Ugrás a tartalomra
Ha két fiatal a fejébe veszi, hogy összeházasodik, biztosak lehetnek abban, hogy kitartással elérik céljukat, legyenek bármilyen szegények, bármilyen meggondolatlanok, s legyen mégoly valószínûtlen, hogy éppen egymásra van szükségük a tökéletes boldogsághoz.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha két ember szereti, becsüli egymást, komolyan veszik az együttélést, és egymással kölcsönösen kompromisszumban élnek, netán egy-két gyerek is sikerül ebbe, akkor gyönyörûséges tud lenni egy élet. De ehhez az embernek hinnie kell magában.
Dobray Sarolta
-
A sikeres házasság nem abból fakad, hogy két üres lélek egymásra talál, és megkísérli "kiegészíteni" egymást. Ha két üres, boldogtalan lélek összeházasodik, az csupán két üres, boldogtalan lélek házassága lesz. Sikeres házasság csak úgy jöhet létre, ha két teljes, boldog ember köti össze az életét azzal a céllal, hogy közös jövőt építsenek. Nincs szükségük a másikra ahhoz, hogy igazán boldogok, teljesek vagy érzelmileg épek legyenek. Már ép emberek, akik összekapcsolják életüket, hogy élvezzék a házasság előnyeit.
-
Akkor sikeres egy házasság, ha van legalább egy-két közös dolog a felekben. Ugyanazt akarják, valamiben közösek, valamiben hasonlítanak. Lehet ez munka, érdeklődési kör, közös gyermekvállalás (mindketten akarnak gyerekeket). Ezek alapvető dolgok, ebből nincs olyan sok, 5-10. Ha ebből egy-kettő hasonlít, akkor már jó az alapja a párkapcsolatnak. Ha nincs, akkor sokkal nehezebb.
Bereczkei Tamás
-
Házasodjunk össze! És gyereket is akarok. És veled akarok megöregedni. Veszekedni. Elviselni egymást. Szeretni. Ott akarok lenni melletted, ha gyötörnek éjszaka az emlékeid és szükséged van rám. És felébredni reggel az emlékeimmel, és olyasvalakivel megosztani, aki nem fordul el tőlem azért, mert azt hiszi, hogy az élet csupa napsütés. Olyan társ kell, aki nem fél, hogy a végsőkig próbára tegyen.
-
Aki házasságra lép, biztosnak kell lennie a dolgában, amennyire persze biztos lehet valamiben az ember. Aki házasságra lép, annak mindig tudnia kell, mit miért tesz.
-
Házasságra lépni egyet jelentett azzal, hogy az ember kijelenti, hisz a jövőben és a múltban is - hogy a történelem, a hagyomány és a remény köteléke nem bomlik fel, és fenntartja az embert.
-
A jó házasságban nincs egyenlőtlen és egyenlő. Mindkét fél hiányt tölt be a másikban, mindkettő gondolatot ad a gondolatnak, célt a célnak, akaratot az akaratnak, s így gazdagodnak ők. Egy lélek és egy test. Együtt dobbanó szív: egy élet.
Alfred Tennyson
-
A házasság nem csak egy papír, hanem szoros szövetség két ember között, ami problémákkal is jár, ezt pedig meg kell oldaniuk a feleknek. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindig sikerül, de törekedni kell a megoldásra. Ha sikerrel járunk, akkor a kapcsolat erősebb lesz, ha pedig nem, akkor véget kell vetni neki az összeférhetetlenség, a kompromisszum hiánya miatt.
-
Egy esküvő, minden gyenge pontja ellenére az optimizmus egy megnyilatkozása, egy pár merész nyilatkozata, hogy nekik csakazértis sikerülni fog. Minden egyes esküvőben ott van az a bátor elszántság, hogy ez a pár dacolni fog a válási statisztikákkal.
Michelle Richmond
-
Ha két ember elkötelezi magát egymásnak, gyökeresen meg kell változtatniuk addigi, gyakran önös szándékaikat, és módosítaniuk kell minden egyéb kötődésüket is ahhoz, hogy az új személyt befogadhassák az életükbe.
Norman Doidge