Ugrás a tartalomra
Gyerekkorunkban megtanultuk kifejezni magunkat. Azt mondták, használjuk a szavakat és mondjunk el mindent, és ne törődjünk vele, hogy mások megtudják, mit érzünk. Mert az az igazság, hogy ki kell mondanunk hangosan azt, amire szükségünk van, ahogy érezzük magunkat. Felnőttként a szavak olykor cserbenhagynak bennünket. Ilyenkor félretesszük a szavakat. Csak kimondjuk, amit érzünk. Mert a tettek magukért beszélnek, és mindennél többet mondanak.
Kapcsolódó idézetek
-
Gyerekként azt tanultuk, legyünk jók, osszuk meg a játékainkat, együk meg a zöldséget, és ha nem tudunk kedveset mondani, ne szóljunk egy szót se. De ha minduntalan elharapjuk a nyelvünket, egyre kevésbé fogjuk ismerni egymást. És, hogy kíméljük mások érzelmeit, eltitkoljuk a magunkét. És ha eltitkolod az érzelmeidet, előbb-utóbb megbánod. Ha őszinte vagy, nem te leszel a legnépszerûbb az "iskolában", de tisztelet fog övezni.
-
Kommunikáció - az első dolog, amit ez életben megtanulunk, és a vicc az, hogy mire felnövünk, megnő a szókincsünk, és tudnánk beszélni, mégis egyre nehezebb kitalálni, hogy mit mondjunk, vagy hogy miként kérjük azt, amire tényleg szükségünk van. A nap végén akadnak olyan dolgok, amikről nem lehet nem beszélni. Akadnak dolgok, amiket nem akarunk meghallani, és akadnak olyanok is, amiket azért mondunk ki, mert nem akarunk többé hallgatni. Akadnak dolgok, amik többet érnek a szavaknál, ezek a tetteink. Akad olyan is, amit azért mondunk, mert nem mondhatunk mást. Bizonyos dolgokat magunkban tartunk, és nem túl gyakran, de néha-néha a dolgok önmagukért beszélnek.
-
Hatalmas előnyre tesz szert az a felnőtt, akit gyerekkorában megtanították a szülei megfelelően kommunikálni. Megtanították beszélni az érzéseiről, nyíltan önérvényesíteni, építő módon vitatkozni másokkal, merni örülni, szomorúnak, haragosnak lenni, megélni az érzéseket és erről visszajelzést adni a másiknak.
-
Ha az ember még gyerek, mindig parányi izgalommal szól a felnőttekhez. Persze nem mindenki - a legtöbben mégis tízszer is megfontolják, mit és hogyan mondjanak. Mert ugye lehetőleg gyorsan kell beszélni (nehogy a felnőtt türelmetlenkedjék), röviden kell beszélni (nehogy a felnőtt türelmetlenkedjék), végül pedig érthetően kell beszélni (nehogy a felnőtt türelmetlenkedjék). Mindebből világos, hogy a gyerek rendszerint hadar, és félrenyeli a szavakat, továbbá hogy a felnőttnek más dolga nincs, mint hogy türelmetlenkedjék.
-
Szülőként az ember néha azt hiszi, hogy ha ügyesen elrejti a gyerekek előtt a saját gyengeségeit és hibáit, és csak a legjobb oldalát mutatja, azzal jó példát mutat nekik. Csakhogy ez fordítva is elsülhet, ugyanis könnyen odavezethet, hogy a gyerek azt hiszi, őt csak akkor szeretik, ha tökéletes. Ellenben ha őszinték vagyunk a gyerekeinkkel, és nyíltan tudunk beszélni velük azokról a nehézségekről, amelyekkel nap mint nap nekünk is meg kell küzdenünk, azzal tulajdonképpen teret nyitunk számukra, hogy ők is nyíltan beszéljenek a problémáikról. Ez persze azt is jelenti, hogy el kell tudnunk ismerni, ha hibáztunk vagy tévedtünk a velük vagy másokkal folytatott interakcióink során. El kell viselnünk a szégyent, ami ezzel jár, és meg kell tennünk mindent a javulás érdekében.
Anna Lembke
-
Jó őszintén beszélni az érzéseinkről. Néha nem is az kell, hogy válaszokat kapjunk, vagy megoldást. Néha egyszerûen csak arra van szükségünk, hogy érezzük, nem vagyunk egyedül.
Kollár Betti
-
Ha azt gondoljuk, a titkolózással vagy a hazudozással valamitől is megkímélhetjük a gyerekünket: tévedünk. A velünk élő gyerek mindazt "tudja", amit mi tudunk, ha nem is fogalmilag, de érzésben, feszültségben, sőt: képzetáramlásban! Ráadásul, mivel fogalma sincs, mit érez, mitől feszült, miért jut eszébe mindaz, ami eszébe jut, ez az állapot egyértelmûen a kárára van. Csakis a nyíltság, a valódi élethelyzet felvállalása tanácsolható a kezdet kezdetétől, annak minden nehézségével együtt.
Vekerdy Tamás
-
Figyeljünk oda, mit mond a gyermek, akit a lelkünkben őrzünk. Ne szégyenkezzünk miatta. Ne hagyjuk, hogy féljen attól, hogy egyedül marad, és nem hallgatjuk meg. Engedjük meg, hogy egy kicsit ő vegye a kezébe életünk irányítását. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi. Hadd érezze újból, hogy szeretjük. Tegyünk a kedvére - akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyasmit kell csinálnunk, amit nem szoktunk, és akkor is, ha ez mások szemében ostobaságnak tûnik. (...) Ha meghalljuk a lelkünkben lakozó gyermek szavát, újra csillogni fog a szemünk.
Paulo Coelho
-
Amikor önmagunkról, másokról vagy egyszerûen csak a dolgokról beszélünk, akkor az - így mondhatnók - szavakban megfogalmazott kinyilatkoztatás önmagunkról: azt akarjuk mások tudomására hozni, hogy gondolkodunk és érzünk. A többieknek lehetővé tesszük, hogy bepillantsanak a lelkünkbe.
-
A felnőttek azt mondanak a gyerekeknek, amit akarnak. Egy gyereknek hosszú ideig a felnőttek kimondott szava a legszilárdabb valóság. Amit mondanak, segíthet átvészelni a legiszonyúbb valóságot is, de bele is taszíthat. Akárcsak az, amit elhallgatnak.