Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha a kétségbeesés mélységeibe is vetődnék, ha van rá csak egy pókfonál, mely segítségével kikászálódhatok, megragadom és sosem adom fel. Nekünk, embereknek, megvan rá az erőnk, hogy megtegyük. Azonban az, hogy megragadja valaki vagy sem, az egyéntől függ.

⚖️ Igazság 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Attól, hogy valami felemészti az embert, még nem fogja feladni. Attól, hogy valami nehéz, még nem legyintünk rá, és fordítunk neki hátat. Laurell Kaye Hamilton
  2. Sohasem szabad alulértékelni az erőt, amit az élni vágyás ad az embernek. Igaz, olykor talán önkínzásnak is tûnhet, a szenvedés és fájdalom végtelenre nyújtásának, de mégis vannak olyanok, akik sosem adják fel, kerüljenek bármilyen reménytelen helyzetbe. Ez az erő lendíti őket túl minden akadályon.
  3. Az empátia, együttérzés képessége tesz emberré. Vannak helyzetek, pillanatok, amikor ez végtelenül nehéznek, talán megoldhatatlannak tûnik, hiszen a kakofónia, a káosz, az önvédelem, fikcióink vagy vágyaink épp arra sarkallnak, hogy befogjuk a fülünket, ne nézzünk oda, ragaszkodjunk ahhoz, hogy saját nézőpontunk vagy projekciónk az egyedüli lehetséges valóság, mindegy, hogy közben mennyit rombolunk. Együttérzek azokkal, akiket a saját félelmeik tartanak így fogságban, miközben embertelennek is tartom őket. Fabricius Gábor
  4. Hidd el, hogy mindent elérhetsz. Higgy benne, és ez épp elég. Higgy abban, hogy helyreáll, hogy megtörténik, hogy eljön, hogy bekopogtat, hogy igenis van, mert van. Csak kitartás kell. Pofonok jönnek, de akármennyire is fáj, neked mindig erősebbnek kell lenned. És erősebb is leszel. Elkapod az öklét, és úgy lenyomod, hogy soha többet nem jön vissza. Aztán meg majd kapsz újat. Újabb pofonokat. De amíg van erőd, és miért ne lenne, felveszed vele a kesztyût, és igenis harcolsz. Ugyanis van, hogy nem az Élet üt, hanem te saját magadat, az Élet meg csak segíteni akar. A kezét nyújtja, te meg azt hiszed, bántani akar. Oravecz Nóra
  5. Ha az ember valamihez fog és nem sikerül, még nem kell kétségbe esni; a türelem, bátorság és kitartás az ember boldogulásának hatalmas segítői. Ganz Ábrahám
  6. Mindenki tudja, hogy a félelem nem irányíthatja az életünket, muszáj elengedni. Vagyis, jó lenne elengedni. A félelmek elengedése nagy, ha nem a legnagyobb feladat, a legkimerítőbb munka, ez kétségtelen. Egyetlen dolgot tudok tapasztalatból mondani, amit én taktikául választottam, és amit már tudatosan csinálok. Nem mondom, hogy ezt tedd, semmiképp. Úgy próbálom meg legyőzni a félelmet, hogy belemegyek. Ugyan egy darabig menekülök, megszokásból talán, vagy mert élvezem a hajszát. De mivel rájöttem, soha nem adja fel, berántom a kéziféket. Péterfi Judit
  7. Ha tudok másoknak segíteni, abból én is erőt merítek. Ha viszont állandóan a magam szerencsétlenségével foglalkoznék, ellepne az önsajnálat, nem jutnék túl a nehéz időszakokon. Margitai Ági
  8. A remény ott van mindig, csak bátornak kell lenni, és ki kell nyújtani érte a kezünket, hiszen ez az, ami erőssé tesz minket. A remény az egyetlen dolog, amit senki és semmi nem vehet el tőlünk!
  9. Nem lesz hiány azokból a pillanatokból, amikor úgy érezzük, fel akarjuk adni. De nem engedhetjük, hogy a félelem és a kétségbeesés megállítson minket. (...) Akkor se, ha csapdában érezzük magunkat. Akkor se, ha úgy tûnik, sose lesz vége.
  10. Az élet egyikünk számára sem könnyû, de nincs semmi baj, ha az embernek van kitartása, s főleg önbizalma. Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és azt a valamit bármi áron is el kell érnünk. Marie Curie
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat