Még sudár, egyenes a hátam, De a fejem meghajlik lassan. A tükrömtől már mit se kérdek, Nem előre, de visszanézek S ülök a csöndes alkonyatban.

Kapcsolódó idézetek

1. Holt fény az ifjúság, már nem dereng föl, S néma a múltnak szája, az a kedves. Nő az idő mögöttem... s én - kihúnyok. Mihai Eminescu
2. Fáradtan ballagok, árnyam sötét, s hátam mögött megáll az Ifjúság, áll tétován, lehajtva szép fejét, és többé már nem jön velem tovább. Hermann Hesse
3. Elszorul a torkom, ha szembejössz velem, Elárul az arcod, bár nem beszélsz te sem, A boldogságunk mellett csendben elmegyünk. Kovács Kati
4. Megálltam, A szélnek háttal. A távolság mit sem ér Csak hagyom, hogy Mosolyom Elsodorja hozzád A szél. Vámos Robi
5. Nem visznek többé gőgös, büszke szárnyak. Csöndes kis út Porában lábam földi súlya lép, S megcsókolom öreg, kolduskezét Az elmúlásnak.
6. Az évek elmúltak mögöttem S ami előttem van, nagyon kevés: Csöndes elmúlás. Csöndes temetés. Heltai Jenő
7. Nyújtózkodik a zúzmara, megdermed az idő. Elcsitul a jelen, és megnémul a jövő. Csak üldögélek tétlenül, lekapcsolom magam. Bámulok a semmibe, így minden rendbe’ van. Likó Marcell
8. Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatûnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. József Attila
9. Üres napok. Ülök a félhomályban. Elfog a melankólia és megalkuszom a mulandósággal. Faludy György
10. Hiányzol. Az életemből, az ágyamból, a vonuló felhők futásából, az ébredő nap első sugaraiból. Hiányzol a tárgyakból, amelyeket megérintek, hiányzik a tükrömből az arcod. (...) Nehéz csönd nyomja szívemet. Nagy István Attila