Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Hamarosan véget ér ez az életem, de szívemet elégedettséggel tölti el, hogy te ilyen jó vagy hozzám, én pedig szültem neked két gyermeket, egy fiút meg egy lányt, ami egyfajta viszonzásnak is felfogható, bízom benne, hogy az elkövetkezendő életünkben is együtt leszünk.

Jü Hua
🔮 Jövőkép ⛏️ Bányász
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Találkoztam egy olyan emberrel, aki betölti az életemet, sőt aki nemcsak betölti, hanem meg is koronázta ezt azzal, hogy két gyönyörû gyermeknek adott életet. És én azóta erre rendkívüli módon vigyázok. Ezt nem lehet kiérdemelni. Ez vagy megadatik kegyként, vagy éppenséggel nem adatik meg. Egyetlen dolgot lehet csinálni, tisztában lenni vele, hogy milyen kincs az, amit kaptunk, és megpróbálni méltónak lenni hozzá. Darvas Iván
  2. A teljességhez hozzátartozik a gyerek is. Akit szerethetek, akiről gondoskodhatok, akinek továbbadhatom azt a rengeteg jót, rosszat, amit megéltem! Kovács Kati
  3. Nagyon szerettem volna egy gyereket tőled... azelőtt sosem akartam ezt. El sem tudtam képzelni. De most már gyakran gondolok rá. Arra, hogy milyen jó, ha valami megmarad az emberből. Egy gyerek, akiről olykor eszedbe jutnék. (...) Talán mégis jobb, hogy nincs gyerekünk. Hogy semmit sem hagyok magam után, így könnyebben elfeledsz. S ha olykor mégis eszedbe jutok, akkor is csak arra gondolj, hogy milyen szép volt minden. Erich Maria Remarque
  4. Most kellene máshogy élni, vagy másképp látni, hogy mit hagyunk így hátra! Gyermekeink ezen a földön fognak élni majd! Mielőtt még késő lenne, nézz a szívedbe, én tudom, hogy mire vágyhatsz! Gyermeked majd büszkén nézzen rád, neki te vagy a világ! Vastag Csaba
  5. Ha gyerekem van, ez azt jelenti, hogy az emberre szavazok. Ha gyerekem van, ezzel mintha azt mondanám a világnak: megszülettem, kipróbáltam az életet, és olyan jónak találtam, hogy úgy döntöttem: érdemes megismételni. Milan Kundera
  6. Ha egyszer nekem lesznek gyermekeim, akármilyen boldogtalan lennék is magam, az ő életüket boldoggá, gondtalanná fogom tenni! Jean Webster
  7. Az élet az, hogy melletted vagyok. Én néked adattam és te nekem. Hû leszek hozzád, őszinte. Már nem kettő vagyunk, hanem egy. Egyek vagyunk. Egyek.
  8. Az élet tele van új kezdetekkel: házasság, gyerekek, szakítások. Nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap, de amíg a jelenben a szeretteink mellett vagyunk, a jövő biztosan csodás lesz.
  9. Az élet - ajándék! - boldogság, minden perc örök boldogság lehetett volna. Most, hogy életet cserélek, új formában születek újjá. Esküszöm neked, hogy nem veszítem el a reményt, és megőrzöm szellemem és szívem tisztaságát. Jobb emberré születek. Ez minden reményem, ez minden vigasztalásom. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
  10. Ha szülő vagy és boldog akarsz lenni, akkor ne várd lélegzet-visszatartva, hogy a gyerekeid hálásak legyenek. Ha mégis olyan gyerekeid vannak, akik hálásak neked, akkor ők a kevés kivételek. Akkor igazán szerencsés ember vagy. Andrew Matthews
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat