Ugrás a tartalomra
Ha az embernek elfogynak a könnyei, ha nem tudja elhallgattatni a hangokat, amiket csak ő hall, ha sosem érzi magát normálisnak társaságban, akkor ostobaságokra vetemedhet.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember néha úszik az el nem sírt könnyekben, végül pedig elsüllyed bennük, ha magában tartja őket.
Nina George
-
Akkor maradhat csak igazán ember az ember, ha kapcsolatban áll másokkal; aki magányosan, csak magára gondolva él, az egy idő után szegényesnek, sőt elviselhetetlennek találja életét, s különböző méltatlan módokon igyekszik jobbulást találni.
-
Az embernek kell valaki, aki a közelében legyen. Megbolondul az ember, ha nincs senkije. Lehet az akárki, mindegy, csak együtt legyen az emberrel. Mondom neked! Mondom neked, az ember belébetegszik a magányosságba.
John Steinbeck
-
Az olyan ember, akit túlságosan elragad a szenvedély - kivált, ha benne van a korban -, teljesen elvakul, és még ott is reményt sejt, ahol egyáltalán nincs; sőt elveszti józan eszét, és úgy cselekszik, mint egy ostoba gyermek, még akkor is, ha a bölcsek bölcse.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
Ha a szív diktál, az ember képes butaságokat csinálni.
-
Ha az ember beteg és magatehetetlen, könnyen magányosnak érzi magát. Nem tud egyedül megfordulni az ágyban, nem tud egyedül kiülni a székre, nem tud telefonálni, nem tud válaszolni az e-mailjeire. Nem elég, hogy át kell élni ezt a nyomorúságot, még az ember méltóságát is kikezdi.
-
Az együttérzés hiánya éppolyan otromba tud lenni, mint egy túlzásba vitt könnyáradat.
-
Addig jó, amíg tudunk sírni, amíg a zokogás rázza a testünket-lelkünket, mert ha mindez elmúlik, a könnyek helyét átveszi a sivár magány és a mindent kitöltő szenvedés.
Robert Lawson
-
Ha az ember magányosan él, már azt sem tudja, hogy mit jelent elmondani valamit: a valószerû a barátokkal együtt tûnik el. Az ember az eseményeket is hagyja folyni a maguk kedve szerint; hirtelen embereket lát felmerülni, akik beszélnek, akik elmennek, se füle, se farka történetek közepébe csöppen.
Jean-Paul Sartre
-
Az emberből könnyen bolond lesz, ha elég sokáig egyedül van.
Fredrik Backman