Ugrás a tartalomra
Hajlamosak vagyunk hagyományosan a teremtés koronájának vagy inkább az evolúció koronájának látni magunkat. Alacsonyabb és magasabb fejlettségi fokú lényekről szoktunk beszélni. A főemlősöket és a legtöbb alacsonyabb fajt előszeretettel tartjuk önmagunk többé-kevésbé félresikerült elődeinek. A rovarok elképesztő, hihetetlenül magas fejlettségû világa részünkről olykor vállveregetésben részesül, ami néha jóindulatú sajnálkozássá változik (...). Szegények bezárták magukat a kitinpáncéljukba, ezzel elállták az útját a nagyagyuk fejlődésének, és nem jutottak tovább. Ez hamis kép. Az evolúció nem valami felé halad. A DNS gigantikus szerencsejátékot játszik, folyamatosan fújja szét billiónyi szárnyas magvait, nem beszélve a sok milliárd másféle magvairól. Minden élő faj a "legjobban alkalmazkodók" közé tartozik a saját világában.
Kapcsolódó idézetek
-
Ámulattal adózhatunk az evolúció hihetetlen "ügyességének". A kreacionisták, akik csak azt tudják elképzelni, hogy egy felsőbb lény teremtette az élővilágot, a problémát - vagyis hogy ki teremtette a teremtőt - minden racionális érv nélkül eltolják maguktól. Az evolúció körmönfontsága azonban egyre világosabban látható. Nincs az az elgondolás vagy "terv", amely valaha is létre tudta volna hozni mindazt, amit a találomra szétszórt szárnyas magok és a sok milliárd másféle mag létrehozott.
Georg Klein
-
Fajtánk minden felfedezése és teljesítménye, ha az evolúció szempontjából nézzük, még mindig gyerekcipőben jár. Talán éppen ezért hajlunk ennyire az erőszakra, vagy talán éppen ezért maradtunk ilyen esendő, érzelgős teremtések, akik mindig szeretetre vágynak, s mindig egyedül érzik magukat. Mint 30 ezer éves totyogó kisgyerekek, egyszerûen nem tudunk jobbat kitalálni. A gyermekek bolygója vagyunk, a Föld: egy hatalmas árvaház, ahol nincsenek felnőttek, akik elvezetnének minket az univerzumba. Kénytelenek vagyunk saját magunkat tanítani, úgy tanulni, hogy közben megyünk, élünk és meghalunk, mint ahogy a vörösvérsejtek cirkulálnak, hanyagul magukra hagyatva az emberi testben - olyan fiatalon, olyan tapasztalatlanul és olyan naivan.
-
Mind úgy hisszük, hogy mi magunk vagyunk saját sorsunk kovácsai, és képesek vagyunk megváltoztatni azt. De tényleg van választásunk felemelkedés és bukás közt? Vagy egy felsőbb hatalom irányít minket? Az evolúció az, ami kézen fogva vezet minket? A tudomány mutatja az irányt? Vagy Isten az, ki közbeavatkozik, és óv minket? Minden hencegés ellenére az emberiség szomorú kiváltsága, hogy képtelen megváltoztatni saját sikerének útját. Csak arra képes, hogy eldöntse, hogyan nézzen szembe a sors kihívásaival. Reméljük, lesz hozzá elég bátorsága.
-
Az evolúció (...) toldás-foldás. Azok a tulajdonságok, amelyek bizonyos körülmények között nélkülözhetetlenek voltak, idővel elvesztik jelentőségüket. Mindig az adott szituációban szükséges gének gyûlnek egybe. Az emberi genom egy szükségállapotban készült tákolmány. A törzsfejlődés, ez a derûlátó szó eléggé félrevezető. Az ember, pontosabban az összes élőlény mind csak egy-egy hatalmas, ideiglenes fércmû.
