Ha valaki ott járt, ahol én, és látta a csodálatos kék gömböt, a Földünket, akkor neki csak egy célja marad: elmondani az embereknek, hogy milyen lenyûgöző a teremtett világ, melyet Isten ránk bízott, és azt, hogy ezt a felelősséget csak akkor értjük meg igazán, ha elfogadjuk őt életünk Urának. Sokkal fontosabb az ember Holdra lépésénél az a tény, hogy Isten a lábát a Földre tette.

Kapcsolódó idézetek

1. Mivel az emberek különbözőek, az Istennel való kapcsolatuk is különféle. Azok az emberek, akikkel a Holdra utaztam, valamennyien keresztények voltak, s így először az jut eszembe, hogy szellemileg nézve mi mindannyian sokat tudtunk hozzátanulni az eddigiekhez. Egyszerûen szükséges a Teremtővel foglalkozni, ha a világmindenség ilyen távolságából ismerkedünk a Holddal és a Földdel. James Benson Irwin
2. Meglátta a Holdat a horizonton. Biztos volt benne, hogy Isten tette oda emlékeztetésül, hogy mennyire kicsi helyünk van a világban. Arra emlékeztet, hogy ami szép, az mulandó. Ben Sherwood
3. A Holdról nézve a Föld olyan apró és olyan törékeny, és olyan drága kicsi pont abban az Univerzumban, hogy a hüvelykujjaddal eltakarhatod. Aztán rájössz, hogy azon a ponton, azon a kicsi kékes és fehéres dolgon, ott van minden, ami valamit is jelent számodra: a történelem, a zene, a költészet, a mûvészet, a halál, a születés, a szerelem, a könnyek, az öröm, a játékok, minden. Mindez pontosan itt van ezen a kicsiny kis ponton, melyet letakarhatsz a hüvelykujjaddal. Aztán ráébredsz ebből a szemszögből, hogy örökre megváltoztál, hogy van itt valami új, hogy a kapcsolat már nem az, ami volt. Rusty Schweickart
4. Amikor az ember a Földet csak egy kék pontnak látja a végtelen világegyetemben, elgondolkodik a teremtés rejtelmein. Ilyenkor érzem, hogy mindnyájan egy világméretû rendszer része vagyunk, ahol minden egyformán fontos, minden összefügg, és mindennek értelme van! Bill Watterson
5. Mielőtt az ember felfedezte az ûrt, a holdat és a bolygókat, azt hitte, hogy a mennyország hatalmas istenek otthona és területe, akiknek hatalma nem csak az égboltra terjed ki, hanem az ember földi sorsára is, hogy a hatalmas háborúzó istenségek panteonjában keresendő az emberi élet, múlt és jövő oka. Az isteneknek emlékmûveket emeltek a földön és a mennyekben, de az ember új istenségre és vallásokra cserélte a régieket, amelyek nem kínáltak biztosabb válaszokat, mint a görög, római vagy egyiptomi őseink által imádott istenek, és mi kiválasztottuk hatalmas és jóindulatú isteneinket és bizonyosságot találtunk a tudományokban. Mind hiszünk és várunk egy jelre, egy felfedezésre. Szemünket az ég felé fordítjuk és készen állunk arra, hogy elfogadjuk a hihetetlent, hogy megtaláljuk sorsunkat a csillagokban. De hogyan nézzünk, hogy lássunk is? Régi vagy új szemmel?
6. Vannak helyek, ahová két lába kell, hogy elvigye az embert. Vannak utak, amelyek más perspektívát igényelnek. A kilométerek többet jelentenek, ha lépésenként járjuk le őket, és érezzük a föld változását a talpunk alatt. Mark Lawrence
7. Mindannyian mást hiszünk arról, hogy hogyan értünk el ide. Isten teremtett minket. Földönkívüliek helyeztek ide. A villámlás nyomában születtünk, vagy térkapukon át érkeztünk. De végső soron a hogyan nem számít. Ez a bolygónk, a világunk, a Föld. Megjelentünk itt, eddig itt voltunk, és most is itt vagyunk. Te, én, mi mind, az egész emberiség. Nem fontos, miben hiszel, mi történt a kezdeteknél. De a vég! A vég fontos.
8. Kezdetben Isten megteremté a mennyet és a földet, legalábbis ezt mondják. Megteremtette az ég madarait, a mező vadjait, és ránézett teremtményeire és látta, hogy ez jó. Azután Isten megteremtette az embert. És azóta nincs megállás a lejtőn. A történet szerint Isten megteremté az embert saját képére, de erre nincs bizonyíték. És végül megteremté a Napot, a Holdat és a csillagokat. És az ember csak bajt csinál. De ha a nap véget ér, az a tény, hogy mi ott vagyunk egymásnak, minden ellentétünk, és más nézeteink ellenére, elég ok arra, hogy tovább higgyünk.
9. Azt hiszem, azért megyünk a Holdra, mert az ember szereti a kihívásokat. Természeténél fogva a lényének a része ez a vonás... éppen olyan magától értetődő, mint hogy a lazac árral szemben úszik. Neil Alden Armstrong
10. Ha az ember a földkerekség valami kiemelkedését látja, (...) ez arra ösztönzi, hogy felmásszon rá. Legfőképpen ez az érzés késztet bennünket arra, hogy szembenézzünk ezzel a kiemelkedő ponttal. Bebizonyítjuk magunk és embertársaink előtt, hogy feljutunk rá! Nem restelljük a fáradságot, sőt, örömet okoz nekünk. Véghezviszünk valamit, ami bensőleg kielégít bennünket.