Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha a történelem, a logika, az etika és a valóság alapvető tényei kényelmetlenek a hatalmon levőknek - mint ahogy elkerülhetetlenül azok - azok, akiket a hatalmon levők pénzelnek, szinte sosem fognak beszélni róluk.

Stefan Molyneux
💍 Feleség 👑 Hatalom
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A történelem alapvető igazságtalansága, hogy nem lehet megkérdezni azokat, akikről írunk: ők mit gondolnak arról, amit állítunk. Vekerdi László
  2. A hatalom javára még tárgyilagosnak sem szabad lennünk. Olyan aránytalan és méltánytalan erőfölényben van az ellenfeleivel, sőt az egész néppel szemben, hogy nem igényelheti az objektivitásunkat - még akkor sem, ha véletlenül igaza volna, bár ez a veszély ritkán fenyeget. Moldova György
  3. Az igazságot, a múltat az ember nem változtathatja kényére-kedvére, bár bizonyos helyzetekben az igazságnak semmi gyakorlati jelentősége nincs, sőt egyenesen lehetetlenség, mondhatnánk károsabb a hazugságnál is.
  4. Nevetségesek ezek a történészek, akik légből kapott tényekkel próbálják alátámasztani az elméleteiket. Mert senki nem tudja, hogy miért történnek a dolgok, értitek? Bármiből bármi következhet. Még a valódi történelem sem árul el nekünk semmit. Nem tudjuk, hogy hatással vagyunk a történelemre vagy sem, és hogy egy szög híján elbukott egy civilizáció, vagy hogy eget rengetőnél eget rengetőbb tetteink is csak virágszirmok a hömpölygő ár tetején, vagy valahol a kettő között, vagy mindkettő egyszerre. Egyszerûen nem tudjuk, és a mi-lett-volna-hák sem visznek közelebb a megoldáshoz. Kim Stanley Robinson
  5. Lemondani a tényekről annyi, mint lemondani a szabadságról. Ha semmi nem igaz, lehetetlen a hatalmat bírálni, hiszen nincs alapja a bírálatnak. Ha semmi nem igaz, minden csak szemfényvesztés. A legvastagabb pénztárcájú tudja megfizetni a legvakítóbb fényeket. Timothy D. Snyder
  6. Azok a dolgok, amikről az emberek úgy gondolják, hogy inkább nem beszélnek róluk, azok olyan dolgok, amikről más emberek (mint én) egyáltalán nem akarnak tudni. Vagy nem kellene, hogy tudni akarjanak róla. Annyi titkot tudtam, mint égen a csillag, és komolyan, egyik révén sem jutottam semmiféle előnyhöz. Charlaine Harris
  7. Lett légyen egy ember értelmi fensőbbsége bármekkora, sohasem veheti át a gyakorlati, közvetlen uralmat más emberek felett külsődleges fogások és fedezékek nélkül, amelyek önmagukban többé-kevésbé mindig érthetetlenek és alantasak. Herman Melville
  8. A történelem során azok tétlensége, akik cselekedhettek volna, azok közönye, akiknek bölcsebbnek kellett volna lenniük, az igaz szó némasága a legégetőbb pillanatban segítette mindig diadalra a gonoszt. Hailé Szelasszié
  9. A történelem során azok tétlensége, akik cselekedhettek volna, azok közönye, akiknek bölcsebbnek kellett volna lenniük, az igaz szó némasága a legégetőbb pillanatban segítette mindig diadalra a gonoszt. Hailé Szelasszié
  10. Az igazság szép dolog, jó dolog, de akinek hatalma van, nem szorul rá. Mikszáth Kálmán
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat