Ha ennyire szorosan kötődünk tárgyakhoz és emberekhez, mi lesz, ha eltûnnek az életünkből? Magukkal viszik lényünk egy darabkáját?

Kapcsolódó idézetek

1. Ha egy szerettünk meghal, lelkünk egy része örökre abban a pillanatban reked, s mi örökké egy fonállal kötődünk ahhoz a másodperchez. A pillanathoz, mely előtt még minden szép volt, s mely után már minden elveszíti a súlyát, színét, tartalmát. Robert Lawson
2. Ha szeretünk valamit, minden elveszett darabjával magunkból is elvesztünk egy kicsit.
3. Az emberek jönnek és mennek az életünkben. A legszorosabb, legállandóbb és legtartósabb kapcsolatunk az, amely saját magunkhoz fûz. Francie Healey
4. Ha valami nagyon fontossá válik nekünk, ha elkezdünk ragaszkodni a tárgyakhoz, ideológiákhoz és emberekhez, akkor előbb-utóbb hatalmába kerít minket a félelem - a veszteségtől. Al Ghaoui Hesna
5. Csak akkor teljes az életünk, ha kötődünk valamihez.
6. Ha úgy áll a helyzet, hogy csak egy kis részét élhetjük meg annak, ami bennünk van, mi történik a maradékkal?
7. A világ állatai és növényei rendkívül összetett ökoszisztémát alkotnak, és mi, emberek sokkal szorosabban kötődünk és függünk a természettől, mint azt a legtöbben gondolnánk. Ha ez összeomlik, minket is magával ránt.
8. Csak azt tudjuk valóban megélni, ami egy kicsit mindig visszahúzódik tőlünk. Mihelyt egy szeretett személyt teljes ellenőrzésünk alá vontunk, nem fogjuk szeretni többé, és ha mindent, amit egy könyv vagy egy zenemû tartalmaz, teljes egészében megértettünk és kimerítettünk, nem lesz többé a kedvenc könyvünk vagy zenedarabunk. Hartmut Rosa
9. Az emberek jönnek s mennek, besodródnak az életünkbe, aztán eltûnnek belőle, csaknem úgy, mint egy kedvenc könyvnek a szereplői. Mikor a végére érünk és becsukjuk, addigra a szereplők már mind elmondták a történetüket, és mi egy újabb könyvbe kezdünk, melyben újabb szereplők, újabb kalandok várnak. És akkor az ember azon kapja magát, hogy már az újakra figyel, nem a régiekre. Nicholas Sparks
10. Micsoda kis rész jut egy-egy emberre a végtelen és mérhetetlen időből! Milyen gyorsan eltûnik ez is a feneketlen időben! Milyen kis rész az egész anyagból! Milyen kis hányad a világlélekből! S az egész földnek mekkora kis rögén csúszol-mászol! Gondold meg mindezt... Gondold meg, hogy ami téged láthatatlan szálakkal ide-oda rángat, az benned van elrejtve... Marcus Aurelius