Ugrás a tartalomra
Ha a Hold, midőn bejárja örökkévaló pályáját a Föld körül, öntudattal volna megáldva, melyen meg volna győződve, hogy saját jószántából rója útját... ugyanígy egy Lény, aki nagyobb belátással és tökéletesebb intelligenciával volna megáldva, az embert és tetteit figyelve megmosolyogná azt az emberi illúziót, hogy a saját szabad akaratunk szerint cselekszünk.
Kapcsolódó idézetek
-
A Hold hûséges társ. Sosem hagy el. Mindig ott van, állhatatosan néz, ismer minket világos és sötét pillanatainkban is; örökké változik, ahogy mi is. Mindennap más változatában jelenik meg. Néha gyenge, néha sápadt, néha erős és nagyon fényes. A Hold megérti, mit jelent embernek lenni. Bizonytalanság. Egyedüllét. A tökéletlenség krátereivel tarkítottság.
-
Azt hiszem, azért megyünk a Holdra, mert az ember szereti a kihívásokat. Természeténél fogva a lényének a része ez a vonás... éppen olyan magától értetődő, mint hogy a lazac árral szemben úszik.
Neil Alden Armstrong
-
A hold csak gyenge visszatündöklése a napnak, és mégis sokszor emennél inkább gyönyörködtet; így vagyunk az igazsággal is: gyenge visszatûnése inkább boldogít sokszor magánál az igazságnál.
Eötvös József
-
Az ember rendkívüli dolgokra képes. Hatalmas agyának és ügyes ujjainak köszönhetően holdra száll, széthasítja az atomot, nyitott szívmûtétet végez, fagylaltot készít, operát szerez és verseket ír. Igaz, hogy ezzel párhuzamosan néha borzalmas dolgokat mûvel - megkínozza vagy épp megöli embertársait, kihasználja az érző állatokat annak érdekében, hogy silány minőségû kajákkal tömje meg a bendőjét, és tömegpusztító fegyverek egész arzenálját spájzolja be arra az esetre, ha épp ki akarná irtani a többieket. Azonban az ész és a kegyetlenség mellett más fontos tulajdonságaink is akadnak: el tudunk gondolkodni a tetteinken, tanulni tudunk a hibáinkból.
Natalie Fee
-
Az élet öntörvényszerûen hat, a technikai haladás és az ismeretek terjedése egyre barátságosabbá teszi a földet, okosabbá az embereket, és akinek hajlandósága van rá, ebben az egyre megismerhetőbb és egyre megismertebb életben önerejéből fogja felfedezni az isteni értelmet.
Szilvási Lajos
-
Az emberi lény egy olyan önmûködő robot, amelyet teljesen a külső hatások irányítanak. Bár látszólag akaratlagosan és előre meghatározott módon cselekszik, valójában azonban cselekedeteit nem belső, hanem külső hatások irányítják, hasonlatosan ahhoz a tutajhoz, amelyet a tenger hullámai sodornak.
Nikola Tesla
-
Ha az emberek többsége élő szervezetként tekintene a Föld bolygóra - amire minden oka meglenne -, az ember és bolygónk is lényegesen jobb esélyekkel rendelkezne, hiszen amit a Földdel teszünk, azt saját magunkkal tesszük. Mivel mindennel rezonanciában vagyunk, ezt a felismerést az egész teremtésre is kiterjeszthetjük.
-
Az emberi intelligencia valamennyi vonása közül a tudat a legfigyelemreméltóbb: maga az univerzum nyer értelmet benne. A galaxisok azért szépek, mert szubjektív tapasztalatot szerzünk a látványukról.
Max Tegmark
-
Ha valaki ott járt, ahol én, és látta a csodálatos kék gömböt, a Földünket, akkor neki csak egy célja marad: elmondani az embereknek, hogy milyen lenyûgöző a teremtett világ, melyet Isten ránk bízott, és azt, hogy ezt a felelősséget csak akkor értjük meg igazán, ha elfogadjuk őt életünk Urának. Sokkal fontosabb az ember Holdra lépésénél az a tény, hogy Isten a lábát a Földre tette.
James Benson Irwin
-
Az az illúzió, hogy az embernek szabad akarata van, annyira belénk rögződött, hogy én is hajlandó vagyok elfogadni. Úgy viselkedem, mintha szabad, önálló lény volnék. De egy-egy cselekedetem után tisztán áll előttem: a világegyetem minden ereje és hatalma az örökkévalóság kezdete óta azért mûködik, hogy én ezt a cselekedetet véghezvigyem; és nekem egyáltalán nem áll módomban megakadályozni. Elkerülhetetlen volt. Ha jó a cselekedet, nem követelhetek elismerést, ha pedig rossz, vissza kell utasítanom a megrovást.
William Somerset Maugham