Ugrás a tartalomra
Ha Istennek volt is bármi problémája azzal, hogy a szociális kapcsolataim kiépítésére használom fel az ő házát, ezt nem jelezte felém. Szóval vagy nem volt, vagy kivárt, és később szándékozott bosszút állni.
Kapcsolódó idézetek
-
Az égiek segíthettek volna (...), de nyilván nem akartak. Istent hibáztattam, amiért csúfot ûz belőlem, bár azt is be kellett vallanom, hogy sok-sok évig én sem tettem a kedvéért semmit... Akkor miért kellene törődnie velem?
Grzegorz Musial
-
Amikor Isten nemet mond... ha jó dolog lenne, Isten nem mondott volna nemet rá. Vagy az időzítés nem megfelelő, vagy Isten valami jobbat tartogat számodra.
-
Azt gondoltam, ha találkozom Istennel, először azt fogom megkérdezni, mi értelme ilyen csodavilágot teremteni, aztán megtölteni szörnyetegekkel? Miért teremt virágokat, majd alattuk megbúvó kígyókat? Mi célt szolgál egy tornádó? Aztán belém hasított: nem nekünk teremtette.
-
Nem bújt el Isten, hiszen ott van bennem,
Haragszik rám, mert kívül kerestem.
Leander Kills
-
A szenvedés nem Isten szándéka. Neki ez fáj, és azon lesz, hogy segítsen. A gonosz célja épp az, hogy hátat fordítsunk Istennek, hogy megtagadjuk a nehézségek között. Fontos, hogy elkerüljük a csapdákat. Az önvád, a miértek, a helytelen istenkép csapdáját. Amit nem értek, azt engedjem el. Nekem semmit sem kell tennem egy ilyen katasztrófahelyzetben, csak maradjak Isten mellett, és engedjem, hogy szeressen és segítsen.
Sterczer Hilda
-
Szükségem volt Istenre, megadták, be is fogadtam, anélkül, hogy tudtam volna: őt kerestem. S mivel nem vert gyökeret a szívemben, egy darabig tengődött bennem, majd elhalt.
Jean-Paul Sartre
-
Harag az Istenre (ha van), mert nem segített, és harag az Istenre (ha nincs), mert mért nincs, mikor segítség kell. Harag ez emberekre, mert nem segítettek. És magamra, mert nem tudtam többet tenni. Harag reá, mert meghalt.
Márai Sándor
-
A rossz, a szeretetlenség, az igazságtalanság haragot vált ki belőlünk. A haragnak azonban nem az a célja, hogy bántó módon viselkedjünk azokkal szemben, akik ártottak nekünk. A harag isteni rendeltetése az, hogy pozitív és szeretetteljes cselekvésre késztessen annak érdekében, hogy az igazságnak érvényt szerezzünk, és helyreállítsuk a kapcsolatot azzal, aki vétett ellenünk.
Gary Chapman
-
Döntést kellett hoznom, hogy mérges legyek- e Istenre azért, amim nincs, vagy hálás legyek azért, amim van.
Nick Vujicic
-
A valóságban is feltárult énelőttem egy ajtó, amelyet akkor se nyitott volna ki, aki odabenn magányát és tehetetlen nyomorúságát védte, ha már ropog is feje fölött az égő háztető. Azt a zárat csak nekem állt hatalmamban megmozdítani: aki a kulcsot megforgatta, jobban hitt nekem (...), és én is azt hittem magamról abban a végzetes percben, isten vagyok, bölcs, megfontolt, jó és racionális. Tévedtünk mind a ketten, az is, aki bízott bennem, és én is, aki elbíztam magamat.
Szabó Magda