Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Használjuk a fejünket, bízzunk a logikus következtetésekben (...). Kételkedjünk mindabban, amit hallunk, látunk. Hiába látjuk azt, hogy reggel a Nap keleten felkel, este pedig lenyugszik, mégsem a Nap forog a Föld körül.

🎭 Opera 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A tudomány általában éppen arra tanít, hogy a dolgok sokszor egyáltalán nem úgy mûködnek, mint ahogy a józan ész alapján gondolnánk. A Nap például nem kering a Föld körül, még ha abból, amit a szemünkkel látunk, erre a felületes következtetésre jutunk is.
  2. Ne légy elfogult és ne feltételezz. Kételkedj mindenben.
  3. Mindig képesek vagyunk elfordulni, behunyni szemünket, becsukni fülünket, még agyunkat is elzárni, vagy minden eszünket és érzelmünket bevetve azt magyarázni, miért áll mégis úgy a helyzet, ahogy azt hisszük, nem pedig úgy, ahogy tudjuk. Esko Valtaoja
  4. Mi, hétköznapi emberek nem úgy mûködünk, mint a józan gondolkodású tudósok, akik előbb apránként összegyûjtik az igazságra vagy a hazugságra vonatkozó bizonyítékokat, és csak azután vonják le a következtetéseket. Épp ellenkezőleg! Mi eleve elhiszünk mindent. És e hitünk csak akkor inog meg, ha a kétkedésünk és a gyanakvásunk van annyira erős, hogy semmiféle magyarázattal nem tudjuk már elaltatni. Malcolm Gladwell
  5. Legyünk nyitottak, tartsuk lehetségesnek azt, hogy másképp állnak a dolgok, mint ahogy gondoljuk! Olyan gyakran vagyunk bizonyosak valamiben, de bármiről legyen is szó, nem baj, ha olykor tévedünk.
  6. Nemcsak a világban kell kételkedni, hanem saját magunkban is. Ha nem lenne kétely, ott maradtunk volna a fán. Nem haladt volna előre a világ. Illyés Gyula
  7. Legyen sötétség! Legyenek kétségeink, még a bizonyosságainkat illetően is! Sőt különösen a bizonyosságainkat illetően ne féljünk kételkedni, azokat a bizonyítékokat illetően, amelyek a kozmológiát egyetlen nemzedék alatt metafizikából fizikává, puszta spekulációból tudománnyá tették.
  8. A dolgok sose úgy mennek, ahogy hisszük. Azt gondoljuk, értjük a világot körülöttünk, de valójában csak a külsőt látjuk, olyannak, amilyennek akarjuk. Megpróbáljuk megszokni.
  9. Nem bízni kell az emberekben, hanem kételkedni bennük. Különösen azokkal kell vigyázni, akiknek jól vág az eszük.
  10. A valóság gyakran más, mint aminek látszik: a Föld laposnak tûnik, pedig gömb alakú, s a látszat szerint a Nap kering az égen, pedig mi keringünk őkörülötte. Carlo Rovelli
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat