Ugrás a tartalomra
"Hinni" egy másik emberben azt jelenti, hogy biztosak vagyunk alapvető tulajdonságainak, személyisége magvának, szeretetének megbízhatóságában és állhatatosságában. Nem azt értem ezen, hogy valaki nem változtathatja meg nézeteit, hanem azt, hogy az alapvető indítékai ugyanazok maradnak; hogy például az élet és az emberi méltóság iránti tisztelete nincs alávetve változásnak, mert lényének a része. Ugyanebben az értelemben hiszünk önmagunkban is. Tudatában vagyunk annak, hogy létezik egy én, egy mag a személyiségünkben, amely változhatatlan, és amely kitart életünk végéig a változó körülmények között, a változó nézetek és érzések ellenére. Ez a mag a valóság az "én" szó mögött, és rajta alapul identitásunk biztos tudata.
Kapcsolódó idézetek
-
A biztonság képzete annak érzetén alapul, hogy van bennünk valami állandó, ami minden időn és az élet minden változásán túl fönnmarad. Mindent megteszünk azért, hogy ezt a tartós magvat, lényünk eme - énnek nevezett - központját és lényegét állandónak, folyamatosnak és biztonságban lévőnek tudhassuk. Azt hisszük, hogy a valódi ember - gondolataink gondolója, érzéseink érzője és ismereteink ismerője - ezért a magért létezik. Egészen addig nem érthetjük meg, hogy nincsen biztonság, míg nem ébredünk rá, hogy ez a mag, ez az én voltaképpen nem létezik.
Alan Watts
-
Mit jelent az, hogy tényleg igazán hiszünk valamiben? Hit. Az Ígéret könyvtárában talált nagyszótár szerint valami, amit az ember igaznak vagy valóságosnak fogad el; szilárdan vallott meggyőződés vagy vélemény. De még ez a rövid, egyszerû definíció is összezavart. Igaz vagy valóságos, ezek egyértelmû szavak, a vélemény és a meggyőződés viszont nem - a vélemények személytől és helyzettől függően ingadoznak, változnak, cserélődnek.
-
Ha magunkat akarjuk körülírni, azt mondjuk: "én az vagyok, aki így meg így gondolkozik, érez és akar, ez a foglalkozása, pozíciója, ennyi és ennyi idős, ilyen, vagy olyan a külseje, egészséges, vagy ilyen-olyan módon beteg." Ezek a dolgok azonban mind megváltoznak, elmúlnak, átadják a helyüket újabbaknak. Önazonosításunk pillérei állandó mozgásban vannak. Időpillanatokba vetett, valódiságot nélkülöző ismérvek. Nem adnak valódi támaszt az "én"-nek, és ezért az "én" mint képzet, nem állja ki a vizsgálat próbáját. Ha ugyanis az egymásnak legszélsőségesebben ellentmondó irányultságokra, érzelmi állapotokra, tulajdonságokra is rámondjuk, hogy "én", akkor hol van a különbség az "én" és a "nem én" között?
Laár András
-
Magában az életben hiszek. Szeretem az életet és abban hiszek, hogy szeretem az életet. Aztán minden, ami ezzel kapcsolatos: a kapcsolatok, a szeretet, a munka, a fájdalom, minden-minden, ami ebben benne van, azt szeretem. És szeretem megélni. Ebben hiszek.
Kollár-Klemencz László
-
Az őszinteség azt jelenti, hogy kezdettől fogva és mindvégig van bátorságom vállalni önmagam. Ahol nincs őszinteség, ott a legfontosabb, legértékesebb emberi kapcsolatok, szeretetkapcsolatok vesznek a semmibe. Csak olyan társ mellett élhetjük meg a szeretet, az összetartozás, a biztonság valódiságát, aki nem játssza el a bizalmunkat, aki őszinte, aki nem hazudik, szava nem szél, ami elrepül, és ha ígéreteire, tetteire úgy lehet számítani, mint arra, hogy egyszer megszûnünk lélegezni.
-
Ahogyan változnak a dolgok, úgy mi is képesek vagyunk velük változni és elfogadni a körülöttünk lévő világ és önmagunk folytonos változását. Ha ezt valaki elfogadja, az persze sok esetben úgy tûnik, mintha újrakezdés lenne, de alapvetően egy folyamatos változás, amiben benne vagyunk.
Kollár-Klemencz László
-
Egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akikben megbízom. És itt nem olyan fajta bizalomról beszélek, amire akkor gondolok, ha azt mondom, hogy például "Bízom benne, hogy nem hazudsz nekem" vagy "Bízom benne, hogy nem lopod el a pénzem". Én arról a bizalomról beszélek, amikor tudod, hogy valaki soha nem fog bántani, a körülményektől függetlenül. Vagy amikor tudod, hogy néhányan mindig melletted fognak állni, nem számít, milyen rosszra fordulnak a dolgok.
-
Olyan mintát kaptam, mely szerint nem a szépség, az ész a fontosak, hanem valami egészen más. És az, hogy mit hogyan mondunk. Persze mondhatunk sok mindent, nem kell félni, hogy melyik szavunk hova esik és mi lesz belőle, de amit szívből mondunk, az tényleg belehullik a lelkünkbe, mint egy mag. Ilyen vagy, olyan vagy, nem számít, ha mindeközben szeretnek.
-
Én tényleg hiszek abban, hogy a valódi változás és az igazi boldogság az elfogadásban rejlik. A testünk elfogadásában, annak elfogadásában, akik vagyunk, és annak a helyzetnek az elfogadásában, amiben vagyunk. Azoknak a bizonytalanságainknak a többsége, amikkel nap mint nap harcolunk, abból a gondolatból ered, hogy a dolgoknak máshogy kellene lenniük.
-
Nehéz úgy élni, hogy hiszünk önmagunkban: önmagunkban hinni azt jelenti, hogy nem a könnyû örömet hajhászó állati énünk javára döntünk, hanem majdnem mindig ellene; ha azonban másokban hiszünk, nem kell döntéseket hoznunk, mert már minden el van döntve, mégpedig nem a lelki, hanem állati énünk javára.
Lev Tolsztoj