Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem hiszem, hogy a megbánáson érdemes rágódni. Előfordul, hogy megbánunk valamit, persze. De bármi jót vagy rosszat csináltunk, az már része annak, aki most vagyunk. Ez az utóbbi az, amin változtatni, jobbítani lehet.

🤔 Filozófia 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mind követünk el hibát, így legjobb, ha szépen megfeledkezel róla. Ha megbánjuk, amit tettünk, és tanulunk belőle, és nem követjük el ismét, és nem rágódunk rajta, akkor semmi baj. Lucy Maud Montgomery
  2. Időről időre valamennyien csúnyán viselkedünk. Olyasmit teszünk, amit aztán kétségbeesetten szeretnénk meg nem történtté tenni. A megbánás is része - más mindennel együtt - annak, akivé válunk. Libba Bray
  3. Kellenek a megbánni valók, amíg a szép emlékek is velünk vannak. Mindenki követ el hibákat, csak legyen elég időnk helyrehozni őket.
  4. Előfordul, hogy szavainkkal vagy tetteinkkel megbántjuk egymást. A múltat nem törölhetjük el, de bocsánatot kérhetünk, és megpróbálhatunk rossz szokásainkon változtatni. Gary Chapman
  5. A megbánás furcsa dolog. Mindent megpróbálsz, hogy kitérj előle, de néha a legkeményebb dolgokból tanulunk a legtöbbet. És elgondolkodsz, hogy ha lenne rá esély, hányan élnék másként az életüket. Egyeseket csak a megbánás vezet rá, hogy sutba dobják a múlt félelmeit, és továbblépjenek a jövőbe. Mások ezáltal fedezik fel újra a múltjukat. A megbánás, legalábbis az első, lépés lehet egy új kezdethez, ahol akármi, sőt, minden lehetséges.
  6. Azért fontos ismerni magunkat, hogy az ne fájjon, ami nem igaz. Ami ellenben igaz, nem baj, ha fáj. Ezt kell megtanulni. Attól többek leszünk. Képesek vagyunk belátni, hogy talán már évtizedek óta nem jól csinálunk valamit, sose csináltuk jól, (...) ebben a pillanatban előreléptünk. Kornis Mihály
  7. Néha mindannyian elrontunk dolgokat. Nem baj. A lényeg az, hogy törekedjünk a jóra.
  8. Mindannyian teszünk olyat, amit megbánunk, és előbb-utóbb az élet behajtja rajtunk. Csak remélhetjük, hogy a végén valami vagy valaki könyörületet gyakorol felettünk.
  9. Mindannyian teszünk olyasmit, ami miatt szomorúak vagyunk, vagy amit később megbánunk. Valójában nem is lennénk emberek, ha nem követnénk el icipici hibákat újra és újra.
  10. Mit lehet kezdeni azzal, aki hibázik? Lehetünk vele elnézők, persze. Csak ugye az nem feltétlenül kifizetődő. Aki elköveti a hibát, azt megerősíti abban, hogy így is el lehet látni egy feladatot, mi pedig már soha nem lehetünk biztosak abban, hogy bármit is rá lehet bízni. Nem jó ez senkinek. Orosdy Dániel
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat