Az arcodat már álmomban se látom; a messzeség homálya elfedett, de érezlek, ha szél borong a fákon, s az éjtől visszakérem lelkedet.

Kapcsolódó idézetek

1. Úgy érzem, elvesztem a messzeségben, s szívemet ott hagytam a sötétségben. Keresem, ki rabolta el tőlem, de arca csak homály a ködben. Tóth Eszter
2. Napfény játszik arcomon, lassan égnek fordítom, hiányzol nagyon. Megrémít a messzeség, onnan nem tért vissza még, ami köztünk volt szép. Csak álmokban élni nincs értelme rég. De kár volna kérni, nem őrizhetnéd, a lelkemben őrzöm az érzést, mi véd, hogy együtt kell szállnunk, ez a Földön tart még. Tolvai Renáta
3. Túl késő már, hogy hívjalak: álmom mit dajkáljam megint; hozna gyúlt homlokomra csak fény-fúlt, vihar-utáni kínt. Emily Bronte
4. Üres a fejem, a lelkem árva, Egy nehéz súly húz vissza a magányba, És hatalmába kerít engem a bánat, Teljesen felemészt az önsajnálat.
5. Ma fáj kinézni. Köd az ablakon. A szó nekem ma durva, színtelen. Karomra hajtom álmodó fejem, S a némaság meséit hallgatom. Sík Sándor
6. Bárhova fordulok, ég és föld üres: ők nincsenek ott, s ezt meg kell szokni. Lelkek, szellemek? Apály sodorja őket. Nincsenek. Szabó Lőrinc
7. Itt hagytál, mint levél az ágat, Erdőt a vándormadarak, Elvitted mosolyod sugarát És szívem árva, bús maradt. Reviczky Gyula
8. Ha öreg leszel, ősz és álmatag, S bólongsz a tûznél, vedd le könyvemet, Olvasd lassan, míg lágy tekinteted S szemed mély árnyát visszaálmodod. William Butler Yeats
9. A lelkem távol van tőlem, szomorúan nézi az előttem tátongó ürességet (...) és nincs senki, akinek elmondhatnám a magam szenvedéseit.
10. Mint néma csónak parttól az éjszakába, úgy távolodik lelkemtől a lelked. Vágyakozásod sötét hullámain úgy siklik tova s mindig távolabb.