Ugrás a tartalomra
Háború dúl. Győzelmet kell aratnunk, és nem hinném, hogy létezik nálam alkalmasabb ember a megvívására. Okosabb vagyok a nagy átlagnál. Sokkal okosabb. Hogyan is bízhatnám a világ sorsát magamnál alkalmatlanabbakra?
Kapcsolódó idézetek
-
Hogyan ígérhetném én azt ezeknek a frissen végzett aligfelnőtteknek, hogy ha optimistán indulnak neki a nagyvilágnak, minden rendben lesz? Hiszen a világnak mintha éppenséggel az volna a célja, hogy mindenkit legyőzzön.
Christina Lauren
-
A tudatlan emberek azt hiszik, azért jöttünk a világra, hogy harcoljunk, háborúzzunk, párosodjunk, és utódokat nemzzünk. Nem! Az a mi feladatunk, hogy gyarapítsuk a tudásunkat. Ezért jöttünk a világra.
Elif Safak
-
Jobb harcolni, mint egyre csak várni a harcot. És a harc szabadságot és megkönnyebbülést ad. Hogy nem hiába fektette belém a haza a bizalmát, hogy megháláltam azt a sok jót, amivel eddig elárasztott.
Csabai László
-
Azok az emberek, akiknek minden sikerül, nem feltétlenül okosabbak. Egyszerûen csak jobban átlátják a helyzetüket, és nem félnek kihasználni a lehetőségeiket. A győztesek már rég akcióba lendültek, amikor az ellenfeleik még csak az ajánlatot fontolgatják.
-
Gondolj a háborúra! Minden országban van felelős. Egy férfinak vagy egy nőnek el kell döntenie, hogy katonákat küld harcolni. Fiatal embereket, akik szerettek, akikre szüksége van másoknak, férfiaknak és nőknek, akikre gyerekek várnak otthon. Akárki adja is ki a parancsokat, amik életeket kockáztatnak, mérlegeli a döntést. Számításba veszi, megéri-e néhány életet elveszíteni annak reményében, hogy sok másikat megmenthet ezáltal. Igen, szükségünk van ilyen emberekre, de képzeld el, mi volna, ha mindenki ilyen lenne.
-
Milliárdokhoz képest, akik lehetőségeikben korlátozottak háború, szegénység vagy betegség miatt, te számos lehetőséggel bírsz, hogy döntéshozóként éld az életedet. Talán nem kapsz meg mindent, ám a puszta tény, hogy dönthetsz, hatalom. Mi több, ajándék. Használd ki!
-
A munka és a szorgalom az, ami a legtöbbet ér a világon. Ami a világot előbbre viszi. Higgye el nekem, kedves rokon, ez dönti el a háborúkat is, nem a fegyver.
Wass Albert
-
Harcolok; nem tudja senki; egyesek sejtik, ez elkerülhetetlen; de senki nem tudja. Napi kötelességeimet teljesítem, egy kicsit szórakozott vagyok, ez kétségtelen, de nem nagyon. Persze mindenki harcol, de az én küzdelmem valóságosabb, mint másoké, a legtöbben mintegy alvajáróként küzdenek, ahogy álombeli kísérteteket hessegetünk, én azonban kiléptem a sorból, és valamennyi rendelkezésemre álló erőt megfontoltan és gondosan kihasználva harcolok. Miért váltam ki az amúgy lármás, ám ebből a szempontból ijesztően csendes tömegből? Miért vontam magamra a figyelmet? Miért lettem mára első számú célponttá az ellenség szemében? Nem tudom. Úgy éreztem, másfajta élet nem érdemli meg az élet nevet.
Franz Kafka
-
Tudod van, hogy összejön minden. Ott vagy abban az életben, amit elképzeltél, talán tízszer jobb, mint amilyennek sejtetted, aztán meg már mennél is tovább. Nem élnéd meg a perceit, nem vennéd el azt, ami azzal jár, hogy harcoltál, mert már a következő lépés érdekelne. Ilyenek vagyunk... képtelenek leállni, pihenni, szétnézni a domb tetején, és élvezni a kilátást, azt, hogy ha már egyszer eljutottál a helyedre, ott le is kell ülni egy picit, és ki kell pihenned a harcot.
Oravecz Nóra
-
Hiszek abban, hogy a jobb világ igazságosabb világ, és ahhoz, hogy igazságosak legyünk, torzításmentesebben kell gondolkoznunk.
Woo-kyoung Ahn