Ugrás a tartalomra
Ha valaki gyilkosságot követett el, nagyon magányos lesz. Szeretné valakinek elmesélni, de ez lehetetlen. És ettől csak még jobban szeretné. Ha tehát arról már nem beszélhet, hogyan követte el, beszél legalább magáról a gyilkosságról - megvitatja, elméletekkel hozakodik elő, rágódik rajta.
Kapcsolódó idézetek
-
Ez a gond azzal, amikor el akarsz engedni valakit. Hogy olyan, mint valamiféle gyilkosság. Vagyis inkább gyilkosság-öngyilkosság. Meg kell ölnöd az emlékeidben élő személyt, és meg kell ölnöd saját magadnak azt a verzióját, amelyiknek annyira szüksége volt erre a személyre.
-
Időnként a fájdalom visszahúzódott, csöndben várt, már-már azt hitte, el is múlt, amikor újra elborította, és bosszút állt rajta azért, amiért biztonságban merte érezni magát. Ez volt a büntetése, a rettegett végzete. A magány... Magányról pedig senki sem akar hallani. Ha túl sokat vagy túl komolyan panaszkodsz miatta, a végén tényleg magányos leszel.
-
Ha az ember magányosan él, már azt sem tudja, hogy mit jelent elmondani valamit: a valószerû a barátokkal együtt tûnik el. Az ember az eseményeket is hagyja folyni a maguk kedve szerint; hirtelen embereket lát felmerülni, akik beszélnek, akik elmennek, se füle, se farka történetek közepébe csöppen.
Jean-Paul Sartre
-
Aki élt már egyedül, tudja, milyen természetes dolog a magánbeszéd. A lenyelt szavak marják az embert. Megkönnyebbülünk, ha kikiálthatjuk kínunkat. Aki egyedül hangosan beszél, mintegy a bennünk lakó Istennel társalog.
Victor Hugo
-
Éppen olyan ember, mint a többi, némán szenved a magánytól, próbálja igazolni a tetteit, erősnek tetteti magát, amikor gyenge, és gyengének tetteti magát, amikor erős, lemond bármilyen szenvedélyről egy veszélyes munkáért, de ennek nemsokára vége, a jövője tele van tervekkel, a múltja pedig sok-sok csalódással.
Paulo Coelho
-
Sokszor minél sikeresebb egy ember, annál könnyebben marad magányos, nem feltétlenül csak a párkapcsolat, hanem akár a család vagy a rokonság szempontjából is, mert nagyon nehezen bocsátják meg az emberek, ha valaki azt csinálhatja, amit szeret, és abban még sikeres is.
Péterfy Bori
-
Az ember egyedül üldögél itt esténkint, könyveket olvas vagy gondolkozik, vagy miegyebet csinál. Néha elgondolkozik, és nincs senkije, aki megmondja neki, mi igaz, mi nem. Lát valamit, de nem tudja, helyesen látja-e vagy sem. Nem fordulhat senkihez, hogy megkérdezze, látja-e ő is. Nem mondhat el semmit. Nincs, amihez mérje a dolgokat.
John Steinbeck
-
A magányosság visszataszító. A szomorúság bonyolult légköre veszi körül, amitől az ember nem képes vonzalmat, érdeklődést kelteni. Kicsit szégyenkezünk miatta, de többé-kevésbé mindenki szeret beszélni róla.
Charlie Chaplin
-
Akkor maradhat csak igazán ember az ember, ha kapcsolatban áll másokkal; aki magányosan, csak magára gondolva él, az egy idő után szegényesnek, sőt elviselhetetlennek találja életét, s különböző méltatlan módokon igyekszik jobbulást találni.
-
Még nekem is csak sejtéseim vannak arról, kicsoda. Nem beszél a múltjáról. Lehet, hogy el is felejtette. Ez az egyik, amit annyira szeretek benne, mégis ez teszi olyan veszélyessé. Egy múlt nélküli ember olyan, mint akinek nincs árnyéka.
Joanne Harris