Ugrás a tartalomra
Ha eszembe jut egy ötlet, először mindig a képzeletemben valósítom meg. Megváltoztatom a szerkezetét, továbbfejlesztem és mûködtetem a gondolataimban. Számomra teljesen lényegtelen, hogy például a turbinámat a képzeletemben mûködtetem, vagy a mûhelyemben kísérletezek vele. Még azt is észreveszem, ha nincs kiegyensúlyozva. Nincs semmi különbség, bármi legyen is a probléma, mindkét módon ugyanarra az eredményre jutok. Ezzel a módszerrel képes vagyok gyorsan kifejleszteni és tökéletesíteni az elképzeléseimet anélkül, hogy bármit is megérintenék. Ha addig jutottam a megvalósításban, hogy minden lehetséges fejlesztést megvalósítottam, és nem látok hibát semmiben sem, akkor az agyam eme végső alkotását a valóságban is megépítem. A készülékeim így mindig úgy mûködnek, ahogy elképzeltem, hogy mûködniük kellene, és a kísérleteim is pontosan terv szerint mennek végbe.
Kapcsolódó idézetek
-
Azzal, hogy megfogalmazom magamnak a céljaimat, talán valóságosabbá teszem, és így könnyebben el is érem őket. Képes vagyok irányítani a gondolataimat, majd elképzelem az eredményt, és eldöntőm, hogy akarom, majd meg is valósítom, amit elterveztem.
Cecelia Ahern
-
Az agyad szüntelenül dolgozik, és csak rajtad áll, hogy ezt összevissza teszi-e, vagy pedig az általad kijelölt célok mentén. Ha nem regulázod meg a gondolataidat és a képzeletedet, nem is fogod a lehető legjobban érezni magad.
Richard Bandler
-
Minden gondolat, ami eszembe jutott, egy külső hatás által volt sugalmazva számomra. Sőt ezen kívül minden cselekvésemet is hasonló hatások ösztökélték. Az idők során teljesen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy én egy olyan mozgásra képes automata gépezet (robot) vagyok, aki az érzékszervek ingerlésére válaszolva gondolkozik és cselekszik.
Nikola Tesla
-
A tudós naiv hittel szerkeszti elméleteit, sokszor szertelenül, vad fantáziával. Ezek az elméletek nem igazságok, nem felismerések, nem megtalált törvények, hanem modellek, mûködő elmekonstrukciók, be lehet őket indítani, szabadon változtatni, egyszerûsíteni, bonyolítani, lehet velük játszani. Többek között ki lehet őket próbálni a gyakorlatban. És ekkor az elmélet sorsa eldől, vagy eredménytelen a gyakorlatban, és akkor rövidesen a szemétdombra kerül, vagy valamivel jobb, mint amit eddig alkalmaztunk, valamit pontosabban ír le vagy jósol meg, mint az előző elmélet, és akkor használjuk. Használjuk, hiszünk benne, mindaddig, amíg egy jobb nem akad. Ennyi a tudomány, nem több és nem is kevesebb.
Csányi Vilmos
-
Ha valamit elterveztem s elkezdtem,
Figyelmem ne térjen semmi másra;
Rögzítsem elmém e tárgyra,
És törekedjek egyedül ennek megvalósítására.
Ha így teszek, mindent jól elvégzek;
Minden elvégzetlen marad, ha másként teszek.
Santideva
-
Gyakran hasonlítjuk agyunkat a számítógépekhez, a technológia valaha létezett legösszetettebb formájához, de ez az összehasonlítás mégsem állja meg a helyét. A számítógéppel ellentétben az agyba bejutó bármilyen információ képes megváltoztatni az agy kapcsolatait, és az agyunk rugalmas, hálózatos felépítése miatt soha nem tudunk információt elkülönítve feldolgozni. Míg egy számítógép képes objektíven elemezni és rendszerezni az adatokat, addig minden, amivel mi kapcsolatba kerülünk, átmegy az egyedi szûrőrendszereinken, így olyan gondolatokat kapunk, amelyeket akkor is helyesnek érezhetünk, ha éppenséggel teljesen tévesek.
Julia Ravey
-
A nagy találmányok többnyire csak alkotóik fejében mûködnek tökéletesen, mert abban a fejben minden rendelkezésre áll az eszményi mûködéshez, és semmi sem zavarja azt.
Csányi Vilmos
-
Ahhoz, hogy az ember a gyorsan változó világban meg tudja tartani a helyét, nagyon szabadon kell gondolkodnia. Mindenféle morális, szociális és kulturális kötöttségtől mentesen. És persze abban a tudatban, hogy bár mindent el tudok képzelni, nem mindent csinálok meg. A lényeg az, hogy felismerjem, amit én gondolkodási szabadságnak nevezek: hogy ami az én fejemben van, az nem a valós világ mûködési szabályai szerint létezik, hanem az én szabályaim szerint. A valós világ olyan, amilyen, és én csak kerülgetem a korlátokat, és keresem a kerülőutakat.
Csányi Vilmos
-
Egy ötlet csak akkor segíti életedet, ha saját fejedből pattan ki, vagy legalább válasz arra a kérdésre, ami már korábban benned megfogalmazódott. Az idegen ötlet, melyet eszedbe és emlékezetedbe véstél, nem befolyásolja életedet, és megfér a neki ellentétes cselekedetekkel.
Lev Tolsztoj
-
A gondolataid nem mindig tükrözik tûpontosan a valóságot. Amikor felbukkan egy gondolat, komolyan veszed. Érzed, aggódsz miatta, és talán még el is kezdesz tervezgetni a hatására. Ha egyből elfogadsz minden gondolatot, akkor a személyiséged teljesen összeforr az épp aktuális gondolattal. Kell legyen némi távolság te, a megfigyelő és az elméd gondolatai között. Nem a gondolataid határoznak meg. Te vagy a vezető, az irányító, a kapitány, aki felügyeli és irányítja a gondolatmeneteidet.