Ha az embert tesszük a mérleg serpenyő­jére, nem furcsa-e, hogy ő az egyetlen, akit nem saját mértékével becsülünk fel? A lo­vat erejéért és kitartásáért, de sohasem hámja szépségéért dicsérik. Az agarat gyor­saságáért és nem nyakörvéért vagy szíjá­ért, a madarat szárnyáért és nem csengői­ért. Vajon miért nem becsüljük az embert egyedüli tulajdonáért? Miért csak a kocsi­jáért, fényes palotájáért, hiteléért, jövedel­me nagyságáért, amikor mindez csupán olyan dolog, amely körülveszi és nem lelke tartalmát mutatja?

Kapcsolódó idézetek

1. A szeretett személy nem valami fa, amely eltakarja előlünk az erdőt, nem egy olyan fejezete az életünknek, amelyet meg kell haladnunk, hanem maga a cél, egy esemény, egy esély. Azért szeretjük, mert egyedi és pótolhatatlan - a maga hibáival és értékeivel. Vannak pozitívumok és vannak negatívumok, de nem készítünk mérleget, mielőtt szerelembe esnénk! Mi az egészhez "ragaszkodunk", még ha nem is tudunk számot adni róla, miért.
2. A virágot is, ha csak szép, legfeljebb is díszül használjuk, de becsülni csak azt becsüljük, és szeretni csak azt szeretjük igazán, ami a szépség mellett hasznot hajt, és javára válik magának is, másoknak is; miért legyen tehát a nő pusztán az üres szépség címére kárhoztatva, mikor neki csakúgy vannak hasznosítható képességei, mint a férfinak? Kánya Emília
3. Az ember csak azokat a dolgokat képes értékelni, amiért meg kell szenvednie. Ha valamit túl könnyen megkap, nem is bánja annyira, ha elveszíti.
4. Mindaz, ami szép, bármi módon is az, önmagában szép, önmagában teljes: a dicséret nem alkotó része. A dicsérettől semmi nem lesz sem silányabb, sem jobb. Mindez vonatkozik a mindennapi életben szépnek mondott dolgokra is: anyagokra, mûalkotásokra. Hát ami valóban szép, ugyan rászorul-e még valamire? Éppoly kevéssé, mint a törvény, az igazság, a jóakarat vagy a szemérem. Vajon melyikük azért szép, mert dicsérik, vagy melyiknek árt, ha ócsárolják? Vajon a smaragd hitványabb lesz-e, mint volt, ha nem dicsérik? Vagy az arany, az elefántcsont, a bíbor, a kard, a virág, vagy a zsenge fa? Marcus Aurelius
5. Nem tudjuk értékelni a dolgokat - nem a hírük, hanem a természetük szerint kell döntenünk róluk. Nincs bennük semmi nagyszerû, hogy értelmünket magukhoz édesgessék, csak éppen megszoktuk, hogy bámuljuk őket. Hiszen nem azért dicsérik mindezt, mert kívánatos, hanem azért kívánják, mert feldicsérték, s miután egyesek tévedéséből mindenki tévedése lett, mindenki tévedéséből így lesz egyesek tévedése. Lucius Annaeus Seneca
6. Talán áldás, hogy az emberi lélek sajátosságairól beszélve nem támaszkodhatunk finom mûszerekre? Ha mérni tudnánk a jót és a rosszat, a magasságmérőéhez vagy más hasonló mûszeréhez hasonló skálán meghatározhatnánk, elveszítenénk minden ösztönzést a változásra... hogy jobbak legyünk. Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
7. Az embernek nem a szépsége adja meg az értékét. Amy Harmon
8. Nem arról ismerszik meg az ember, hogyan élt; nem arról, mennyire könnyen ijed meg egy hangtól, vagy hogy milyen könnyen mutatja ki az érzéseit. Az a legfőbb mérce, hogy mennyit hasznosít valaki abból, amit az élet tanított neki. Brandon Sanderson
9. Túl sokra becsüljük a nagyságot, mint ahogy túl sokra taksáljuk azok elszántságát is, akikről tudjuk vagy hallottuk, hogy megvetik vagy önként mondtak le róla; ugyanis lényegét tekintve a nagy­ság nem olyan egyértelmûen kényelmes ál­lapot, hogy ha valaki elutasítja, csodájára járjunk. Michel de Montaigne
10. Ma, amikor az élet szédítő rohanásában minden eszközt, a földi lét harcaiban minden fegyvert megengedettnek tartanak az emberek, csak célhoz juthassanak; ma, amikor a hízelgést szeretetnek, a kíméletlenséget igazságnak, a nyerseséget őszinteségnek nevezi a közfelfogás; amikor némelyek nagysága mások gyarlóságán épül fel; ma, amikor a szigorú erkölcsi felfogást elnyeli a társadalmi alkalmazkodás és az emberek megelégszenek olyan tisztességgel, ami csak látszat, ami az evangéliumi erkölcs ítéletében számba sem jő, s a becsület csak társadalmi dísz az emberen; ma, amikor csak az emberekre néz, csak az emberek ítéletére tekint az ember: valóban és méltán kimagaslik, aki élete értékét lelke öntudatával méri, aki amaz erkölcsi értelemben absolut kincset: a jó hírnevet aranynál, ezüstnél többre tartja, a világ előtt való kedvességnél többre becsüli.