Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Hasonlítanunk kell kissé egymáshoz, hogy megérthessük egymást, de kissé különbözőknek kell lennünk, hogy szerethessük.

Paul Géraldy
🔮 Jövőkép 📺 Média
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Akármiben különbözzünk is, közös bennünk, hogy szeretni vágyunk, és azt is szeretnénk, hogy szeressenek. Csupán az különít el egymástól, ahogy megpróbáljuk megvalósítani. Stephanie Dowrick
  2. Nem szükséges egyetértenünk mindenben, de módot kell találnunk arra, hogy úgy kezeljük a különbségeinket, hogy azok ne álljanak közénk. Gary Chapman
  3. Ahhoz, hogy valakit képesek legyünk úgy szeretni, amilyen, arra is törekednünk kell, hogy saját magunkat mindenestül elfogadjuk. Stephanie Dowrick
  4. Elsőre teljesen különbözőnek tûnhetünk, pedig nagyon is hasonlítunk, amikor ránk talál a szerelem.
  5. Ha kicsit olyanokká válunk, mint a másik, az nem baj, feltéve, hogy nincs köztünk igazán lényeges különbség.
  6. A hasonlóságok révén lépünk közös útra. A különbözőségek révén maradunk együtt. Jorge Bucay
  7. Különbözőek vagyunk, de ha megtanuljuk megérteni és elfogadni egymást, egészen szép összhang alakulhat ki közöttünk. A különbségek megértése és elfogadása azonban nem valósul meg egykönnyen, ha ezeket a különbségeket rossznak vagy ostobaságnak tekintjük.
  8. Ahhoz, hogy azzal háljunk, aki tetszik nekünk, legalább egy kicsit szeretnünk kell saját magunkat is! Simun Vrocsek
  9. Néha csak azért kell egyedül lennünk, hogy hiányozzon számunkra valaki, és ismét szerelmesek lehessünk belé. Andrew Matthews
  10. Ahhoz, hogy szeressenek bennünket, az kell, hogy ne szeressünk, vagy pedig titkolni tudjuk szerelmünket. Paul Léautaud
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat