Ugrás a tartalomra
Ha megkérdezik tőlünk, "ugyanannyit ér minden élet?", a többség egybehangzó "igen!"-nel felel. De csak addig, míg valaki rá nem mutat egy általunk szeretett személyre, és fel nem teszi a kérdést: "És az az élet?"
Kapcsolódó idézetek
-
Mennyi értelme van az ember életének? Fogas kérdés, nem vitatom. Talán annyi, amennyit ki tud hozni belőle saját maga és mások épülésére.
Reményik László
-
Mindannyiunknak van választása, hogy mit kezd az életével, még akkor is, ha a többség ezt nem így látja, és azt gondolja, az élet az, ami csak úgy megtörténik velünk.
Szabó Péter
-
Mindenki csak egyszer él, és egyetlen élete van. Kizárólag saját élete iránt vannak kötelességei, egyébként senki és semmi iránt. De miből áll valójában az élet? Kívánságok és vágyak hosszú sorából. Lehet, hogy ezek sokszor csak képzelt kívánságok és vágyak, mégis egyes-egyedül az a fontos, hogy erősek. Az élet egyetlen értelme, hogy kíméletlenül teljesítsük ezeket a kívánságokat és vágyakat.
Franz Werfel
-
Az élet rövid, függetlenül attól, hogy hány napot kap az ember. Az emberek pedig nagyon értékesek, mindenki, kivétel nélkül, nem számít, hányan olyan szerencsések, hogy az életünk részei lehetnek. A szerelem pedig... a szerelem az, amiért érdemes meghalni. És élni is.
J. R. Ward
-
Most jöttem rá, mennyire szeretem. Most jöttem rá, ez nem puszta szerelem, ez több annál. De vajon ő is így érez irántam? Vajon ő is így szeret? Vagy egyszerûen jól érzi magát velem? Miért kell ilyen bonyolultnak lennie mindennek? Miért nem lehet tudni, mit éreznek egymás iránt az emberek? Olyan sok kérdés, és olyan sok válasz. Ha jobban belegondolok, egész életünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ. Minden nap megtaláljuk egyikre a választ, ugyanakkor felvetődik egy újabb. Soha véget nem érő körfolyamat ez. A kérdések soha nem fogynak el, a válaszok pedig nehezen találhatóak meg. És ha meg is találjuk, az nem garancia, hogy az életünk jobb lesz, sőt... Lehet, hogy még jobban fog kínozni a válasz, mint a kérdés. Nem is baj, hogy nem tudjuk, hisz akkor nem lenne izgalom az életünkben.
-
Minden ember két hitkérdéssel szembesül itt; először, hogy érdemes-e hinni az életben, másodszor, hogy érdemes-e hinni az élet céljában. Mindkét kérdésre mindenki már csak azon egyszerû ténynél fogva, hogy él, oly határozott és habozás nélküli "igen"-nel felel, hogy nyomban elfoghatja a kétség, vajon jól értette-e a kérdést. Annyi bizonyos, keserves munkájába kerül, mire újra eljut oda, hogy belsőleg is igent tud mondani mindenre, hiszen ha mélyebbre ás magában, olyan kérdések rohanják meg, amelyekre csak zavaros és kitérő válaszok adódnak.
Franz Kafka
-
Az életben négy fontos kérdés van. Mi a szent? Miből van a lélek? Miért érdemes élni? Miért érdemes meghalni? A válasz mindegyik kérdésre: a szerelem.
-
A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk.
Susanna Tamaro
-
Az életünk is attól értékes, hogy nem tart örökké. Óvnunk kell, mert egyszer véget ér. (...) Szerencse kérdése, hogy mennyi időnk van. Időpocsékolás más életét élni. Inkább a sajátunkat élvezzük, éljük aszerint, ami fontos számunkra, ez a lényeg! Ha nem is mindig sikerül, legalább megpróbáltuk.
-
Nehéz egy ember életének értékét megbecsülni. Egyesek azt mondják, hogy a hátrahagyott szeretteinkben mérhető. Mások úgy hiszik, hogy a hitben. Megint mások szerint a szeretetben, és olyanok is vannak, akik azt tartják, hogy az életnek semmi értelme sincsen. Hogy én? Én úgy gondolom, hogy azok által méretünk meg, akik hozzánk mérik magukat.