Ugrás a tartalomra
Találkoztam egy olyan emberrel, aki betölti az életemet, sőt aki nemcsak betölti, hanem meg is koronázta ezt azzal, hogy két gyönyörû gyermeknek adott életet. És én azóta erre rendkívüli módon vigyázok. Ezt nem lehet kiérdemelni. Ez vagy megadatik kegyként, vagy éppenséggel nem adatik meg. Egyetlen dolgot lehet csinálni, tisztában lenni vele, hogy milyen kincs az, amit kaptunk, és megpróbálni méltónak lenni hozzá.
Kapcsolódó idézetek
-
Hamarosan véget ér ez az életem, de szívemet elégedettséggel tölti el, hogy te ilyen jó vagy hozzám, én pedig szültem neked két gyermeket, egy fiút meg egy lányt, ami egyfajta viszonzásnak is felfogható, bízom benne, hogy az elkövetkezendő életünkben is együtt leszünk.
Jü Hua
-
Az ember legdrágább kincse - az élet. Az élet egyszer adódik és azért úgy kell leélni, hogy ne gyötrődjünk céltalanul elherdált éveink miatt.
Nyikolaj Alekszejevics Osztrovszkij
-
A sors nem mindennapi boldogságot adott nekünk ajándékba. Szeretni és tisztelni egymást - lásd be - nagyon ritka és boldog kombináció.
Ljudmila Ulickaja
-
Eddig csupán egyetlen dolog létezett, ami nélkül nem bírtam élni, most kettő lett. Szeretetem nem oszlott meg közöttük; nem olyan fajta volt. Sokkal inkább mintha megnagyobbodna a szívem, abban a pillanatban kétszeresére nőtt. És teljesen betelt.
Stephenie Meyer
-
A teljességhez hozzátartozik a gyerek is. Akit szerethetek, akiről gondoskodhatok, akinek továbbadhatom azt a rengeteg jót, rosszat, amit megéltem!
Kovács Kati
-
Az embereknek két igazán nagy kincs adatik meg az életükben: a teremtés és az idő, s ha ezeket nem becsülik meg, vagy nem használják bölcsen, az eredmény mindig szenvedés lesz.
Robert Lawson
-
Ha két ember szereti, becsüli egymást, komolyan veszik az együttélést, és egymással kölcsönösen kompromisszumban élnek, netán egy-két gyerek is sikerül ebbe, akkor gyönyörûséges tud lenni egy élet. De ehhez az embernek hinnie kell magában.
Dobray Sarolta
-
Nekem főként az okoz nehézséget, hogy kedves és hálás legyek, pedig ez az a két sajátosság, ami számtalan módon segíthet bennünket. Semmibe nem kerülnek, az értékük mégis felbecsülhetetlen.
James Norbury
-
Talán még fel sem fogtam azt, mit kaptam,
talán én mást érdemelnék.
Ahhoz, hogy mind az összes jót visszaadjam,
talán egy élet is kevés.
Hisz úgy szeretsz, ahogy soha senki más,
csak te vagy szívemnek a megváltás.
Tóth Gabriella
-
Életem minden boldogságáért neked tartozom. Végtelen türelmes voltál velem, és hihetetlenül jó! Engem minden elhagyott, csak a jóságod bizonyossága nem! Nem hiszem, hogy két ember boldogabb lehet annál, mint mi voltunk!