a szerelmet, miért ne erősíthetnénk magunkban ezt az érzést azzal is, hogy némi égi és mûvészi tejszínhabot öntünk rá? Ha beszélünk, éneklünk, költeményt írunk, festményt alkotunk, színdarabot játszunk róla, csak még szebbé és még érdekesebbé tesszük azt. Az pedig csak jó! Az evolúció sohasem tiltotta meg nekünk, hogy az élvezetet általunk választott trükkökkel is fokozzuk. Egészen addig, amíg rendesen szaporodunk.
-
Az élet minden élvezete a külső jelenségek szabályos váltakozásában gyökerezik. Éj és nap forgása, az évszakok visszatérése, virág és gyümölcs fejlődése, meg ami még az idők során elibénk kerül és gyönyörûségünkre szolgál kínálkozva, sőt követelődzve: ezek a földi lét igazi rugói.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Az öröm úgy hat a lélekre, mint valami erősítő fürdő. Ha vidámság tölti szívünket, ha a belső örvendezés hulláma hordoz, ha lelkünk énekel, akkor nem érzünk terhet, akkor nekünk a kötelesség édes, és mindenütt helytállunk.
Prohászka Ottokár
-
A boldogság nem krumpli, amit csak úgy elvetnek a földbe, és megtrágyáznak, hogy jól teremjen. A boldogság mennyei fényként sugárzik ránk a magasból. Mennyei permet, mely egy-egy nyári hajnalon bearanyozza a lelket.
Charlotte Bronte
-
Az élet annyit, de annyit tartogat a számunkra, ha van szemünk, hogy meglássuk, szívünk, hogy szeressük, és kezünk, hogy érte nyúljunk; annyi örömünket lelhetjük férfiban és nőben, mûvészetben és irodalomban, és még sok minden másban, amiért hálásak lehetünk.
Lucy Maud Montgomery
-
A szerelem gyümölcse a legnemesebb, a legősibb érzés: életet alkot. Senki sem tudja, honnan jön, hogyan jön, csak leszáll az ismeretlenségből az emberek boldogítására, a fiatal évek örömére, az öreg napok vigaszára, édes gond, féltő aggodalom, gyönyör és büszkeség, a gyermek az élet maga.
G. Hajnóczy Rózsa
-
A világ értelmetlen esemény - és trágyahordalék. De boldogság mégiscsak van. Kell hogy legyen valamiféle beteljesülés, a siker, a gyönyör ritka pillanata, amikor hinni merünk a hazugságainkban is. A boldog ember mint szépséget nyújthatja át saját magát. A boldogságban rejlik a nagy titok. A lényeg, ami után mindenki töri magát.
-
Az emberek állandóan valami boldogságot, valami érdekeset várnak, valamilyen örömről, eseményről ábrándoznak. Ezért vonzó az utazás is. Azután a szabadság, a távolság... az újszerûség, amely mindig ünnepi, fokozza az életörömöt, márpedig mind erre vágyunk, ezt keressük, minden erős érzésben.
Ivan Alekszejevics Bunyin
-
Szeretsz. Mindegy, hogy valakit vagy valamit, egyszerûen megszületik benned a szeretet. Felfoghatatlan és érthetetlen az egész, de elmondhatatlanul boldog minden pillanat: valami leírhatatlan árad benned és belőled, valami megnevezhetetlen fény és frissesség illata leng körül. Fájdalomnak, szenvedésnek vagy depressziónak nyoma sincs, az élet minden rezdülésében megéled a csodát. Az ízek édesebbek, a hangok mélyebbek, a színek teljesebbek, s noha az életed egyáltalán nem változik, mégis pontosan tudod, hogy nincs olyan nehézség, amely ne adhatna örömöt is, és nincs oly probléma, amelyet ne oldhatnál
meg könnyûszerrel.