Ugrás a tartalomra
Ha individuálisan jóban van mindenki magával, akkor már nincs idő azzal foglalkozni, hogy a másik mit csinál vagy mit nem csinál. Sőt, ha annyira nagyon jóban van magával, még esetleg segíteni is tud a másiknak.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha két ember külön-külön jól érzi magát a bőrében és kölcsönös figyelemmel szeretik is egymást, jó lesz nekik együtt. Ugyanez a barátságokra is igaz.
-
Az embernek saját magával kell foglalkoznia, nem a másikkal. Mert minden ember más, minden ember másképp tud csinálni valamit, minden ember másképp szeret valamit csinálni. Az rajtam nem segít, ha tudom, hogy X vagy Y valamit rosszul csinált vagy jobban csinált, mint én. Rajtam az segít, ha azt tudom, hogy én mit szeretnék, és azt hogy fogom csinálni.
-
Aki önmagával békében és jól van, az tiszteletben tartja a másik szabadságát is, ez pedig egyenlő a másik ember elfogadásával.
Csernus Imre
-
Ha szeretek, tudom, mire van igénye a másiknak, örülök, ha jól érzi magát, méghozzá függetlenül attól, hogy mellettem van-e vagy sem.
Jorge Bucay
-
Mindenben találjuk meg az örömet! Az embernek saját magát is szeretnie kell, törődni saját magával, mert csak akkor tud másoknak segíteni, ha ő maga rendben van.
Karikó Katalin
-
Ha az embernek nincs mondanivalója, legjobb kérdezni valamit. Mert az emberek, ha megkapják a lehetőséget, hogy magukról beszéljenek, azt is elfelejtik, hogy előtte rosszat gondoltak a másikról.
Fredrik Backman
-
Elég elfeledkezni magunkról és másokat szeretni, s az ember nyugodt, boldog és igen jó lehet.
Lev Tolsztoj
-
Minél jobban érted saját magad, annál jobban meg fogsz tudni érteni másokat is. Annál kevésbé kell majd hadakoznod ellenük.
-
Ha megtanulja az ember, hogyan hallgasson végig másokat anélkül, hogy közbevágna - már fél siker. Nem könnyû feladat. De jó barátra lel, ha eltökéli, nem vág közbe, akármi történjék is.
Viktor Szuvorov
-
Aki nem önmagát helyezi az élete középpontjába, hanem a szeretetre vágyó másik embert, vagyis aki nem mindenáron a saját boldogságát keresi, hanem örömmel dolgozik mások boldogításán is, az előbb-utóbb menthetetlenül maga is boldog emberré válik.
Simon András