Ugrás a tartalomra
Hetekkel előbb elterveztem mindent. Hogy munka után megvárom a feleségem, hogy magam megyek bevásárolni, hogy leviszem kiporolni a szőnyeget. De én már ilyen peches vagyok. Kiderül, hogy az idei nőnap vasárnapra esik. A feleségem nem dolgozik, a bolt zárva van, szőnyeget porolni - a házitanács rendelkezése szerint - tilos.
Kapcsolódó idézetek
-
Micsoda pech nőnek lenni, várhatok itt, míg ő udvarolni nem kezd, csak mert én nő vagyok. Nem mutathatom ki, mit akarok, ravasz trükköket kell kiagyalnom, hogy a férfit támadásra ingereljem.
-
Életfilozófiám: a nő mindennap kapjon figyelmet - ne kampányszerûen az év egy napján. Tehát nem tartom a nőnapot március 8-án, de az év minden napján annak szellemében élek.
Levente Péter
-
A nőket sem csak március nyolcadikán kell ünnepelni, de az, hogy van egy nap, amit kifejezetten nekik szentelünk, nem rossz dolog, sőt. Emellett azonban fontos kiemelni, hogy a maradék 364 nap is nőnap.
Vastag Tamás
-
Az ünnepeket, úgy, mint a nőnapot is, nem kötném az adott naphoz. Nem csak nőnapon kellene odafigyelnünk a kedvesünkre. Az év bármely napján egy kedves gesztus, ha meglepjük párunkat egy virággal vagy épp egy kis kedveskedéssel. Heti egyszer-kétszer úgy gondolom, hogy ez beleférhet.
Kucsera Gábor
-
Az asszony viselkedjék úgy, mint egy feleséghez illik, az otthona pedig legyen otthon. Ha máson jár az esze, ne menjen férjhez.
Camil Petrescu
-
A nő kényes holmi, s vele óvatosan kell bánni.
Titus Maccius Plautus
-
Én nem mennék hozzá olyanhoz, aki már nős volt. Az olyan lenne, mintha más törné be a pónimat.
Neil Gaiman
-
Vannak alkalmak, amikor egy nőnek az a dolga, hogy csak nő legyen.
Leon Uris
-
Éjszaka az idő magára hagyva
tesz-vesz a házban: kirágja a szövetet.
Az ábécérendet összezavarja
a polcon, minden vízszintes felületet
porral lep - penésszel a kenyeret.
A rózsát barna kóróvá aszalja.
Már nincs erőm, hogy ellene tegyek.
Hagyom, vigyen, ahova ő akarja.
Rakovszky Zsuzsa
-
Férfiak ezrei bújnak az élet viszontagságai elől a nők szoknyája mögé. Szokásuk morogni és panaszkodni, persze szigorúan csak otthon. Mert amikor tenni is kéne valamit, például az elromlott készüléket vissza kellene vinni az üzletbe, sok férj a könnyebbik utat választja. Így legtöbbször Ön, a feleség az, aki visszaviszi az árut az üzletbe. Érti, mire gondolok? Itt az ideje, hogy megtanuljon félreállni az útból, és hagyja, hogy a férje legyen a legény a gáton - ne csak otthon, a négy fal között. Ön nem azért született erre a világra, hogy a férje lábtörlője vagy rabszolgája legyen.