Ugrás a tartalomra
Ha a versenytársaidra fókuszálsz, akkor várnod kell addig, amíg a versenytársad lép. Koncentrálj a fogyasztóidra, így igazán úttörő lehetsz!
Kapcsolódó idézetek
-
Ne próbáld kitalálni, mi következik! Várj! Nem az előrelátással fogsz győzni, hanem azzal, hogyan reagálsz a helyzetre.
-
Ne a kérdések után fuss,
az egyensúlyra koncentrálj!
Hogy még előrébb juss,
válaszra kell találj.
Road
-
Látnunk kell a célt ahhoz, hogy megcélozhassuk. De amit látunk, azt a versenytársaink is látják.
Ian Nicholas Stewart
-
Beszélj figyelmesen. Vetélytársaiddal óvatosságból, a többiekkel illemtudásból. Mindig ráérsz kimondani egy szót, de visszavonni nem.
Baltasar Gracián
-
Nem irigykedni kell a sikeres emberekre, hanem meg kell nézni, mennyi energiát és mennyi hitet fektetnek bele egy-egy munkába. Aki csillogó szemmel belelát egy üzletbe, és lelki szemei előtt már az lebeg, hogy mi lesz a vége, az sikeres lesz. Aki úgy áll hozzá, hogy "meglátjuk, aztán majd csak lesz valami", az el fog bukni.
-
Akinek nincsenek versenytársai, az csak visszafejlődhet. Attól a pillanattól kezdve fejlődünk, amint megjelennek a versenytársak, akik legalább olyan jók, mint mi, ha nem jobbak.
-
Ha valamit tényleg el akarsz érni, az csak rajtad múlik. Kezeld magas prioritással, vagy vedd le a listáról!
Tina Seelig
-
A hozzád közzel állók általában azt várják, hogy hozz döntést, aztán ragaszkodj hozzá. Azt akarják, hogy nyomkövető rakéta legyél, amelyik kitûz egy célt, és fáradhatatlanul küzd, hogy elérje. De a dolgok nem ilyen egyszerûek. A legtöbb ember sokszor változtat állást, mielőtt megtalálja a készségeinek és érdeklődésének legjobban megfelelőt. (...) Folyamatosan kísérletezni kell, sok mindent ki kell próbálni, mire rájössz, mi az, ami mûködik. Ha túl korán találsz rá a saját utadra, valószínûleg rossz irányban fogsz haladni.
Tina Seelig
-
Néha türelmesnek kell lenned, hogy elérhesd a céljaidat.
-
Ha reménykedsz, arra vársz, hogy más cselekedjen.