Három éve láttam utoljára az arcod. Vajon meglátogatlak-e éjjelente az álmaidban vagy nappal az emlékeidben? Vajon kísértem az óráidat, ahogy te az enyémeket, és vajon engem látsz-e, amikor őrá nézel?

Kapcsolódó idézetek

1. Egyre gyakrabban rajtad felejtem a szemem, rengetegszer rajtakapom a gondolataimat nálad. Kívánom a közelségedet, és szeretnék minél közelebb kerülni hozzád. Az előbb néztelek, majd megérintettelek, és rémülten éreztem, mennyire vágyom rád. Vavyan Fable
2. Az arcodat már álmomban se látom; a messzeség homálya elfedett, de érezlek, ha szél borong a fákon, s az éjtől visszakérem lelkedet.
3. - Még csak három éve távozott közülünk. Szerinted elég idő ahhoz, hogy elfelejtsünk valakit? - Egyszer odavoltam egy lányért. Lett volna nála esélyem, de kihagytam. Éjjelente nem tudtam aludni és azon tanakodtam, vajon elszúrtam-e? Azon tûnődtem, el tudom-e felejteni őt? De most már alig emlékszem, hogy nézett ki. Az arca már eltûnt a fejemből, és soha nem tér vissza. Vajon három év alatt elfeledhetünk valakit? (...) Minden bizonnyal!
4. Ma éjjel az emlékeddel alszom vagy virrasztok, hisz` megtörtént már párszor, makacs fájdalommal kívánom a hajnalt, kérlek bocsáss meg nagyon hiányzol. Kovács Ákos
5. Ha alszom, rólad álmodom, ha ébren vagyok, arra vágyom, hogy a karjaimban tarthassalak. A távolság csak megerősített abban, hogy az éjszakáimat melletted, a nappalaimat a szíved-lelked társaként akarom tölteni. Nicholas Sparks
6. Veled egy óra vagy egy perc, amennyire tellett, Visszaadta, amit tőlem sok hosszú év elvett. Emlékszem, ahogy megfogtad a kezem a fényben, Nélküled én csak egy árnyék lettem a sötétben.
7. Ma éjjel újra itt vagyok, Mit érzek, láthatod. Itt vagyok, és nem álmodom A könnyeket arcodon. Tudnod kell, mennyit érsz nekem: Te vagy az életem.
8. Ha felállsz a helyedről, elhaladsz mellettem, téged nézlek, téged figyellek; ha átsuhog a szobán a ruhád, majd elakad a szívem, ha kimégy a szobából, minden szavadat felidézem, még a hangodat is, ahogy mondtad; ezen az éjszakán pedig semmire sem gondoltam, egyre azt hallgattam, hogyan lélegzel álmodban, és hogyan fordultál meg kétszer is... Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
9. Az égre nézek fel, rád gondolok újra, Az arcodat is látom, bár kicsit megfakulva. Az arcomat elfordítom, a karjaimat bezárom, És ordítom a világnak: ez nem lehet csak álom! Most mégis felébredek, és könnyes szemmel nézem, Hogy összetörted azt, amit irántad érzek.
10. Már egy hónapja semmi hírem sincs felőled. (...) A két kezem közé kell fognom a fejem éjjel és nappal, üres és túlterhelt óráimban egyaránt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy valóban létezel valahol, és egy napon majd visszajössz hozzám, megérintesz a kezeddel, elsimítod a ráncaimat, a félelmeimet. (...) Tudd, hogy egész életemben várni foglak, még akkor is, ha öreg leszek, és semmire sem fogok emlékezni. Consuelo de Saint-Exupéry