Ugrás a tartalomra
Ha bent állsz a frontvonalon, nem gondolsz semmire. Nem is hallod a gondolataidat, mert a vér dübörgése elnyomja őket az agyadban. Praktikus kérdésekre koncentrálsz. Például, hogy merre vannak a menekülési útvonalak az utcában, hogyan kerülhetsz ki a tömegből. Hogyan óvd a kamerádat, miközben kifelé jövet oldószert locsolnak az arcodba könnygáz ellen a tüntetők. A félelem mindig utána kezdődik. Egyedül. Nem is igazi félelem ez, csak a kezed kezd el remegni, ha visszanézed a képeket. Így reagálja le az idegrendszered, hogy mennyire voltál közel a halálhoz.
Kapcsolódó idézetek
-
A rettegés nem menekülés közben kezdődik el. Az ember nem fél az utcai harc közepén, mert nem ér rá félni, ez ilyen egyszerû. El van foglalva egy csomó dologgal: például megtervezi, merre menekül, ha megindul a tömeg, fotókat készít, filmez. Menekülés közben sem fél. Igyekszik kijutni a helyszínről a feltételezett biztos ponthoz, ahol meghúzhatja magát. A félelem a biztos ponton kezdődik. Ez lehet egy üzlethelyiség, egy többágyas diákszállás, egy hotelszoba. Azt hiszem, a tétlenséggel van összefüggésben, azzal, hogy az ember ráér gondolkodni azon, mi történhet vele. A lélek legsötétebb órái ezek.
-
Majdnem minden verekedés már a kezdete előtt eldől, az agy kikapcsol, előbb a szív ver, aztán a kezek is. Félni fogsz, ha nem is a veréstől, akkor attól, hogy legyőznek, ha nem is a fájdalomtól, akkor a megalázottságtól és szégyentől.
Fredrik Backman
-
Ha az ember a civilek oldaláról fotóz, önkéntelenül is azonosulni kezd velük. Nem ideológiai szinten. Egyszerûen, mivel bent áll a tüntetők között, ugyanazt a könnygázt szívja, ugyanazok lőnek rá. Kevés szimpátiát érzel az iránt, akinek a célpontja vagy.
-
Senki sem bánt, nem fenyeget. Mégis úgy érzed, összeroppansz, nem bírod tovább, sebek fakadnak fel benned, vérzel belül. Hangok, képek - s a hozzájuk csatlakozó emlékezet osztja a sebeket; lemészárolt tetszhalott és kivérzett vágyaid felhorgadnak, összecsapnak tudásoddal, nem bánják, állod-e; s te nem állod. Leülsz. Pihenned kell. Töröd a fejed. Kimenekülnél. A visszaút ismerős... túl könnyû lenne visszamenni. És ha előre mennél? Mit találhatsz?... Talán csak álmodod. Rémálom kategóriás őrület. Még mindig felébredhetsz. Láthatod, van esély.
Vavyan Fable
-
A trauma úgy mûködik, hogy egy élmény behatol a füleden, a bőrödön, a szemeden keresztül az agyadnak egy olyan primitív részébe, ami automatikusan értelmezi, hogy ami éppen történik, az veszélyes vagy biztonságos-e. Egy esemény akkor válik traumatikussá, ha már semmit sem tudsz tenni azért, hogy kivédd az elkerülhetetlent, és a tested reflexből a harc, a menekülés vagy az összeomlás állapotába kerül.
-
A félelem nem olyan, mint a boldogság vagy a szomorúság; ez egy akut tünet, ami természeténél fogva nem tarthat hosszan. A félelem hamar enyhül. Vagy fokozódik, míg el nem ájulsz vagy belehalsz, halálra rémülsz; addig sikítasz, míg egy ér elpattan az agyadban.
Dean Ray Koontz
-
Amikor régebben valamilyen félelem emésztett, eljutottam arra a pontra, hogy azt mondtam magamnak: "Nem kellene félnem. Nem lenne szabad idegeskednem egy ilyen helyzetben.". De ezzel a félelmem nemhogy csitult, hanem tovább nőtt. Ezzel szemben ha teszel egy lépést hátra, és azt mondod magadnak: "Igen, most éppen ideges vagyok. Igenis félek ettől a helyzettől. Nos, mitől is szorongok?" Ha feltárod magadban, az lehetővé teszi, hogy úgy tekints a félelemre, mint ami valójában: a képzeleted, amint a saját útját járja.
Kobe Bryant
-
Nem tudunk arra figyelni, hogy mit kellene legközelebb másképp és jobban tennünk, ha közben félelem van bennünk. Amikor az ember fél, akkor a félelemre fókuszál, és nem arra, hogy miben kellene fejlődnie. Harcolni vagy menekülni akar, vagy éppenséggel lefagy. A vezetők tehát jól teszik, ha a biztonságérzet megteremtésével, valamint az agyat kikapcsoló negatív félelmek kizárásával lehetőséget teremtenek arra, hogy a beosztottaik megfigyeljék, amit tesznek, és szükség esetén változtassanak a szokásaikon.
-
Azt mondják, a fronton a legelső halál a legborzalmasabb. Amikor először hal meg a szemed előtt egy társad, amikor először ölsz meg egy ellenséges katonát, és belenézhetsz halott, üvegessé vált szemébe. Utána a szánalom, a félelem és a bûntudat érzése olyannyira eltompul, hogy az ember teljes lelki nyugalommal képes enni a konzervét egy hulla mellett.
-
A félelem egy fiziológiai reakció, a tested akar közölni valamit vele. Figyelmeztet a veszélyre. Ezt mindenki így éli meg, ez nem jó vagy rossz, egyszerûen van. Pont olyan érzés, mint az éhség: akkor a test jelzi, hogy alacsony a vércukorszint, és tessék bevinni valami táplálékot. Amikor éhes vagyok, nem kezdek el pánikolni, hogy jajistenem, most mi lesz, azonnal ennem kell, jaj, jaj, hanem tudomásul veszem a jelzést, és előbb-utóbb eszem valamit. Ezt mindenki le tudja kezelni magában. Úgy vélem, a félelem esetében ugyanez történik, a tested mond valamit. És te döntöd el, hogy cselekszel-e vagy sem.
Alex Honnold