Ugrás a tartalomra
Ha bármelyikünk is azt képzelte, hogy valami nagyon különleges kezdődik el kettőnk között ezekben a percekben - nyilván mindketten ezt hittük - le kellett szállnunk a földre, mert pillanatok alatt kiderült, hogy ugyanott tartunk, ahol abbahagytuk.
Kapcsolódó idézetek
-
Elértünk egy olyan pontra, ahol már annyira szerettem, és annyi közünk volt egymáshoz, hogy én képtelen lettem volna ugyanúgy folytatni. Többet szerettem volna, vele akartam lenni. Egész egyszerûen elképzelni sem tudom, hogy egy helyben topogjunk, hogy ugyanezt folytassuk akár egy kicsit is hosszabb távon. Vagy előre, vagy vissza, de mozdulni kellett.
-
Ha nem is együtt mindig, de mi mindig ugyanarról
gondoltuk ugyanazt, s már el is hittük volna,
hogy a másik se menne, ha az egyik kikapcsolna.
30y
-
Sokszor gondolom, milyen különös ez a világ. Szívből reméljük, hogy viszontlátunk valakit, sőt egészen biztosak vagyunk benne. Aztán múlik az idő, és micsoda meglepetés, amikor egyszerre bekövetkezik!
Agatha Christie
-
Van az úgy sokszor az ember életében, hogy meg szeretné állítani az időt. Amikor tudja, hogy pár perc múlva minden egészen más lesz, és most kellene kiszállni, itt, ebben a pillanatban.
Frei Tamás
-
Ha távol vagyunk, képzelődünk. Induláskor sajgó szívvel hagyjuk magunk mögött a gyöngéd vonzalmakat, ugyanakkor azzal a furcsa érzéssel is, hogy kincset ástunk el a föld alá.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Vagyunk nagyon fent, és zuhanunk nagyon mélyre. Mindegyiket meg kell élni ahhoz, hogy egyben legyünk, érezzük, hogy fáj, érezzük, hogy jó nekünk.
Balatoni József
-
Egymásnak voltunk teremteve. S megtaláltuk egymást... mindketten tudtuk, hogy ezentúl örökre együtt kell maradnunk.
Agatha Christie
-
- Szerinted van ennek értelme?
- Nem kell, hogy legyen, az csak megtörténik, mint mikor először meglátsz valakit csak úgy, elmegy melletted az utcán, és egymásra néztek egy pillanatra. Létezik egy ilyen felismerés, mintha tudnátok valamit, aztán a másik elmegy, és már túl késő bármit is csinálni. És sohasem felejted el, mert ott volt, és te elengedted. Azt gondolod: "És ha megálltam volna? Mi van, ha megszólítom? Mi van? Mi lett volna?" Talán csak párszor van ilyen az életben.
- Vagy egyszer.
- Vagy egyszer.
-
Bármilyen szituációban is vagyunk, azért vagyunk ott, mert abból valamit tanulnunk kell. Hiszen azért sodródtunk oda!
Andrew Matthews
-
Életünk egy röpke perc, csak érkezünk, s már menni kell.
D. Nagy Lajos