Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha az ember képes tiszta fejjel, szívvel, lélekkel gondolkodni, be kell látnia: halálának időpontja percre pontosan akkor fog elérkezni, amikor annak eljött az ideje. Sem előbb, sem később. Ennek tükrében pedig vajmi kevés jelentősége van annak, hogy Izraelben vagy Svájcban él-e. Annak azonban annál több, hogy a maradék időt - legyen az egy perc vagy egy évszázad - mivel tölti el.

Steiner Kristóf
💔 Kapcsolat vége 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Bármelyikünknek egy órán belül eljöhet az örökké. Vagy majd egyszer száz év múlva. Sosem lehetünk biztosak benne, így hát jobb, ha minden másodpercet kihasználsz. Sarah Dessen
  2. Addig él az ember, ameddig vannak tervei, vágyai, reményei. Még áhít valamit, még csalódik, még kétségbe esik. És abban a pillanatban, amikor ezek már nem lesznek fontosak, akkor vége van mindennek, teljesen mindegy, hogy hány éves valaki. Udvaros Dorottya
  3. Ne keress olyasmit, amit Isten elrejtett a szemed elől. Az ember mindent megtud idejében, és senki sem hal meg korábban egy perccel, avagy későbben egy perccel, mint ahogy az ideje szól. Eredj haza, végezd a dolgodat, s igyekezz tiszta lenni és becsületes, mert azoknak könnyebb a halál. Wass Albert
  4. A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
  5. Lelke mélyén mindenki érzi, hogy akkor élt teljes életet, ha úgy gondolhat magára, mint akinek az élete nem volt hiábavaló. Hogy ezt a helyet, ezt a bolygót, amelyikben éltem, jobbként hagyom el, mint amikor ideérkeztem. Hogy valakinek az életét mélységesen megérintette az én létezésem. Ezt mindannyian szeretnénk. Ennek semmi köze az életkorodhoz vagy önmagad megtalálásához. Bárki is lennél, bármennyi idős, csak egy gondolat választ el attól, hogy megváltoztasd az életed.
  6. Az egyetlen dolog, ami biztos, az a halál. Az időpontja nem biztos. Nem tudhatod sem a sajátodét, sem azokét, akiket szeretsz. Ezek tudatában fel kell tenni a kérdést: hogyan éljek? Az én magamnak adott válaszom erre az, hogy ha valamit csinálni akarok, azt MOST csináljam, ha valamit mondani akarok neked, azt MOST mondjam, mert tíz perc múlva már lehet, hogy egyikünk nincs itt. Feldmár András
  7. Most mondd meg, ha belenézhetnél egy kristálygömbbe, látnád a halálod, és tudnád, hogy holnap, vagy a jövő héten történik, mit tehetnél? Leülnél rágni a körmödet, átkoznád a világot és gyûlölnéd az életet? Vagy úgy élnéd le utolsó néhány órádat, mintha a halál nem számítana? Úgy értem, jobb életet élnél addig? Vagy inkább sajnálnád magad, el lennél keseredve és megátkoznád a napot, mikor világra jöttél? Nyilvánvaló, hogy senki sem tudja, mikor fog meghalni. Nem is tudhatja. Nem is akarná tudni. Egyetlen dolga marad: bátor, teljes életet élni, minden egyes nap.
  8. Az idő figyelemre méltó dolog. A legtöbben csak azért élünk, ami előttünk áll. Néhány napért, néhány hétért, néhány évért. Az egyik leggyötrelmesebb pillanat minden ember életében valószínûleg az, mikor belátja, hogy elérte azt a kort, amikor már több dolgot hagyott maga mögött, mint amennyi még vár rá. És mikor már nincs előttünk sok idő, más dolgokat kell keresni, amiért érdemes élni. Emlékeket, talán. Délutánokat a napsütésben, valakivel kézen fogva. A frissen kiterített virágföld illatát. A vasárnapokat a kávézóban. Talán unokákat. Az ember megtalálja a módját, hogy valaki más jövőjéért éljen. Fredrik Backman
  9. Mindig tudni kell, mikor ér véget az élet egy-egy korszaka. Ha mindenáron időzni akarsz benne, a kelleténél is tovább, akkor már se örömöt, se értelmet nem találsz a maradékban. Paulo Coelho
  10. Mikor még éltem, azt hittem, ahogyan ti is, hogy az idő legalább annyira valóságos és kézzel fogható, mint én magam, vagy valószínûleg még inkább. Azt mondtam, "egy óra", mintha csak látnám, és "hétfő", mintha ott lenne valahol a térképen. Siettem percről percre, napról napra, évről évre, mintha valóban egyik helyről a másikra haladnék. Mint mindenki más, én is egy házban éltem, amely a másodpercek és a percek, a hétvégék és az újesztendők tégláiból állt, és sohasem hagytam el, míg meg nem haltam, mert nem volt más kijárat. Most már tudom, hogy nyugodtan ki-be sétálhattam volna a falakon. Peter Soyer Beagle
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat