Ugrás a tartalomra
Fajtánk minden felfedezése és teljesítménye, ha az evolúció szempontjából nézzük, még mindig gyerekcipőben jár. Talán éppen ezért hajlunk ennyire az erőszakra, vagy talán éppen ezért maradtunk ilyen esendő, érzelgős teremtések, akik mindig szeretetre vágynak, s mindig egyedül érzik magukat. Mint 30 ezer éves totyogó kisgyerekek, egyszerûen nem tudunk jobbat kitalálni. A gyermekek bolygója vagyunk, a Föld: egy hatalmas árvaház, ahol nincsenek felnőttek, akik elvezetnének minket az univerzumba. Kénytelenek vagyunk saját magunkat tanítani, úgy tanulni, hogy közben megyünk, élünk és meghalunk, mint ahogy a vörösvérsejtek cirkulálnak, hanyagul magukra hagyatva az emberi testben - olyan fiatalon, olyan tapasztalatlanul és olyan naivan.
Kapcsolódó idézetek
-
Földünk a kozmosz azon ritka helyeinek egyike, ahol a gondolat virágozhat. Az ember személyében - aki az evolúció közel hárommilliárd éves folyamatának produktuma - az evolúciós folyamat végül saját tudatára és lehetőségeire ébredt. Akár tetszik neki, akár nem, felelős bolygónk evolúciójának egész további folyamatáért.
Julian Sorell Huxley
-
Többé-kevésbé mindannyian alvajáróként élünk ebben a világban. Gyermeki naivitással és nemtörődömséggel tengünk-lengünk itt, és nem vesszük tudomásul, vagy nem merjük bevallani magunknak, hogy egy veszélyekkel teli világban élünk, amelyben nagyon könnyû megsérülni vagy akár elpusztulni. Hajlamosak vagyunk nem tudomásul venni azt, hogy olyan világban élünk, amely csak bizonyos, nem túl nagy mértékben kompatibilis a mi alkatunkkal, szükségleteinkkel és vágyainkkal.
Hankiss Elemér
-
A gyerekek (...) nem csak kis lények, akiket kézen fogva kell vezetni. Sokszor kérdezik, miért olyan körülöttünk a világ, amilyen, miért történik az, ami történik. És gyakran sokkal jobban és türelmesebben teszik fel kérdéseiket, mint a felnőttek.
-
Gyakran szorongtam, és nem találtam a helyem a világban. Ez természetes velejárója a gyermekkornak, amikor még túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy bármi értelmet tulajdonítsunk a létnek.
Anthony Hopkins
-
Hajlamosak vagyunk hagyományosan a teremtés koronájának vagy inkább az evolúció koronájának látni magunkat. Alacsonyabb és magasabb fejlettségi fokú lényekről szoktunk beszélni. A főemlősöket és a legtöbb alacsonyabb fajt előszeretettel tartjuk önmagunk többé-kevésbé félresikerült elődeinek. A rovarok elképesztő, hihetetlenül magas fejlettségû világa részünkről olykor vállveregetésben részesül, ami néha jóindulatú sajnálkozássá változik (...). Szegények bezárták magukat a kitinpáncéljukba, ezzel elállták az útját a nagyagyuk fejlődésének, és nem jutottak tovább. Ez hamis kép. Az evolúció nem valami felé halad. A DNS gigantikus szerencsejátékot játszik, folyamatosan fújja szét billiónyi szárnyas magvait, nem beszélve a sok milliárd másféle magvairól. Minden élő faj a "legjobban alkalmazkodók" közé tartozik a saját világában.
Georg Klein
-
Mindig ugyanazok a dolgok ismétlődnek, és mindegyikünk csak jelentéktelen pont a világegyetem végtelenségében, és mégis, ha egy kislány elveszíti a játékát, úgy tud sírni, mintha vége lenne a világnak. Miért annyira ragaszkodó minden gyerek? Miért nem változott ez semmit az evolúció során? Ugyan mire jó az a sok haszontalan bánkódás?
Jannah Loontjens
-
Az emberi faj tudathasadásos életet él. Mi vagyunk az egyetlen állatfaj, amely saját környezetéből furcsán kilógva kényelmetlenül érzi magát. Lehetséges, hogy ez sajátos kettős természetünknek köszönhető, lévén egyszerre biológiai és kulturális lények. A biológiai evolúció termékei vagyunk, ennek a lassú, természetes, az egyedek differenciális szaporodásával haladó folyamatnak, amelynek eredménye a populáció génállományának fokozatos kicserélődése. Ugyanakkor a kulturális evolúció is hat ránk, ezt pedig az események igen gyors, esetenként az emberi élet időtartamán belüli előrehaladása jellemzi. Bizonyos értelemben mindannyian állandó utazók vagyunk, egyik lábunkat biológiai evolúciós múltunkban vetjük meg, a másikkal óvatosan egyensúlyozunk tomboló kulturális jelenünkben. Talán az emberi élet ezen alapvető ellentmondása rejlik mai problémáink hátterében.
David P. Barash
-
Születésünktől fogva rejtély vesz körül minket, mely azóta kísért, mióta csak emberek vagyunk. Tudatra ébredtünk ezen a piciny bolygón a csillagok takarója alatt, mint egy lépcsőn hagyott apró csecsemő, magyarázat nélkül, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, hogyan jött létre világegyetemünk, és fogalmunk sincs, miként vessünk véget kozmikus elszigeteltségünknek, minderre magunknak kell rájönnünk.
-
Tudatosítsuk végre magunkban, hogy a bolygót nem kvázi a szüleinktől örököltük, hanem sokkal inkább a gyermekeinktől vettük kölcsön. De épp most lopjuk el a jövőt tőlük - és azzal dicsekszünk, hogy a legintelligensebb teremtmények vagyunk, amelyek valaha szaladgáltak ezen a bolygón. Hogyan lehetséges az, hogy megengedjük magunknak az egyetlen élőhelyünk tönkretételét? Az a benyomásom, hogy elveszítettük azt a bölcsességet, hogy a cselekedeteink következményeire tekintsünk.
Jane Goodall
-
Ahhoz, hogy meglátogasd a Föld bolygót, emberi gyermekként kell megszületned. Először meg kell tanulnod használni az új testedet: mozgatni a karjaidat és a lábaidat, majd felegyenesedni. Aztán megtanulsz járni, futni, csapkodni, tapsolni, szavakat formálni. Lassan megtanulsz vigyázni magadra. (...) Felnősz, utazol, dolgozol. Lehet, hogy lesznek gyerekeid, sőt netán unokáid is. Az évek során megpróbálsz értelmet adni ennek a boldog és szomorú, teljes és üres, folyton változó életnek, amiben benne vagy. És amikor majd eljön az idő, hogy visszatérj a csillagodhoz, talán nehéz lesz búcsút venni ettől a furcsa, mégis csodás világtól.