Ugrás a tartalomra
Ha valakinek segítünk, akkor a hierarchiában fölé helyezkedünk (még akkor is, ha a segítséget kifejezetten ő kéri). Ha az illető ezt kiegyenlítheti - akár egy másik területen tett szívességgel -, akkor nincs gond. Ha azonban mindig csak az egyik ad, idővel "elnyomóvá" válik a másik szemében, aki hozzá képest mindig alulmarad, rászorul, mint egy életképtelen gyerek a szüleire. A jóindulat mellett tehát ezt is érdemes mérlegelni, ha életvitelszerûen akarunk segíteni a szeretteinknek, mert könnyen azzal szembesülhetünk (...): a megsegített illető sokkal jobban kötődik valaki máshoz (testvérhez/baráthoz stb.), aki pedig soha semmit nem ad, mint őhozzájuk, mert őket csak akkor hívja, ha kell neki valami. Jó tudni: ha lekötelezünk másokat vagy csupa jó szándékkal segítjük őket, akkor nem biztos, hogy a végén szeretni fognak minket érte, mert ez a felállás hamar kényelmetlenné válhat annak, aki ilyen módon óhatatlanul alárendelt helyzetbe kerül.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindnyájunk életében elérkezik egyszer a pillanat, amikor egy szerettünk segítségre szorul, és ugyanazt a kérdést fogalmazzuk meg. Készek vagyunk segíteni, de ha egyáltalán tudunk, mivel segíthetünk? Való igaz, hogy oly ritkán tudunk a hozzánk legközelebb állókon segíteni, akár azért, mert nem tudjuk, hogy mely részünkből kell adnunk, vagy még gyakrabban azért, mert arra, amit adni tudunk, nem tartanak igényt. És így van az, hogy azok, akikkel együtt élünk, kitérnek előlünk. És mi mégis szeretjük őket! Szeretjük őket a teljes megértés nélkül is.
-
Azt mondják, a döntéseink határoznak meg minket, de mi történik olyankor, mikor rajtunk kívül állók alakítják a sorsunkat és kicsúszik a kezünkből az irányítás? Amikor egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy rá vagyunk utalva másokra, barátokra, családtagokra vagy éppen olyan embertársainkra, akiktől nem szívesen kérünk segítséget, akik korábban éppen tőlünk függtek. Egy pillanat alatt fordulhat a kocka. Félre tudjuk tenni büszkeségünket, képesek vagyunk segítséget kérni másoktól? Nem elég, ha tudunk adni abból, amiből nekünk jutott, sok esetben az elfogadást mindig tanulni kell, de ha valaki önszántából segítséget ajánl, nem érdemes azt visszautasítani, hiszen egymásért vagyunk, a szeretteinkért, és néha az is előfordul, hogy éppen az a valaki ment meg, akitől a legkevésbé várnánk.
-
Ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem "vérre megy", erősebbnek tûnik... Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé... És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb.
Müller Péter
-
A segíteni akarás nem egyenlő azzal, hogy azonosulok a másik gondjával-bajával. A segítés, a támogatás épp ott kezdődik, hogy kívül maradok, így képes vagyok a támasznyújtásra, tudok más nézőpontból tekinteni a helyzetre. Nyugodt maradok, erős maradok, önmagam maradok. Ha átveszem a másik lelkiállapotát, ha empátia helyett egyfajta kompániát vállalok, akkor könnyen előfordulhat, hogy érzelmileg alkalmatlanná válók a segítésre.
-
Úgy a legkönnyebb elnyerni valaki rokonszenvét, ha alkalmat adunk arra, hogy teljesítse valamilyen kérésünket. Ha segítek valakinek, azt rokonszenvesebbnek látom, hiszen segítek neki.
Csányi Vilmos
-
Ha valaki az emberek tetszését keresi, (...) döntésképtelenné válhat. Az ilyen ember folyton mások elismerését keresi, és amikor döntést hoz, soha nem a saját szívét követi. Elég szomorú, mennyire függünk más emberek elismerésétől és elfogadásától. Ha azért élünk, hogy mások tetszését elnyerjük, végül sosem lesz lehetőségünk a saját életünket élni. Azzal, hogy nem azt tesszük, amit mi akarunk, hanem amit mások akarnak, egyszerûen megengedjük nekik, hogy rajtunk keresztül éljenek.
-
Mikor valaki nem értékeli magát, annak van előtörténete. Mégpedig az, hogy valakit valamikor, amikor szüksége lett volna rá, őt nem értékelték. Ezért a segítő kapcsolatban, ahogyan értékelünk, megbecsülünk és tisztelünk egy másik embert, tulajdonképpen lehetőséget biztosítunk arra, hogy ő olyan tapasztalatok birtokába jusson, amely tapasztalatok kevésbé vagy hiányosan állnak rendelkezésére, s ezekből a tapasztalatokból kiindulva ő maga dönthet úgy, hogy elkezd másképpen tekinteni saját magára, például tudatosan úgy dönt, hogy abbahagyja önmaga bántalmazását.
Pál Ferenc
-
Azt kapjuk, amit adunk. Amennyiben úgy érezzük, hogy valami hiányzik az életünkből, akkor adjuk meg azt valaki másnak! Ha például több barátot szeretnénk, akkor figyeljünk rá, hogy jobb barátai legyünk a már meglévő ismerőseinknek. Ha úgy érezzük, hogy nem hallgatnak ránk eléggé, akkor igyekezzünk jobban odafigyelni másokra. Ha több szeretetet akarunk az életünkben, akkor adjunk több szeretetet másoknak. A jó szándékban fogant tettek idővel mindig visszatérnek hozzánk, sokszor a legváratlanabb módokon és pillanatokban.
Mungi Ngomane
-
Az emberek nem hiszik, hogy ők nagy összegû pénz birtoklására érdemesek. Mások azt hiszik, hogy helytelen vagy erkölcstelen gazdagnak lenni: hogyan lehetnék én gazdag, ha mások szegények? A gond ezzel az érveléssel természetesen az, hogy nem segíthet másokon, ha semmije sincs, amivel segíteni tudna. Az ember úgy segíthet másokon, ha ad nekik, példát mutat és lelkesíti őket, hogy teljesítsék feladataikat, használják ki a bennük rejlő képességeket.
Adam J. Jackson
-
Az embernek (...) állandóan szüksége van felebarátai segítségére, de ezt hiába várja pusztán a jóindulatuktól. Sokkal valószínûbb, hogy célhoz ér, ha önzésüket nyergeli meg a maga javára, és meggyőzi őket, hogy a saját előnyükre cselekszenek, ha megteszik azt, amit kíván tőlük...
Adam Smith