Hagyj el, ne keresd E fáradt, kóbor, koldus énekest, Akit már cipruslombok árnya fed be S az éj setétjén dúdol csöndesen - Fölkent homlokod s harmatos fejem Már csak a halál kapálhatja egybe.

Kapcsolódó idézetek

1. Az arcodat már álmomban se látom; a messzeség homálya elfedett, de érezlek, ha szél borong a fákon, s az éjtől visszakérem lelkedet.
2. Nem visznek többé gőgös, büszke szárnyak. Csöndes kis út Porában lábam földi súlya lép, S megcsókolom öreg, kolduskezét Az elmúlásnak.
3. Kipp-kopp, most már egy síri alkony Ködös, süket nótáját zengi Az őszi est. Ma se jön hozzám, Ma se jön hozzám senki, senki. Ady Endre
4. Elmentél, megöltél: végleg. Száz ballada hörög, céltalan. Mind, mind hiányodra emlékeztet; hogy a nap sötét, az éj éget, és hogy nincs többé, ki megcáfolja ezt. Sohonyai Attila
5. Üres a fejem, a lelkem árva, Egy nehéz súly húz vissza a magányba, És hatalmába kerít engem a bánat, Teljesen felemészt az önsajnálat.
6. Zengjük el hát utolsó dalunkat és váljunk el! Feledd el az éjt, ha már elmúlt az éjszaka! Kit igyekszem ölelő karjaimba zárni? Álmokat sohasem lehet fogságban tartani! Mohó kezeim az ürességet szorítják szívemre és ez megsebzi keblemet! Rabindranath Tagore
7. Ne szólj, szól helyetted a csend. Ne nézz, hunyt pillád mögött vagyok. Ne hívj, hívnak az álmaink. Ne keress, hisz úgyis ott vagyok.
8. Fáradtan ballagok, árnyam sötét, s hátam mögött megáll az Ifjúság, áll tétován, lehajtva szép fejét, és többé már nem jön velem tovább. Hermann Hesse
9. Gyászos ez a dal, éppen engem hív, Minden múlt idő, már nem tudom, mit súg a szél. Érzem, itt a vég, nem is kezdeném, Jön a sötétség, rám hull, érzem én.
10. Még sudár, egyenes a hátam, De a fejem meghajlik lassan. A tükrömtől már mit se kérdek, Nem előre, de visszanézek S ülök a csöndes alkonyatban.