-
A legtöbb ember reménytelenül kevés információval rendelkezik arról, milyen korlátok közé szorít bennünket fajunk állati múltja. Bizonyos értelemben sok mindent elértünk (tudunk például kaszinótojást készíteni), de érzelmileg még mindig a vízi életformák szintjén tengődünk. Én azt vallom, figyelembe kell vennünk, milyen hatással van ránk fajunk őstörténete. Tehetünk úgy, mintha civilizáltak lennénk, de hiába eszünk késsel-villával, a felszín alatt még mindig primitív őseink püfölik a dobokat.
Ruby Wax
-
Az evolúció mint folyamat nem túlságosan okos - ostobaságában azonban kitartó. Csakis a minden sarkon leselkedő ezerféle szörnyû halálos veszedelem túlélése számít, addig, amíg a génjeink biztonságosan átöröklődnek a következő generációra. Ha ez megvan, a feladat teljesítve. Ha nem, szívás. Magyarul, az evolúció nemigen utazik jóslásban. Ha egy tulajdonság előnyös számodra most, akkor kiválasztódik, függetlenül attól, terheli-e majd az ük-ük-ük-ük-ükunokáidat valami szánalmasan ósdi vonással. És ugyanennyire nem is díjazza az előrelátást: hát, ez a tulajdonság most hátrány, de milyen jól jön majd a leszármazottaimnak egymillió év múlva - ez teljesen hidegen hagyja az evolúciót. Nem gondos tervezéssel jut el az eredményig, hanem őrületesen nagyszámú éhes és vágytól felajzott organizmust szabadít a veszélyes és könyörtelen világra, és érdeklődve nézi, melyik bírja tovább.
-
Az evolúció soha nem tekint előre. Nem tudja megtervezni A-ból B-be a legjobb utat. Ehelyett létező megoldásokban jelentkeznek apró változások (genetikai mutáció által), amelyek aztán elterjednek a populációban, annak függvényében, hogy mennyire segítik a szervezetek hatékonyabb reagálását az aktuális körülményekre.
Jonathan Haidt
-
Szeretjük azt hinni, hogy racionális lények vagyunk. Emberiek, tudatosak, civilizáltak, gondolkodók. De ha szétcsúsznak a dolgok, csak egy kicsit is, akkor egyértelmûvé válik, hogy nem vagyunk jobbak az állatoknál. És bár mindannyiunkban ott lakozik egy állat, az különböztet meg minket az állatoktól, hogy gondolkodunk, érzünk, álmodunk, szeretünk. És minden valószínûség ellenére, minden ösztönünk ellenére: fejlődünk.
-
Rossz hír azoknak, akik a földi paradicsomot akarják elhozni, hogy belső biokémiai rendszerünk, úgy látszik, boldogságunk nagyjából egyenletes szinten tartására van programozva. A boldogságra nem vonatkozik a természetes kiválasztódás - egy boldog remete génkészlete kihalásra van ítélve, míg két szorongó szülő génjei átruházódnak a következő nemzedékre. A boldogság és szomorúság csupán annyiban játszik szerepet az evolúcióban, amennyiben elősegítik vagy hátráltatják a fennmaradást és szaporodást. Ezek után talán nem meglepő, hogy az evolúció se nem túl boldogra, se nem túl szomorúra formált minket. Így képesek vagyunk ideiglenesen élvezni a kellemes érzeteket, de ezek sosem tartanak örökké. Előbb vagy utóbb elmúlnak, és átadják helyüket a kellemetlen érzeteknek.
Yuval Noah Harari
-
Minden létező teremtmény ugyanazt a genetikai kódot használja, és mi mindannyian ugyanúgy fejlődtünk ki az ősi földi életformákból (vagy talán egyetlen életformából). Semmiféle különleges vonása sincs azoknak a folyamatoknak, amelyek az emberi lények létrejöttét eredményezték, összehasonlítva azon folyamatokkal, amelyek eredményeképpen csimpánzok, tengeri sünök, káposztafejek vagy egyszerû tetvek fejlődnek ki.
John Gribbin