Gyerekkoromban sokszor tûnődtem azon, vajon milyen érzés lehet, ha az ember eldob valamit. El sem tudtam képzelni annál édesebb bûnt, mint azt a luxust, hogy az ember egyszerûen kihajítja a dolgokat. Azóta már kidobtam pár holmit. Nem annyira felszabadító érzés, mint hittem.

Kapcsolódó idézetek

1. Amikor visszamegyünk a gyerekkori házba és megtaláljuk régi, eldugott tárgyainkat, felordítunk. Istenem, de jó volt a gyerekkor! Aztán sóhajtunk, de kár, hogy felnőttünk. Gyerekkoromban felnőtt akartam lenni, hogy szabad lehessek, és senki ne dirigálhasson nekem. Felnőttként megtudtam, nincs szabadság, csak viszonylagosságok vannak, és a sors tudja csak a jövőt.
2. Kisgyerekként azt hittem, a felnőttek szabadok, hogy nekik bármit lehet, amit csak akarnak, az élet azonban megmutatta nekem, hogy a szeretetteljes kötődéseink olykor felülírják a legféktelenebb szerelemérzést is a lelkünkben. Sóhajtva maradunk a fenekünkön, tettekkel, szavakkal már nem dobálózunk, maximum romantikus álomnak tetsző kirándulásokról hozott kövekkel. Szurovecz Kitti
3. Ha visszatekintek a gyermekkoromra, sajnos, azt kell látnom, hogy nagyon undok kisgyerek voltam. Igen nagyra tartom a szüleimet, hogy ennek ellenére hagytak felnőni. Oly egyszerû lett volna valamit a fejemre ejteni az ablakból. Biztosan százszor is érezték a kísértést, de valami visszatartotta őket. Bizony, nagy kártevő voltam a ház körül. Pelham Grenville Wodehouse
4. Nagyon zavart, hogy az eltûnt dolgaim egyszerûen soha nem lettek meg. (...) Nem vágytam új dolgokra - tízéves koromtól kezdve úgy éreztem, hogy amim eltûnt, nem lehet pótolni. Nem, nem újat akartam, hanem megtalálni a régit. Cecelia Ahern
5. Emlékszel még, mennyire tudtál örülni gyerekkorodban? Én ha csak rágondolok, a lelkem legmélye mosolyra fakad. Ha hajlandók vagyunk elengedni, hogy milyen viselkedés vagy értékrend illik az öltönyünkhöz, és hagyjuk magunkat elmerülni az itt-és-mostban, akkor belátjuk, hogy az élet piszkos és rendetlen, úgyhogy hagyjuk inkább, hogy az legyen, ami, és élvezzük ki, amennyire csak tudjuk. Jill Bolte Taylor
6. Néha megfogható érzésekre vágyok. Átlagos, hétköznapi dolgokra. Mert akkor elhiszem, hogy majd minden a helyére kerül. Ha majd felnőtt-féle életet alakítok ki, ha majd lejárok bevásárolni a sarki boltba, akkor majd talán. Akkor majd nekem is megy, ami szemmel láthatólag mindenkinek egészen egyszerû. Akkor majd szépen eljárok dolgozni, majd biztos gyûjtök is valamit, csak azért, hogy normálisan éljek. Néha tényleg elhiszem ezt, hogy csupán ennyin múlik. Albert Tímea
7. Kiskoromban azt hittem, ahhoz, hogy valaki elmeneküljön, fel kell állnia, és ténylegesen el kell rohannia otthonról, mint a gyerekek teszik a filmekben. Egy haragos kiáltás, egy bevágott ajtó, és indulás világgá. Később rájöttem, hogy sokan menekülnek el anélkül, hogy megmozdulnának. Cecelia Ahern
8. Van érzés, amelyet az ember nem tud osztályozni, címkézni, amelyet nem tud elzárni lelke valamelyik fiókjába, mert sokkal nagyobb, hatalmasabb, dúsabb, mint az ember maga... van érzés, amely elborítja az embert, mint egy nagy távol-keleti árvíz, az ember fuldoklik benne és néha görcsösen megkapaszkodik régi élete valamelyik roncsában... Nemcsak a boldogtalanság, a nagy boldogság is hajótörés... Hevesi András
9. Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit. Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. (...) Valamit elvesztettem. Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el! Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, (...) hanem azt az álomszerû érzést, hogy a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni. Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért kutatok utána? Az ifjúság volt? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy kiraboltak. Márai Sándor
10. A bûntudat nagyon érdekes dolog (...). Azt hiszem, ha egy ember lehánt magáról mindent, és megtisztálkodik kívül-belül, még mindig megmarad néhány kis bûne, ami azért bujkál benne, hogy nyugtalanítsa. Mindent könnyebben feladunk, mint ezt a gyötrő bûntudatot. John Steinbeck