Gyermekkoromban még csak néhány vakcinát ismertek, most pedig szinte minden betegség ellen létezik, mert addig kísérletezgettünk, hogy a végén sarokba szorítottuk magunkat. Ez talán fejlődés? (...) Néha az az érzésem, túl messzire mentünk.

Kapcsolódó idézetek

1. Kései gyerek voltam, későn döbbent belém a felismerés: bőrünk-erünk hártyáiba kötve, ez a bonyolult szerkezet, ahogy vagyunk - pokolgép módjára mûködik... Mekkora kockázat, milyen őrült csoda, hogy - élünk egyik perctől a másikig. Fodor András
2. Az egyik leginkább zavarba ejtő élmény gyermekkorban, hogy bármennyit mész, sosem éred el a látóhatár szélét. Pedig mindig úgy érzed, valahol csak vége van. Napjainkban senki sem képes elérni a változások horizontját. Az egyetlen lehetőség, hogy állandóan haladunk e horizont felé. Azt hiszem, igazi áldás, hogy a távlat mindig meghaladja a lehetőségeinket. Ha mindent megkapnánk az életben, hajónkat nem fordítanánk a csillagok felé.
3. Gyerekkorunkban szinte mindannyian, akik itt vagyunk, (...) azt hittük, hogy az igazság automatikusan felülkerekedik. Hogy az erény elnyeri jutalmát. Hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett. De fokozatosan rá kell döbbennünk, hogy ez nem így van. (...) Az embereknek önmaguknak kell kikényszeríteniük az igazságot, és ez nem könnyû. Mert a hatalomra gyakran veszélyes lehet az igazság, és gyakran nagy kockázatot kell vállalni a hatalom elleni harcban.
4. A civilizáció hajnala óta az emberek sóvárogtak megérteni világunk alapvető törvényeit. Van valami nagyon különleges az univerzumunk határaival kapcsolatban. És mi lehetne különlegesebb, mint hogy nincsenek határai? Ezért nem lehet határa az emberi igyekezetnek sem. Mind különbözőek vagyunk. Bármily rossznak tûnjék is az élet, mindig lehet egy célunk, amit sikerre vihetünk. Amíg élet van, remény is van.
5. A civilizáció hajnala óta az emberek sóvárogtak megérteni világunk alapvető törvényeit. Van valami nagyon különleges az univerzumunk határaival kapcsolatban. És mi lehetne különlegesebb, mint hogy nincsenek határai? Ezért nem lehet határa az emberi igyekezetnek sem. Mind különbözőek vagyunk. Bármily rossznak tûnjék is az élet, mindig lehet egy célunk, amit sikerre vihetünk. Amíg élet van, remény is van.
6. Gyakran szorongtam, és nem találtam a helyem a világban. Ez természetes velejárója a gyermekkornak, amikor még túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy bármi értelmet tulajdonítsunk a létnek. Anthony Hopkins
7. Gyermekkorunkban úgy hittük, ha majd felnövünk, többé nem leszünk sebezhetőek. De hát... élni annyi, mint sebezhetőnek lenni.
8. Mindenki sérült, úgy látszik, csak van, aki jobban, mint mások. Gyerekkorunk óta cipeljük a sérüléseinket, aztán felnőttként visszaadunk mindent, amit kaptunk, és persze mindannyian okozunk sérüléseket. És aztán minden erőnkkel megpróbáljuk megmenteni, ami még menthető.
9. Naivan azt hittem, az egészségügyi rendszer meg tud birkózni a krónikus betegségekkel és fájdalmakkal (...). Hittem benne, hogy a nyugati orvoslás mindenre tudja a választ. Beteg vagy? Van rá gyógyszer! Megmagyarázhatatlan fájdalom gyötör? Van rá válasz - csak tedd ezt és ezt, és tüstént jobban érzed majd magad! Annyira akartam, hogy ez igaz legyen! Szükségem, volt rá, hogy igaz legyen. De természetesen nem így történt.
10. Azért tudnod kell, hogy van oka mindennek. Nem kifogás, hanem valódi ok. Tudom jól, hogy már nem számít sokat, de nem úgy terveztem az életem, hogy ekkora rakás szerencsétlenségként végezzem, mint amilyenné lettem. Hétéves koromban gyermekbénulást kaptam. Vödörszámra nyomták belém a fájdalomcsillapítókat. Soha nem hagytam abba a gyógyszereket. Képtelen voltam rá. Ha visszanézek... (...) Ha akkor tudom, később mennyit veszítek majd, inkább a fájdalmat választottam volna. A dolgok, amelyek a legnagyobb gyötrelmet okozzák az életünkben, általában azért történnek, mert valami kisebb fájdalom elől menekülünk. Richard Paul Evans