Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha egy fogamzást megakadályoznak, talán egy zsenivel kevesebb lesz. Az ellenérv ez lehetne: még mindig jobb, ha egy zsenivel kevesebb lesz, mint ha minden évben hetvenmillió emberrel több lesz, akik között ritka a zseni, de sok a hülye.

Márai Sándor
💞 Igaz szerelem 🧭 Lelkiismeret
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem kellett volna azt mondani, hogy a zseni száz évvel megelőzi a korát. Bosszantotta az embereket, hogy ezt hallják, és a zsenialitás ellen hangolta őket. Bolondokat is termett és támogatott ez az állítás. És nem is igaz, legalábbis részben nem; mert éppen a zseniális személyek képviselik a koruk szellemét, bár annak akarata ellenére és tudta nélkül. Valószínûleg helyesebb és nevelőbb hatású volna azt mondani, hogy az emberek átlaga száz évvel el van maradva a kora mögött. Robert Musil
  2. Az egyén szintjén persze mondhatjuk, hogy senki ne beszéljen bele, legyen-e gyerekünk. Nekem is van három. A nemzet szintjén is mondhatjuk, hogy fogy a magyar, ez így nem jó, szaporodjunk. Világszinten viszont tényleg túl sokan vagyunk. Sok okos ember kellene ahhoz, hogy kitaláljuk, ezt a három szintet hogyan lehet integrálni, egy nevezőre hozni. Nem politikusok. Õk mindig egy szempont mögé fognak beállni.
  3. A gázkibocsátásunk a probléma. Nem a népesség. Minél gazdagabb valaki, annál több üvegházhatású gázt bocsát ki. Tehát ha valaki azért akarja csökkenteni a népességet, hogy takarékoskodjunk az energiatartalékainkkal, akkor kampányt kellene indítani arra, hogy szabaduljunk meg a milliárdosainktól. Egy ilyen kampányt elnevezhetnénk akár úgy is: "Öljük meg Bill Gatest, és tiltsuk meg minden filmcsillagnak, hogy gyereke szülessen!" De mivel nehéz lesz elfogadtatni az ENSZ-szel egy ilyen határozatot, ezért azt javaslom, hogy inkább csökkentse Ön a saját gázkibocsátását. Vagy támogassa a harmadik világban élő lányok oktatását, mert ez a leghatékonyabb módszer arra, hogy csökkentsük a népességnövekedést. Greta Thunberg
  4. Aki sokat akar, azt kinevetik, aki meg keveset, azt hülyének nézik. A világ bolond. Kornis Mihály
  5. Európa, Japán, Oroszország és Kína mind demográfiai összeomlás előtt állnak. És úgy fest, hogy jellemzően a gazdagabbakat érinti mindez - vagyis a vagyon, az iskolázottság és a vallástalanság egyaránt szerepet játszanak az alacsony születési ráta alakulásában. Mindhárom tényező alacsony születési rátákkal korrelál. Nem azt mondom, hogy csak az okos embereknek kellene gyereket vállalniuk. Csak arra utalok, hogy az okos embereknek is kellene gyereket vállalniuk. Legalább fenn kellene tartaniuk az egyedszámukat - legalább elérni a csoport reprodukciós szintjéhez szükséges rátát. És az a helyzet, hogy úgy veszem észre, sok rendkívül okos nőnek pontosan nulla vagy egy gyereke van. Ez pedig, azt hiszem, nem túl jó így. Elon Musk
  6. A férfiaké a gyengébb nem, nem a nőké. Ha a férfiaknak kellene gyereket szülni, nem sok pici születne. Keleti Ágnes
  7. Minden kultúra, minden kulturális nemzet meg akarja tartani magát, ez érthető, de ez idézi elő a túlnépesedést. Másrészt a mennyiséggel szorosan összefügg az életminőség. Én habozás nélkül egy ötmilliós, hajléktalanokat és nyomorgókat nem ismerő nemzetre szavaznék, a húszmilliós nyomorgóval szemben. Csányi Vilmos
  8. A legnagyobb emberek feje is beszûkül, ha együvé toborzódnak, s minél több valahol a bölcs, annál kevesebb a bölcsesség. Montesquieu
  9. Ötmilliárd ember magyarázza évtizedek óta ötmilliárd embernek, hogy ez így nem mehet tovább, túlságosan sokan vagyunk. És mi történik, ha kedvesünkkel egyedül maradunk? Gyereket csinálunk. Majd annak is elmagyarázzuk, ha megszületik, hogy milyen sokan vagyunk. Csányi Vilmos
  10. A túl sok ész csak fölingerli ellenünk a többi embert! Ha új, sose hallott bölcsességgel állunk elő, az ostobák azt mondják rá, céltalan zagyvaság. Azok meg, akik büszkék az eszükre, terhesnek érzik, hogy van náluk okosabb is. Euripidész
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat